Dalglish tervez, Gerrard végez

Dalglish tervez, Gerrard végez

, gj

Rosszabbul nem is kezdődhetett volna Kenny Dalglish számára a liverpooli meló: csapata ellen az első percben büntetőt ítéltek, Gerrard pedig félóra múltán piros lapot kapott. "Ez valami vicc volt?" - kérdezte a tréner a meccs után.



Edzőt buktatott a liverpooli tábor: Roy Hodgson "közös megegyezéssel" távozott a csapat kispadjáról. A szurkolók sosem voltak kibékülve vele. Hat hónapig tartott, amíg egyáltalán dalt költöttek róla, s abban sem volt sok köszönet. A Wolves elleni hazai vereség (0-1) után a drukkerek némi szarkazmussal a hangjukban énekelték, hogy "Hodgson for England!", s a nagyobb nyomaték kedvéért internetes szavazást szerveztek, amelyen 10 000 drukker vett részt, s a 95 százalékuk Hodgson menesztése mellett foglalt állást.

A 63 éves Hodgson intelligens szakember, azon kevés futballtréner egyike, aki olvasni is szokott (kedvenc írója az ír származású, amerikai J. P. Donleavy). Idén azonban minden Hodgson ellen szólt, még a statisztika is: a Liverpool 20 forduló alatt kilencszer kikapott, s ilyen gyenge mérlegre az 1953/54-es szezon óta nem emlékeztek az Anfield Roadon. A csapat játékából ráadásul hiányzott a tűz (pedig korábban éppen ez volt a legfőbb liverpooli erény), s a Wolverhamptontól elszenvedett kínos vereség után a Bolton elleni bajnokira csupán 35 400-an váltottak jegyet, ami az utóbbi évtized negatív nézőcsúcsa az Anfielden.

Hodgsont az egykori liverpooli kedvenc, Kenny Dalglish váltotta, akinek a nevét már hetek óta skandálták a szurkolók. Az 59 éves Dalglish a "tiszta futball" híve volt (a nyolcvanas évekbeli Liverpoolt minden idők egyik legjobb csapataként tartják számon), játékosként és edzőként összesen kilenc bajnoki címet nyert a Vörösökkel, később pedig a Blackburnnel bajnok (1995), a Newcastle-lel pedig ezüstérmes lett (1997), s Angliában négyszer választották az év trénerévé (1986, 1988, 1990, 1995).

Első ránézésre "nosztalgiabulinak" tűnik Dalglish kinevezése, hiszen több mint tíz év után tért vissza a kispadra, és erősen kérdéses, hogy "mennyit tud" a mai idők focijából, edzői módszerei nem elavultak-e stb. Új liverpooli korszaka ráadásul rémálomszerűen kezdődött: a Manchester United elleni vasárnapi kupameccsen már a 30. másodpercben büntetőt ítéltek a Liverpool ellen (jogtalanul), s hogy mindez ne legyen elég, Howard Webb játékvezető félóra elteltével kiállította Steven Gerrardot (jogosan: páros lábbal való becsúszásért). "Ez valami vicc volt?" - kérdezte Dalglish a tizenegyesről a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A Liverpool tehát az FA-kupából is kiesett, s már csak egyetlen trófeáért harcolhat idén, méghozzá az Európa Ligában (februárban a Sparta Prága vár a Vörösökre). Az viszont az Old Traffordon is hallatszott, hogy a liverpooli tábor egy emberként sorakozott fel Dalglish mögé, a 9000 vendégszurkoló ugyanis a mérkőzés nagy részében túlkiabálta a hazai többséget.

Az új edző kinevezése után ráadásul megszólalt az utóbbi hetekben örömtelen, frusztrált futballt bemutató Fernando Torres is, s a The People-nek adott interjúban összefogásra szólította fel a liverpooli szurkolókat, kijelentve: a maga részéről csak annyit garantálhat, hogy szerződése lejártáig (a 2012/13-as szezon végéig) biztosan az Anfield Roadon marad, és újult erővel küzd majd a liverpooli győzelmekért.

Tények & érdekességek


Érdekesebb eredmények az FA-kupa harmadik fordulójából: ManUnited-Liverpool 1-0, Arsenal-Leeds (II. liga) 1-1, Fulham-Peterborough (II) 6-2, Sunderland-Notts County (III) 1-2, Stevenage (IV)-Newcastle 3-1.

Az Arsenal-Leeds (1-1) mérkőzés után Theo Walcott bevallotta, hogy műeséssel harcolt ki tizenegyest csapata javára az utolsó percben (Fábregas belőtte a büntetőt, ezzel egyenlített az Arsenal). Az Emirates-stadionban 8500 leedsi drukker biztatta csapatát.

Chelsea-Ipswich 7-0, Fülöp Márton egy éven belül kétszer kapott hét gólt a Stamford Bridge-en, tavaly januárban még a Sunderland kapusaként (7-2). A vasárnapi meccsen Priskin Tamás a 63. percben csereként lépett pályára az Ipswich mezében.

A Liverpool FA-kupameccsen 1921 óta nem nyert az Old Traffordon.

A Glasgow Rangers elfogadta a Birmingham City 700 ezer fontos ajánlatát a skót góllövőlistát vezető Kenny Millerért.

A Manchester City 27 millió fontért szerződtette a Wolfsburg 24 éves bosnyák csatárát, Edin Dzekót.

"Abramovics és Ancelotti: kifelé!" - állt azon a lepedőn, amit egy elkeseredett Chelsea-szurkoló feszített ki a klub cobhami edzőpályája elé. Carlo Ancelotti csapata utóbbi 11 bajnoki mérkőzésén mindössze 10 pontot gyűjtött (a megszerezhető 33-ból).

21 forduló után 35 ponttal áll a Chelsea - ilyen gyenge mérlegük a Kékeknek utoljára a 2001/02-es szezonban volt.

Ha a tavalyi szezon végét is beleszámítjuk, a Manchester United zsinórban 25 bajnoki mérkőzésen nem talált legyőzőre - ilyesmi harmadszor fordult elő a klub történetében.

A manchesteri Javier "Chicharito" Hernandez a Stoke City elleni meccsen megszerezte hatodik gólját a bajnokságban, s ezzel a Premier League történetének legeredményesebb mexikói játékosa lett - megelőzi Guillermo Francót (5) és Jared Borgettit (2).

A Birmingham City január 4-én idegenben győzte le a Blackpoolt - a birminghami csapat tíz hónap után nyert ismét vendégként.

Birmingham City-Arsenal 0-3; a birminghamiek hazai pályán öt és fél év után kaptak három gólt egy meccsen.

A Manchester City otthon és idegenben is legyőzte a Blackpoolt - ilyesmire utoljára 44 évvel ezelőtt akadt példa.

Stoke City-Everton 2-0; a Stoke 1982 óta először győzte le élvonalbeli mérkőzésen az Evertont. A meccsen a vendégek hátvédje, Phil Jagielka öngólt vétett, s ez már a hatodik öngólja volt a Premier League-ben. Nála többször már csak Richard Dunne (Aston Villa, nyolcszor) és Jamie Carragher (Liverpool, hétszer) talált be saját csapata kapujába a Premier League történetében.


(gj)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább