Hősből antihős: a Torres-sztori

Hősből antihős: a Torres-sztori

, gj

A futballtörténelem során a játékosok jönnek-mennek, Keegan, Rush és Owen is távozott annak idején, mégsem dőlt össze a világ.



Fernando Torres írásos kérvényt nyújtott be klubjának, távozási szándékát deklarálandó, angol lapértesülések szerint pedig a Chelsea angol átigazolási rekordot jelentő összeget, 45-50 millió fontot kínált a 26 éves Európa- és világbajnok spanyol csatárért, akinek a szerződése 2013-ig szól(t) az Anfield Roadon.

Torres elmondása szerint a Liverpool már nem elégítette ki az igényeit, ő ugyanis a BL-ben szeretne játszani, trófeákat nyerni, márpedig erre a Vörösökkel vajmi kevés esélye van. A spanyol támadón az utóbbi másfél évben már látszott, hogy nem érzi jól magát Liverpoolban, testbeszéde árulkodó volt, gesztusai sértődöttséget jeleztek.

Úgyhogy hiába tett az utóbbi hónapokban többször is afféle "hűségnyilatkozatot", bejelentése nem volt váratlan. Meglepőnek csak az nevezhető - s ezért is neheztelnek az Anfielden a spanyol játékosra -, hogy távozási szándékát három nappal a januári átigazolási időszak lejárta előtt jelezte, megnehezítve ezzel a Liverpool dolgát, hiszen a klubnak rekordidő alatt kellet volna új csatárt igazolnia (a liverpooli klubvezetés eredetileg Torres mellé, az ő tehermentesítésére, s nem pótlására igazolta le az Ajax uruguayi csatárát, Luis Suárezt).

Alan Hansen, a Liverpool egykori kiválósága, s a Telegraph jelenlegi szakírója szerint Torres távozása főleg azért érintené érzékenyen a liverpooli drukkereket, mert a klub történetében senki mást nem fogadtak be olyan hamar, mint éppen Torrest, aki érkezése után azonnal közönségkedvenccé vált, az Arsenal, a Chelsea és a ManUtd ellen 15 mérkőzésen 10 gólt lőtt, s átlagban csupán 120 percre volt szüksége egy gólhoz, amivel megelőzi Didier Drogbát (151 perc) és Nicolas Anelkát is (215 perc). Eredményességi mutatója önmagáért beszél:

2007/2008  46 meccs/33 gól
2008/2009  38 meccs/17 gól
2009/2010  32 meccs/22 gól
2010/2011  26 meccs/9 gól

Kenny Dalglish szerint akarata ellenére senkit sem kell a klubnál tartani, hiába van érvényes szerződése. A tréner, aki január elején vette át a csapat irányítását, így nyilatkozott: "A futballtörténelem során a játékosok jönnek-mennek, Keegan, Rush és Owen is távozott annak idején, mégsem dőlt össze a világ. Mert egyszer s mindenkorra jegyezzük meg: egyetlen futballista sem fontosabb a klubnál."

Érdekesebb eredmények az FA-kupa negyedik fordulójából


Everton-Chelsea 1-1 (0-0)
Birmingham-Coventry (II. liga) 3-2 (1-2)
Southampton (III.)-ManUtd 1-2 (1-0)
Notts County (III.)-ManCity 1-1 (0-0)
West Ham-Nottingham (II.) 3-2 (2-2)
Aston Villa-Blackburn 3-1 (3-1)


A döntetlennel végződő mérkőzéseket a pályaválasztói jog felcserélésével megismétlik.


Tények & érdekességek


Arsenal-Huddersfield 2-1, az emberhátrányban futballozó Arsenal a 86. percben szerezte meg a győztes gólt (Fábregas révén, büntetőből). Az FA-kupa történetében az Arsenal a második csapat, amely egymás után 30 hazai kupameccsen veretlen maradt. Az első ilyen sorozatot a Sheffield Wednesday érte el (1923 és 1947 között).

Amióta Arséne Wenger az Arsenal edzője, a csapat még sohasem kapott ki alacsonyabb osztályú ellenféltől az FA-kupában: 29 mérkőzésen 23-6-0 az Arsenal mérlege.

Fulham-Tottenham 4-0, amióta Harry Redknapp a Spurs edzője, a csapat először kapott ki háromnál több góllal. A Tottenham ezt megelőzően 2007 februárjában szenvedett négygólos vereséget.

Ez volt a hatodik alkalom, hogy a Fulham a Tottenhammel mérkőzött az FA-kupában, s az első eset, amikor a Fulham jutott tovább.

Gera Zoltán (Fulham) a 68. percben lépett pályára.

Az Aston Villa az FA-kupából és a Ligakupából is kiejtette a Blackburnt - idén és tavaly is!

Park Dzsi Szung, a Manchester United 29 éves dél-koreai középpályása lemondta a válogatottságot.

Az angol Ligakupa február 27-i döntőjében az Arsenal a Birmingham Cityvel mérkőzik meg a Wembley-ben. Az Arsenal négy év után játszik ismét a fináléban.


(gj)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább