Juventus-tempó: 1 lövés/óra

Juventus-tempó: 1 lövés/óra

, ktn

Serie A, 28. forduló

Találós kérdésünk következik. Hányszor találta el a kaput az előző négy bajnokiján a Juventus?



A Milan 1-0-ra nyerte a Juventus elleni Serie A-rangadót, az eredmény azonban nem fejezi ki hűen a látottakat, legalábbis a Juve részéről. A Milan álmos, pontatlan futballt mutatott be, de ez is elég volt a győzelemhez a Juventus ellen, amelynek teljesítményét dupla- vagy akár tripla nullával is leírhatnánk.

Kezdjük azzal, hogy a Juventus játékosai hazai pályán játszva egyszer sem találták el a kaput. A helyzet akkor sem sokkal jobb, ha a zebrák előző három mérkőzését is számítjuk: a Juventustól az Inter (1-0), a Lecce (0-2), a Bologna (0-2) és a Milan (0-1) elleni 360 perc során összesen hat (azaz óránként 1) kaput eltaláló lövésre futotta. Ez - valljuk be - elég siralmas.

Siralmas volt látni a Juventus játékosainak tehetetlenségét is, Luigi Delneri presztízse pedig lassan romokban hever. A két statikus csatárra (Toni, Matri) alapozó tréner rengeteg kritikát kapott. Egyrészt támadták a 4-4-2-höz való mániákus ragaszkodása miatt, másrészt a cseréi sem ültek. A Toni-Iaquinta váltás semmit sem változtatott a Juventus játékszisztémáján, s az edző a Del Pierónak adott tíz perccel sem szerzett újabb híveket a legendát imádók körében. Mindehhez tegyük hozzá halkan: ezt a Juventust már régóta nem Del Pierónak kellene megmentenie.

Hanem például Gianluca Viallinak - a torinói illetőségű Tuttosport szerint a Chelsea egykori edzője tudna életet lehelni a Juventusba, amely az utolsó tizenegy bajnokija közül hetet elveszített, és már a biztos Európa Liga-indulást jelentő hatodik helytől is öt pontra eltávolodott. A lap nemcsak az alkalmatlannak minősített Delnerit kritizálta keményen, hanem a játékosokat is. "Tegnap a Juventus összeomlott, a csapat mintha megszokta volna, hogy újra és újra vereséget szenved". A Tuttosport szerint a szurkolók is Vialliban látják a megváltót, de esélyes lehet Delneri posztjának betöltésére Claudio Gentile, Pierluigi Casiraghi, valamint a klub menedzsmentjében dolgozó Pavel Nedved is.

Delneri egyébként látott javulást a csapat játékában a Lecce és a Bologna elleni kínszenvedéshez képest, s az tény, hogy a Juventus védelme ezúttal biztosabb lábakon állt, mint az előző két bajnokin. De hiába sikerült Barzagliéknak semlegesíteni Ibrahimovicot (nem volt nehéz, a svéd újra formán kívül játszott), ha jött Gattuso, aki 2008 januárja óta először rúgott bajnoki gólt az AC Milan színeiben. A lehető legjobbkor. A Milan egy hét leforgása alatt megverte a Napolit és a Juventust is, a hétvégi eredmények alapján (Inter-Genoa 5-2, Napoli-Brescia 0-0) így egyre biztosabbnak tűnik, hogy a scudettóért zajló idei harc milánói belháborúvá válik: a Milan elsőszámú üldözője immár az Inter, amely ötpontos hátrányból követi a rossonerókat.

Tények & érdekességek


A Juventusnak mostanában nemcsak az kínos, ami a pályán zajlik. A klub részvényeinek 7,5 százalékát a Lafico nevű cégen keresztül Moammer Kadhafi, Líbia teljhatalmú ura birtokolja. A Kadhafi hatalmát fenyegető líbiai forradalom hírére a Juventus részvényeinek értéke több százalékot visszaesett.

22 gólt kapott hazai pályán a Juventus, ez a legrosszabb mérleg a Serie A mezőnyében.

Az Inter 0-1-es félidei állásról fordított 5-2-re a Genoa ellen. Leonardo ezzel az Interrel játszott első 13 bajnoki mérkőzésén 33 pontot szerzett, megdöntve Fabio Capello 2004-es rekordját a debütáló edzők között.

Az Inter mérlege az utolsó 55 hazai bajnokin: 41 győzelem, 13 döntetlen, 1 vereség.

A Sampdoria 3-2-re kikapott hazai pályán a Cesenától, ezzel egyértelművé vált, hogy Koman Vladimiréknak a hátralévő fordulókban a kiesés ellen kell küzdeniük. A Samp keddtől edzőtáborba vonul, így készül a hétvégi, Catania elleni sorsdöntő bajnokira. A klubvezetés keddig határoz a tréner, Domenico Di Carlo sorsáról is. A Sampdoria az utolsó tíz bajnokija közül csupán egyet nyert meg.

Első mérkőzésén ült a Palermo kispadján Serse Cosmi, csapata 2-0-ra kikapott a Laziótól. Cosmi a Zamparini elnök által régóta követelt háromvédős rendszerben, 3-5-2-es felállásban küldte pályára csapatát, amely az első félidőben két gólt kapott. A szünetben Liverani becserélésével a Palermo visszaállt a 4-4-2-re.

Különös ok miatt kellett lecserélni a szünetben a Lazio duplázó csatárát, Giuseppe Scullit. A támadó allergiás rohamot kapott, amelyet vélhetően az a zöld festék váltott ki, amellyel az Olimpico kiszáradt gyepét színezték élénkebbre a pályamunkások. "Kiütések jelentek meg rajta, és a szemei is kivörösödtek. Az antihisztamin sem segített, úgyhogy most komolyabb vizsgálatok várnak rá" - árult el kulisszatitkokat a rómaiak edzője, Edy Reja.

Udinese-Bari 1­-0. Az udineiek öt mérkőzés óta nem kaptak gólt, Samir Handanovic sorozata 476 perce tart. Az Udinese gólját Antonio Di Natale lőtte, aki ezzel 124 gólos a Serie A örökranglistáján, beérve ezzel Gianluca Viallit és David Trezeguet-t.

Fiorentina-Catania 3-0. Alberto Gilardino megszerezte pályafutása 138. Serie A-találatát, s ezzel Enrico Chiesát érte utol a rangsorban.

"Elég a szavakból, itt az idő a bizonyításra" - adott ultimátumot a Catania elleni bajnoki előtt Adrian Mutunak a Fiorentina edzője, Szinisa Mihajlovics. Mutu két góllal válaszolt a szerb trénernek.

Chievo-Parma 0-0. Ez volt a veronaiak 100. döntetlenje az élvonalban, a csapat edzője, Stefano Pioli pedig 300. alkalommal ült profi edzőként a kispadon.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább