Az első botlás

Az első botlás

, focitipp.hu

Spanyolország, 2. ford. Real Madrid-Celta Vigo 2:3

Madridban továbbra is csak a csillagokban hisznek. Aztán jött megint Pavon (a bekk) és Ramirez Dominguez (a spori). És jött az első kudarc.



A Real nyara
A fehérek ezen a nyáron sem igen voltak szabin, egyfolytában csak meccseket játszottak. A már hagyományosnak tekinthető Távol-Keleten, ill. – állítólag – Puskás Ferenc tiszteletére rendezett gálaelőadáson. Nemigen erőltették meg magukat a srácok, de az biztos, hogy ez a folyamatos “üzemben tartás” nem tetszik a fiúknak. Persze mondják ők, hogy a klub neve, meg micsoda megtiszteltetés és a többi, de hát azért szívesen kihagyták volna a kínai túrát, de hát a bevétel mindenekelőtt… A szenzáció idén sem maradt el és sikerült ismét egy csiszolatlan gyémánttal (Robinho) gazdagítani az eddig is döbbenetes névsort. Figot és Owent sikeresen lepasszolták (Inter / Newcastle), de a túlkínálat továbbra is jelentős. A kérdés csak az, hogy vajon sikerül-e valamit nyerni Luxemburgo-nak/val, ez ugyanis két éve csak merész álom a Santiago Bernabeu környékén…

A Real az első félidőben
végre a nevéhez hűen játszott. Igaz, hogy Raul a kispadon ült (Zidane még ott se – sérült az öreg), de a Robinho, Baptista, Ronaldo “brazil kör” alaposan megijesztette a Celta védelmét. Mindez persze nem vonatkozik a már “legendásan-pechesen-béna” védelemre, amely már a nyolcadik percben beszedett egy dugót. Casillas széttárta kezeit, Pavon idegesen harapdálta ajkát – azon morfondírozva, vajon hányszor lesz még lehetősége az ellenfél csatárainak passzolni a labdát jelenlegi klubjában – de Roberto Carlos már tapssal sarkallta társait a fordításra. A galíciai pirosmezesek pedig hol rémülten, hol hanyag eleganciával állították meg az egyre erősödő attakot. De aztán a 43. percre helyreállt a rend és már 2:1 volt az állás. Csakhogy bekövetkezett a nem várt esemény: a Celta eljutott ismét a hazai tizenhatoshoz és – ha már ott jártak – a bíró gyorsan befújt nekik egy büntetőt. Biztos arra gondolt, hogy a nézők ne unatkozzanak a második félidőben, ugyanis az égvilágon semmi sem történt. A “legendásan-peches” Casillas most kivédte, de a kipattanót Nunez befejelte: 2:2.

A Real a második félidőben
a tőle megszokott kínlódást mutatta be. Ismerjük régről: elképzelés nélküli támadójáték, néhány zseniális villanás, egy-két ziccer és mindegyikük arra vár, hogy majd a másik, vagy a Zidane (most Robinho) megoldja. Küzdött is a fiatalember derekasan, szimpatikusan, magas osztályzattal jutalmazzuk, de mindez kevés volt az üdvösséghez. Még mindig ugyanaz a nóta. De ezt már elemeztük egyszer, biztosan olvasta Ön is, de ha nem, most megteheti (Galaktikusokk)! Most persze lehet előjönni azzal, hogy a Celta harmadik gólja nem is volt gól – persze, ezt mindenki látta, a bíró biztos nem vezet egy darabig meccset, de itt nem is ez a lényeg. Hanem a madridi tanácstalanság és gyatra teljesítmény. Mondjuk, hogy idény eleji forma, na.


Primera Division, 2. forduló, eredmények >>

Real Madrid – Celta Vigo 2:3 (2:2)
Madrid, Santiago Bernabeu
Játékvezető: Ramirez Dominguez
Real Madrid: Casillas, Salgado, Helguera, Pavón (Sergio Ramos 46.), Roberto Carlos; Beckham (Pablo García 74.), Gravesen (Raúl 68.), Guti, Baptista; Robinho, Ronaldo
Celta Vigo: Pinto, Angel, Sergio, Contreras, Placente; Núñez (Jonathan 83.), Iriney, Oubiña, Gustavo López; Canobbio (Silva 85.), Baiano (Javi Guerrero 90.)
Gólszerzők: Contreras 8. (0:1), Ronaldo 37. (11-es) (1:1), Baptista 44. (2:1), Núnez 45. (2:2), Cannobio 73. (2:3)
Sárga lap:Pavon, Salgado, Gravesen – Iriney

Betis – Osasuna 1:0 (0:0)
Sevilla, Manuel Luiz de Lopera
Játékvezető: Perez Lima
Betis: Doblas; Oscar López, Juanito, Rivas, Luis Fernández (Varela, 27.); Assuncao, Rivera; Joaquín (Fernando, 71.), Edu, Xisco (Melli, 85.); Oliveira
Osasuna: Elía; Javier Flaño, Cruchaga, Miguel Flaño, Corrales; David López (Moha 77.), Puñal, Raúl García, Delporte; Romeo (Valdo 74.), Milosevic (Webo 74.)
Gólszerző: Oliveria 64. (11-es) (1:0)
Sárga lap: Rivera – Flano, Elia, Punal, Corrales, Romero

Deportivo - Atletico Madrid 1:0 (0:0)
La Coruna, Riazor
Játékvezető: Dauden Ibanez
Deportivo: Molina; Manuel Pablo, Andrade, Romero, Capdevila; Rubén (Iván Carril 78.), Sergio, Duscher, Munitis; Valerón (Scaloni 85.), Tristán (Taborda 67.)
Atletico Madrid: Leo Franco; Valera, Pablo, Perea (García Calvo 89.), Antonio López; Zahínos, Luccin; Galletti (Petrov 59.), Gabi, Maxi Rodríguez (Colsa 68.); Torres
Gólszerző: Capdevilla 90. (1:0)
Sárga lap: Duscher – F. Torres, Zahinos

Villarreal – Sevilla 1:1 (0:1)
Villarreal, El Madrigal
Játékvezető: Megia Danila
Villarreal: Viera, Kromkamp, Gonzalo, Alvarez, Arruabarrena (Sorín 46.); Cazorla, Josico (Figueroa 68.), Tacchinardi, Riquelme (Héctor Font 28.); Jose Mari, Forlán
Sevilla: Palop, Alves, Prieto, Aitor Ocio, David, Martí, Renato, Maresca (Navas 54.), Adriano (Antonio López 48.), Kepa Blanco (Saviola 66.), Kanouté
Gólszerzők: Adriano 41. (0:1), Figueroa 74. (1:1)
Sárga lap: Alvares, Aruabarrena, Figueroa – Ocio
Piros lap: Tacchinardi

Barcelona – Mallorca 2:0 (2:0)
Barcelon, Nou Camp
Játékvezető: Gonzalez Vazquez
Barcelona: Valdés, Belletti, Oleguer, Puyol, Van Bronckhorst (Ezquerro 82.), Márquez (Van Bommel 67.), Xavi, Deco (Iniesta 77.), Giuly, Ronaldinho, Eto'o
Mallorca: Moyá, Cortés (Maciel 46.), Ballesteros, Potenza, Fernando Navarro, Pereyra (Borja 52.), Farinós, Arango, Campano, Okubo, Yordi
Gólszerző: Eto´o 27. (1:0), 31. (2:0)
Sárga lap: Puyol, Marquez – Okubo, Ballesteros, Farinos
Piros lap: Ballesteros, Farinos

Real Sociedad – Alavés 2:1 (2:0)
San Sebastian, Anoeta
Játékvezető: Pino Zamorano
Real Sociedad: Riesgo; López Rekarte, Labaka, Jauregi, Barkero; Mikel Alonso (Novo 63.), Aranburu, Gari, Xabi Prieto (Gabilondo 86.), Garitano; Kovacevic (Nihat 72.)
Alavés: Bonano; Edu Alonso, Juanito, Sarriegi, Poli; De Lucas, Astudillo, Jandro (Arthuro 75.), Nené (Antchouet 63.); Rubén Navarro (Téllez 51.), Bodipo
Gólszerző: Bakeri 10. (11-es) (1:0), 34. (2:0), De Lucas 90. (2:1)

Getafe - Athletic Bilbao 1:1 (1:1)
Madrid, Coliseum Alfonso Perez
Játékvezető: Fernandez Borbalán
Getafe: Luis; Contra (Paunovic 64.), Belenguer, Aníbal, Pernía; Diego Rivas, Celestini; Cotelo, Riki (Pachón 90.), Gavilán (Craioveanu 78.); Güiza
Athletic Bilbao: Aranzubía; Expósito, Gurpegui, Prieto, Casas (La Cruz 62.); Ibón, Orbaiz; Iraola, Yeste, Etxeberría (Javi González 85.); Llorente (Guerrero 69.)
Gólszerzők: Güiza 27. (1:0), Casas 40. (1:1)
Sárga lap: Celestini – Matellán, Llorente

Racing Santander - Cádiz 0:1 (0:0)
Santander, El Sardinero
Játékvezető: Turiezzo Alvarez
Racing: Aouate; Regragui, Moratón, Neru, Pinillos; Casquero, Vitolo; Marqués (Raúl 46.), Jonatan (Antonito 59.), Dalmat; Aganzo (Melo 59.)
Cádiz: Armando; Varela, Paz, De Quintana, Raúl López; Suárez (Bezares 69.), Fleurquín; Enrique (Estoyanoff 60.), Pavoni, Sesma; Oli (Pérez 80.)
Gólszerző: Sesma 84. (1:0)
Sárga lap: Regragui – Fleurquin

Real Zaragoza - Valencia 2:2 (2:1)
Zaragoza, La Romareda
Játékvezető: Undiano Mallenco
Zaragoza: César (Valbuena 30.); Ponzio, Alvaro, Gabriel Milito, Toledo; Movilla, Zapater; Ewerthon (Cani 12.), Oscar (Sergio García 86.), Savio; Diego Milito
Valencia: Canizares; Albiol, Ayala, Moretti, Fabio Aurelio; Rufete, Albelda, Baraja (Villa 76.), Mista; Angulo (Aimar 62.), Di Vaio (Vicente 69.)
Gólszerzők: Angulo 1. (0:1), Ewerton 7. (1:1), Cani 28. (1:2), Villa 80. (2:2)
Sárga lap: Alvaro – Moretti, Albiol, Albelda

Málaga - Espanyol 1:2 (0:1)
Málaga, La Rosaleda
Játékvezető: Lizondo Cortes
Málaga: Arnau; Alexis (Edgar 64.), César Navas, Fernando Sanz, Valcarce (Counago 83.); Gerardo, Juan Rodríguez, Nacho, Duda, Salva (Anderson 64.), Morales
Espanyol: Kameni; Zabaleta, Jarque, Lopo, David García; Juanfran (Corominas 68.), Fredson (Riera 88.), Costa, Domi; Tamudo, Luis García (Moisés 85.)
Gólszerzők: Zabaleta 43. (0:1) Luis García 61. (0:2), Gerardo 88. (11-es)
Sárga lap:Gerardo, Sanz – Lopo, Garcia, Costa

- kiss lászló -

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább