Katarzis Nápolyban, kudarc Milánóban

Katarzis Nápolyban, kudarc Milánóban

, ktn

Serie A, 17. forduló

Drámai hajrát hozott három élcsapat hétvégi bajnokija. A Napoli és a Lazio két-két pontot nyert, a Juventus kettőt veszített az utolsó percekben.



Harminc-harminc ponttal várta a 17. fordulót a Juventus, a Napoli és a Lazio. A 88. percig úgy tűnt, hogy a Juventus megléphet riválisaitól, de a lefújás pillanatában már a nápolyiak és a rómaiak örülhettek.

A Napoli lemásolta a Steaua elleni szerdai Európa Liga-mérkőzését. A nápolyiak a Lecce ellen is nyomasztó mezőnyfölényben játszottak, de csak a ráadásban tudták kiharcolni a győzelmet. A hős ismét a románok ellen fejesgólt szerző Edinson Cavani volt, aki a 93. percben a szezon egyik legszebb gólját lőtte. A középpályáról indulva kicselezett két embert, majd 24 méterről bombázott a bal felső sarokba - elementáris erejű lövés volt. A hangulat is lenyűgöző volt a stadionban, miután a győzelemmel a Napoli a tabella második helyén zárta a 2010-es esztendőt. "Szenvedésre születtünk, de soha nem adjuk fel" - ünnepelte az égszínkékek újabb kibrusztolt diadalát Walter Mazzarri, a csapat trénere.

Vért izzadt a győzelemért a Lazio is, amely 3-2-re nyert az Udinese ellen. Helyzetekből ezen a mérkőzésen sem volt hiány, az Udinese kétszer egyenlített, de a csereként beállt Libor Kozák 88. percben fejelt góljára a friuliaknak már nem volt válaszuk. A 21 éves cseh futballista negyedszer lépett pályára a Serie A-ban, de már két gólnál jár - ráadásul az előző, Fiorentina ellen szerzett találata is három pontot ért az égszínkékek számára. Nem mindenkit hatott meg a hajrágól a Laziónál, Alvaro Gonzalez a beszámolók szerint csak hosszas unszolás után volt hajlandó pályára lépni a mérkőzés 93. percében. "Én vagyok az edző, én hozok döntéseket. Ha a játékosok ezt nem fogadják el, bajba kerülünk" - füstölgött uruguayi játékosa hozzáállása miatt Edy Reja, a Lazio trénere.

A 93. percben hullajtott el két pontot a Juventus. A torinói alakulat Quagliarella mesés góljával jutott előnyhöz a Chievo vendégeként. A látványos gólokra specializálódott olasz csatár ezúttal ollózva talált a veronaiak kapujába. A Juventus ezután még két kapufát is szerzett, s ez megbosszulta magát: a 93. percben Pellissier kotorta Storari kapujába az egyenlítő gólt. Tegyük hozzá: a Juventus kapusa 0¬-0-nál büntetőt védett, az élete első Serie A-mérkőzését játszó Manuel Giandonato kiállítása miatt pedig a zebrák az 52. perctől kezdve emberhátrányban játszottak. "A szerencse forgandó" - utalt a lefújás után Gigi Delneri arra, hogy egy héttel ezelőtt a Juve Kraszics 94. percben szerzett góljával győzte le a Laziót.

Elszenvedte második hazai vereségét az AC Milan. A rossonerók a Romától kaptak ki a San Siróban, ezzel tovább tart a farkasokkal szembeni hazai eredménytelenségük: a két csapat utolsó hat milánói meccse közül négyet a rómaiak nyertek meg! Pikáns, hogy a fővárosiak győztes gólját a jelenleg is a Milan tulajdonában álló Marco Borriello szerezte. Ibrahimovic és Robinho ezúttal nem kapta meg azt a segítséget a középpályáról, amit korábban: Andrea Pirlót izomsérülés miatt a 25. percben le kellett cserélnie Massimiliano Allegrinek, és a helyére küldött Clarence Seedorf meg sem tudta közelíteni Pirlo teljesítményét. A Milan karmestere várhatóan egy hónapig nem léphet pályára.

Tények & érdekességek
Az AC Milan 2010-ben először maradt szerzett gól nélkül a hazai bajnokin.


A Juventus 18 tétmérkőzés óta nem talált legyőzőre.


A Napoli sorozatban az ötödik tétmérkőzését nyerte meg hazai pályán.


A 2010-es naptári évben az AS Roma szerezte a legtöbb pontot Olaszországban - nyolcvanegyet.


A Lecce idegenben mindössze egy pontot szerzett - kilenc mérkőzésen. 


A Palermo 1950 óta nem tudott győzni Bariban.


A csőd szélén álló Bologna megmenekülhet, miután Giovanni Consorte és Massimo Zanetti megvásárolta a klubot a korábbi tulajdonostól, Manuel Porceddától. A vevők tulajdonában álló bolognai székhelyű cég (a Segafredo) a legnagyobb magánkézben lévő vállalat a kávépiacon.


A Sampdoria vezetői bejelentették, hogy a klub mégis megtartja Antonio Cassanót, aki október végén "bolond vénembernek" nevezte Riccardo Garronét, a Samp elnökét. Cassano februártól térhet vissza az első csapat keretéhez, de 2011-től csak jelenlegi fizetésének a felét kapja majd kézhez.


Az Internazionale nyerte a klubvilágbajnokságot, miután az elődöntőben a dél-koreai Seongnam, a fináléban pedig a kongói Mazembe ellen győzött 3-0-ra. A győzelem ellenére nincs minden rendben az Internél. Olasz források szerint Marco Materazzi nehezen viselte, hogy Rafa Benítez nem állította be őt a döntőben, és dühében nem is ünnepelt együtt társaival a trófea megszerzése után. A spanyol tréner is vihart kavart, miután kijelentette, hogy az Internek azonnal három-négy játékost kellene igazolnia. Benítez azt sem tartotta kizártnak, hogy ha az erősítés elmarad, akkor felbontja szerződését a milánói klubbal. Massimo Moratti, az Inter tulajdonosa nem kommentálta az edző akcióját.


A brazil Grémio elnökének bejelentése szerint klubja tárgyalásban áll Ronaldinhóval, aki az elmúlt hetekben kegyvesztetté vált az AC Milannál. Ha létrejönne a transzfer, akkor a brazil karmester - aki a Roma ellen csupán négy percet kapott - visszatérhetne nevelőegyesületéhez, ahol 1998 és 2000 között 52 mérkőzésen 24 gólt szerzett.


A 2010-es év gólkirálya Antonio Di Natale (29), őt Edinson Cavani (19) és Marco Borriello (17) követi.


A Lecce ellen játszotta pályafutása 200. Serie A-mérkőzését Emílson Cribari, a Napoli brazil hátvédje.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább