Torres: egy gyalog a sakktáblánkon, de a Király maradt

Torres: egy gyalog a sakktáblánkon, de a Király maradt

, gj

Gólrekord született a Premier League-ben, az utolsó legyőzte az elsőt, az Arsenal elherdálta négygólos előnyét, Torres pedig csődöt mondott a Liverpool ellen.



"Végre egy nagy klubnál vagyok" - nyilatkozta Torres, a brit futball legdrágább futballistája, azt jelezve ezzel, hogy a Liverpool nem nagy klub; majd kifejezte abbéli reményét, hogy első meccsén gólt rúgna egykori csapatának.

Így köszöntött ránk a vasárnapi Chelsea-Liverpool (0-1) rangadó, kék mezben Fernando Torressel, a liverpooli tábor pedig a legkülönfélébb transzparensekkel fogadta az egykori kedvencet: "Once a red, now a dead" (Egykor vörös, ma halott), "He Who Betrays Will Walk Alone" (Az áruló mindig magára marad) stb. Torresnek meccs közben sem volt oka az örömre: összesen 29-szer volt nála a labda, csak egyszer került helyzetbe (lövését Carragher blokkolta), míg végül a 66. percben lecserélték - a vendégszurkolók nagy örömére. "You should've stayed at a big club" (Maradhattál volna a nagy klubnál), énekelte a háromezer liverpooli drukker, Torres nyilatkozataira válaszolva, s egy nagy drapérián azt is egyértelműsítették, hogy a Liverpool 18 bajnoki címet és 5 BEK/BL-győzelmet szerzett eddig, miközben a Chelsea összesen 4 bajnoki aranyat tud felmutatni.

"Torres: a pawn on our chess board but the King remains" (Torres: egy gyalog a sakktáblánkon, de a Király maradt) - állt egy következő transzparensen, a liverpooli folklórban Kenny Királynak nevezett Kenny Dalglishra utalva. Az 59 éves skót tréner életet lehelt a Liverpoolba, taktikai húzásai eddig bejöttek, csapata pedig utóbbi négy mérkőzését kapott gól nélkül nyerte meg (Wolves 3-0, Fulham 1-0, Stoke 2-0, Chelsea 1-0). Amikor Dalglish átvette a Liverpoolt, a vörösök 4 pontra álltak a kiesőzónától - most 6 pontra vannak a BL-t jelentő negyedik helytől.

A Chelsea ellen ráadásul csatár nélkül játszott a Liverpool (Carroll sérült, Suárez pedig a kispadon maradt), s bár a hazaiak két büntetőt is számon kértek a játékvezetőn (Lucas kezezéséért és Johnson szabálytalanságáért is járt volna a tizenegyes), a vendéggyőzelem jogosságához nem férhetett kétség: a Chelsea egyetlen ziccert sem dolgozott ki a meccsen, még a hajrában sem, amikor a megrészegült liverpooli tábor már kórusban érdeklődött az iránt, hogy hol vannak a hazai divatdrukkerek műanyag zászlócskái ("Where are your plastic flags?"). Tegyük hozzá: amióta Roman Abramovics 2003 nyarán megvette a Chelsea-t, a Liverpool az egyetlen csapat, amely kétszer is oda-vissza legyőzte a kékeket:

2008/09           Liverpool-Chelsea 2-0, 1-0
2010/11           Liverpool-Chelsea 2-0, 1-0

Tények & érdekességek


Összesen 43 gól született a Premier League hétvégi fordulójában, ami rekordot jelent.

Az éllovas Manchester United kikapott a sereghajtó Wolverhampton otthonában, s ezzel véget ért a manchesteriek 2010 áprilisa óta, vagyis 29 bajnoki mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata.

A Wolverhampton ebben az idényben a Liverpoolt (1-0), a Chelsea-t (1-0) és a Manchester Unitedet is (2-1) legyőzte.

Newcastle-Arsenal 0-4 után 4-4, ez volt az első eset a Premier League történetében, hogy egy csapat négygólos hátrány után pontot tudott szerezni.

Louis Saha (Everton) négy gólt lőtt a Blackpoolnak, s ezzel ő a második francia játékos Thierry Henry után, aki négyszer betalált egy PL-meccsen.

A kolumbiai Hugo Rodallega megszerezte huszadik élvonalbeli gólját a Wigan mezében: ennél több gólt a legfelsőbb osztályban egyetlen wigani futballista sem lőtt.

Összesen hét büntetőt ítéltek a játékvezetők szombaton, ami rekord a Premier League-ben.

Carlos Tévez (ManCity) a második játékos a Premier League történetében, aki mesterhármast ért el a saját születésnapján (Tévez szombaton volt 27 éves). Korábban Jimmy Floyd Hasselbaink "köszöntötte magát" egy triplával (a Chelsea futballistájaként, 2004-ben).

A West Bromwich klubvezetése menesztette a csapat edzőjét, Roberto Di Matteót.

Befejezte pályafutását Gary Neville, a Manchester United 35 éves jobbhátvédje. Neville 19 szezont húzott le manchesteri mezben, s ezalatt 602 tétmeccset játszott, nyolc bajnoki címet szerzett, háromszor nyert FA-kupát, egyszer Bajnokok Ligáját, s 85-ször szerepelt az angol válogatottban.

Ötvenhárom évvel ezelőtt, 1958. február 6-án a müncheni reptéren balesetet szenvedett a Manchester United futballcsapatát szállító repülőgép, a 44 utasból 23 meghalt, köztük nyolc manchesteri focista is.


A 27. forduló műsora (tippünk)


Február 12., szombat:
13:45   ManUnited-ManCity (X)
16:00   Arsenal-Wolverhampton       (1)
16:00   Birmingham-Stoke City        (1)
16:00   Blackburn-Newcastle            (1)
16:00   Blackpool-Aston Villa          (X)
16:00   Liverpool-Wigan       (1)
16:00   West Brom-West Ham          (1)
18:30   Sunderland-Tottenham         (1)

Február 13., vasárnap:
17:00   Bolton-Everton          (X)

Február 14., hétfő:
21:00   Fulham-Chelsea         (2)


(gj)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább