Messi, Messi és Messi

Messi, Messi és Messi

, gj

Primera Division, 22. forduló

Az Atlético edzője még sosem látott Messihez fogható futballistát, Iniesta szerint pedig a kis argentin nem is ebből a világból való. Messi for president!



A Barcelona szombat este 90 ezer néző előtt 3-0-ra legyőzte az Atlético Madridot. Mindhárom gólt Messi szerezte, aki ezzel 24 találatnál jár a bajnokságban, tétmeccsen pedig már 40-szer volt eredményes az idei szezonban. "Messi nem is ebből a világból való" - vélte a mérkőzés után Andrés Iniesta, míg Quique Sánchez Flores, az Atlético edzője úgy nyilatkozott: sohasem látott még Messihez fogható futballistát.

"Messi nélkül is jók volnánk, gólokat lőnénk, megnyernénk a meccseinket, de mégsem működne minden ilyen olajozottan. Ha a múltat nézzük, minden nagy csapatban volt egy kiemelkedő tudású játékos, aki eldöntötte a meccseket. Nekünk van egy Messink" - foglalta össze a Barca sikerének lényegét Pep Guardiola, a csapat edzője. Ő már csak tudja: 2008 nyarától, amióta Guardiola átvette a Barcelona irányítását, Lionel Messi 137 tétmeccsen 125 gólt lőtt.

A Barca örökranglistáján már csak hárman előzik meg: César (235 gól), Kubala László (196) és Samitier (178). Messi - huszonhárom évesen - 167 góllal a negyedik. Az Atlético elleni mérkőzésről azonban nem a góljait emeljük ki, hanem azt a jelenetet, amikor az 50. percben visszafutott egészen a saját tizenhatosáig, s ott egy remek ütemű védőmozdulattal szerelte az ellenfél csatárát, Sergio Agüerót. Messiről felesleges írni. Ahogy Pedro nyilatkozta szombat este: "jellemzésére nincsenek is szavak". Messi játékát látni kell.

Ahány Barca-meccs, annyi rekord - ezzel vezettük fel a spanyol összefoglalót egy hete. A rend kedvéért most is írjuk le: a Barcelona zsinórban a tizenhatodik bajnokiján győzött (16-0-0, gólkülönbség: 60-6), s ezzel átadta a múltnak a Puskás-féle Real Madrid rekordját (15-0-0 az 1960/61-es szezonban). Folytatás szombaton: a Barcelona skalpjára az a Sporting Gijón feni a fogát, amely 1994 óta vár egy Barca elleni győzelemre.

Tények & érdekességek


A Barcelona otthon (3-0) és idegenben is (2-1) legyőzte az Atléticót - az 1999/2000-es szezon óta először.

Sergio Busquets rekordot állított fel azzal, hogy a Barcelona az utóbbi 22 olyan bajnokiját megnyerte, amelyen Busquets pályára lépett.

Az Atlético elleni 3-0 volt a Barcelona 700. győzelme bajnoki mérkőzésen a Camp Nouban.

A Barca még sosem kapott ki a Camp Nouban, ha Messi gólt lőtt, a mérleg 60 meccsen 55-5-0.

Lionel Messi 40 gólt lőtt tétmeccsen az idei szezonban (24 a bajnokságban, 7 a spanyol kupában, 6 a BL-ben, 3 a spanyol szuperkupában).

Messi két sárga lapot kapott az idei szezonban: az elsőt azért, mert gólja után a trikójára írt üzenettel boldog születésnapot kívánt az édesanyjának, a másodikat azért, mert gyorsan végzett el egy szabadrúgást az Atlético ellen.

Villarreal-Levante 0-1; a Levante egymás után két bajnokit megnyert, ilyesmire az utóbbi három évben nem akadt példa.

A spanyol La Liga történetében csak három játékos érte el gyorsabban az ötvengólos határt, mint Cristiano Ronaldo, mégpedig Isidro Lángara (Oviedo), Kubala László (Barcelona) és Pruden Sánchez (Atlético/Real).


A 23. forduló műsora (tippünk)


Február 12., szombat:
18:00   Atlético-Valencia      (1)
20:00   Sp. Gijón-Barcelona  (x2)
22:00   Santander-Sevilla      (x2)

Február 13., vasárnap:
17:00   Hércules-Zaragoza     (1x)
17:00   Málaga-Getafe           (1x)
17:00   Levante-Almería        (1x)
17:00   Real Sociedad-Osasuna        (1x)
19:00   Deportivo-Villarreal  (X)
21:00   Espanyol-Real Madrid          (2)

Február 14., hétfő:
21:00   Mallorca-Bilbao         (1x)


(gj)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább