Edzősors: hány hét a világ?

Edzősors: hány hét a világ?

, gj

Premier League, 18. (csonka) forduló

A pályagondnokok Anglia-szerte kitették a táblát: sűrű havazás miatt zárva. Így legalább van időnk szót ejteni egy botrányos edzőváltásról. Sir Alex közbelép, Fülig Jimmy őszinte sajnálatára.



Futballtrénernek lenni nem egy biztos állás. Egy felmérés szerint a kilencvenes évek elején az edzők átlagban három évet töltöttek el egy klubnál. Mára ez az időtartam 1,72 évre csökkent. A Premier League-ben például csak az utóbbi fél évben Gianfranco Zola (West Ham), Rafa Benítez (Liverpool), Roy Hodgson (Fulham), Martin O’Neill (Aston Villa), Chris Hughton (Newcastle) és Sam Allardyce (Blackburn) távozott. S ha utánanézünk annak, hogy a maiak közül ki dolgozott jelenlegi klubjánál már 2005-ben is, csupán három nevet találunk: Sir Alex Fergusont (ManUnited), Arséne Wengert (Arsenal) és David Moyest (Everton).

 

A dúsgazdag tulajdonosok türelmetlenek, és pénzükért azonnali sikereket akarnak. Ezért már három-négy, egymás után elszenvedett vereség is elég ahhoz, hogy az edző félteni kezdje állását. Ezt azonban a játék minősége sínyli meg, hiszen az edzőnek nincs ideje a kísérletezésre, nincs ideje arra, hogy meghonosítson egy látványos stílust, vagy hogy a saját nevelésű fiatalokat beépítse a csapatba. Egyik napról a másikra azonban nem lehet világverő galerit építeni.

 

Szeretnék világhírű lenni! Sok a pénzem! Kevés a leleményességem!” – ezzel a hirdetéssel kezdődik a Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) című Rejtő-regény, s ebben a szellemben kezdték meg angliai tevékenységüket a Blackburn Rovers indiai tulajdonosai is. Sok pénzért megvették a Roverst, majd – kevés leleményességről téve tanúbizonyságot – sietve kirúgták Sam Allardyce-t, azzal a mondvacsinált indokkal, hogy Blackburnbe világszínvonalú, karizmatikus edző kell, egy Shearer vagy egy Maradona. Pedig a kegyvesztett Allardyce volt az, aki masszív középcsapatot csinált a blackburni nímandokból: a Rovers tavaly a 10. helyen végzett a bajnokságban, a Ligakupában pedig bejutott a legjobb négy közé.

 

"Ekkora marhaságot még életemben nem hallottam. Ez a leghülyébb döntés, amit hozhattak" – kommentálta Allardyce menesztését Sir Alex Ferguson. Ő persze könnyen beszél, 1986 óta dolgozik a Manchester Unitednél, s vasárnap éppenséggel azzal vonult be a történelembe, hogy ő lett a Vörös Ördögök legrégebben szolgálatban lévő edzője, megdöntve Sir Matt Busby 24 évet, 1 hónapot és 14 napot számláló rekordját.

 


Tények & érdekességek

Az előző forduló hétfő esti mérkőzésén a Manchester United 1–0-ra legyőzte az Arsenalt, vagyis első 16 mérkőzésén nem kapott ki, ami új manchesteri klubrekord az élvonalban. A ManU még sohasem kapott ki hétfő esti mérkőzésen a Premier League-ben.

 

Wayne Rooney büntetőt hibázott az Arsenal ellen. Rooney eddig kilencszer lőtt tizenegyest a Premier League-ben, s négyszer kihagyta.

 

A topligák közül a Premier League-t képviseli majd a legtöbb csapat tavasszal az európai kupákban: a Bajnokok Ligájában négy (Chelsea, ManUnited, Arsenal, Tottenham), az Európa Ligában pedig két (ManCity, Liverpool) angol csapat van versenyben.

 

Századszor lépett pályára európai kupameccsen Patrick Vieira, a ManCity francia középpályása (a Juventus ellen). Rajta kívül öt francia játékos érte el a százmeccses határt az európai kupákban: Thierry Henry, Claude Makelele, Lilian Thuram, Zinedine Zidane és Robert Pires.

 

A West Ham 2009 augusztusa óta nem nyert idegenbeli bajnokit. A Kalapácsosok a tabella alján karácsonyoznak, ami nem sok jót ígér tavaszra: az utóbbi 18 csapatból, amelyik karácsonykor sereghajtó volt, végül 17 kiesett.

 

Mivel a vasárnapi Chelsea–ManUnited mérkőzést elhalasztották, történelmi esély nyílt a ManCity előtt: ha a világoskékek ma este legyőzik az Evertont, akkor az első helyről várhatják a Karácsonyt – 1929 óta először.

 

A másodosztály rangadóján a Leeds 29 500 néző előtt 2–0-ra legyőzte a QPR-t, s ezzel feljött a 2. helyre. Imponáló a Leeds utolsó kilenc mérkőzésének mérlege: 6-3-0.


(gj)

 

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább