Feltámadtak a punkok, Szalai szalagszakadást szenvedett

Feltámadtak a punkok, Szalai szalagszakadást szenvedett

, ktn

Bundesliga, 20. forduló

Újabb lépést tett a bajnoki cím felé a Dortmund, felébredt álmából a St. Pauli, süllyed a Wolfsburg és a Stuttgart. S ami a legrosszabb: Szalai Ádám súlyos sérülést szenvedett.



Rég ejtettünk szót az FC St. Pauliról. A hallgatás nem véletlen, kedvenc futballpunkjaink hónapok óta alszanak. A St. Pauli a szombati játéknapot megelőzően csak két hazai meccsét tudta megnyerni (Nürnberg 3-2, Kaiserslautern 1-0), s az utolsó tizenegy bajnokiján mindössze hat pontot kapart össze. Nem csoda, hogy mostanában már a pörgős bevonulási induló hallatán is apátia lett úrrá a hazai drukkereken, akiket sem az AC/DC (Hells' Bells), sem a csapat nem tudott felrázni. Mi magunk utoljára a Mainz ellen láttuk szenvedni a hamburgi bandát: a St. Paulinak a 2010-es idényzárón a Mainz még a Millerntor fagyott göröngyein is futballbemutatót tartott (2-4).

Szombaton aztán minden jóra fordult. A St. Pauli ízekre szedte a Kölnt, s erről nemcsak a gólok (3-0), hanem a lövési kísérletek száma (30-3) is tanúskodik. "Mintha teljesen lefagytunk volna" - mondta utóbb a kölni katatóniáról Lukas Podolski, aki az előző hetekben kiváló formában focizott. Hamburgban inkább Charles Takyi volt a király. A 26 éves, ghánai származású csatár előbb harminc méterről bombázott a kapuba, majd egy lecsorgó labdát vágott a léc alá. Takyinek ez volt a hetedik meccse kezdőként a Bundesligában, és az első góljait szerezte a legmagasabb osztályban. "Korai lenne partizni, a célunkat még nem teljesítettük" - szerénykedett a futballista. Márpedig a cél egyértelmű, a St. Pauli a kiesés elkerüléséért harcol.

"Ma láthattuk a bajnokot" - kezdte mondandóját Steve McClaren a Wolfsburg-Dortmund mérkőzést követően, amelyet a vendégek játszi könnyedséggel nyertek meg 3-0-ra. A sárgamezesek már a második percben eldugták a labdát a farkasok elől, majd a futsalstílusú gólt további kettő követte, így a BVB őrzi 11 pontos előnyét a bajnoki táblázaton. S bár a Dortmund a Bundesligában jelenleg mindenkinél jobb néhány góllal, McClarennek lassan vállalnia kell a felelősséget a Wolfsburg sorozatos kudarcaiért. A zöld-fehérek az utolsó tizennégy bajnokijuk közül csak kettőt nyertek meg, s nyoma sincs a két évvel ezelőtti látványos játékuknak. A legnagyobb talány talán Diego, a brazil karmester még a Juventusban mutatott harmatgyenge produkcióját is hétről hétre alulmúlja Wolfsburgban.

Csődközeli a helyzet a Stuttgartnál is. A Mainz legyőzése és a Dortmund elleni iksz szebb tavaszi folytatást ígért, a Freiburg elleni 0-1 azonban visszahozta a földre a svábok híveit. Akik lassan elkezdhetnek imádkozni: a VfB-t jelenleg hat pont választja el a biztos bentmaradást jelentő 15. helytől. Tavaly ilyenkor egy másik nagymúltú klub, a Hertha hátránya hét pont volt a 15. helyezett Freiburghoz képest - a berliniek végül simán kiestek az élvonalból. A stuttgarti szurkolókat csak egy dolog vigasztalhatja. A Hertha - amely hétvégén 3-1-re nyert Bielefeldben - vezeti a másodosztály tabelláját, hét ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló Duisburgot.

Tények & érdekességek


A Dortmund 3-0-ra győzött Wolfsburgban - ez volt a csapat tizedik idegenbeli győzelme az idei szezonban, a Bundesliga története során pedig a 200. vendégsikere.


A Wolfsburg-Dortmund bajnokin a 2009-es és a 2010-es naptári év legjobbja találkozott: a farkasok tavalyelőtt 69, a sárga-feketék tavaly 70 pontot gyűjtöttek a bajnokságban.


Wolfsburgban Nuri Sahin szerezte a BVB második találatát. A török futballista 2005 májusában a Wolfsburg ellen játszotta pályafutása első Bundesliga-mérkőzését. Tizenhat évesen és tizenegy hónaposan - ezzel ő lett minden idők legfiatalabb játékosa a német élvonalban.


A Mainz hat tétmérkőzés óta veretlen a Kaiserslauternnel szemben. A Mainz idegenben több pontot szerzett (21), mint a hazai mérkőzésein (15).


A Leverkusen mérlege a Hannover elleni utolsó négy hazai bajnokin: négy győzelem, 11-0-s gólkülönbséggel.


Karim Haggui (Leverkusen) a századik Bundesliga-mérkőzését játszotta.


Klaas-Jan Huntelaar (Schalke) november 13-a óta nem talált a hálóba a Bundesligában.


A Bundesliga története során a legtöbbször (26) a Werder verte meg a Bayern Münchent, s a brémaiaknál senki sem lőtt több gólt a bajorok kapujába (113). Szombaton mégis a Bayern győzött 3-1-re Brémában, a Werder így az utolsó tizenegy bajnokija közül hetet elveszített.


Per Mertesacker a Werder történetének harmadik játékosa Mladen Krsztajics és Arie van Lent után, aki gólt és öngólt is szerzett ugyanazon a bajnokin. A jelenleg is aktív Bundesliga-futballisták közül ezt a "bravúrt" a Mainz macedón bekkje, Nikolcse Noveszki mondhatja el magáról.


Miroslav Klose (Bayern) betalált a Werder Bremen ellen - az egykori brémai csatár kilenc hónap után örülhetett újra gólnak a bajnokságban.


A Nürnberg 2-0-ra győzött a Hamburg ellen, s ezzel megszakadt egy rossz sorozata. A nürnbergiek a mérkőzést megelőző tizenöt bajnokijukon (szeptember közepe óta) mindig kaptak legalább egy gólt. A Nürnberg az utolsó húsz HSV elleni mérkőzése közül csupán kettőt nyert meg.


A Freiburg 1994 tavasza után győzte le ismét idegenben a Stuttgartot.


A St. Pauli 1991. május 20-a óta először tudta megverni odahaza a Kölnt. A húsz évvel ezelőtti és a szombati győzelem között eltelt időszak mérlege a hamburgiak szempontjából: négy döntetlen, hat vereség.


Balul sült el Szalai Ádám számára a Mainz kaiserslauterni fellépése. A magyar válogatott csatára térdszalagszakadást szenvedett, miután ütközött Tobias Sippellel, a Kaiserslautern kapusával. Szalai várhatóan többhónapos kihagyásra kényszerül.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább