Lépéselőnyben a Juventus

Lépéselőnyben a Juventus

, focitipp.hu

Olaszország, 6. forduló Milan-Reggina 2:1, Juventus-Inter2:0

"A történelem ismétli önmagát" - tartja a közhely, és hogy ez mennyire így van, azt az alábbi írásunk is bizonyítja. Utazás a régmúltba és vissza a jelenbe!



A második triumvirátus
Kr. e. 43-ban Octavianus, Antonius és Lepidus megállapodnak, hogy egyeztetik érdekeiket, és összefognak a Caesar-gyilkosok elleni harcra. A triumvirátust a szenátus megerősíti, és öt évre szóló diktátorihoz hasonló hatalommal ruházza fel. Ezután a triumvirek felosztják egymás között a Római Birodalmat. Antonius kapja a keleti részt Egyiptommal, Octavianus a nyugati részt (Hispánia), Lepidus Africát (mai Tunézia). Csakhogy egy idő után mindegyik magának akarja az egész birodalmat, a harcnak még nincs vége…

A harmadik triumvirátus
Kr. u. 2005-ben Capello, Ancelotti és Mancini megállapodnak, hogy egyeztetik érdekeiket és összefognak a tavalyi Milan-gyilkosok elleni harcra. A triumvirátust az Olasz Labdarúgó Szövetség megerősíti és öt évre szóló diktátorihoz hasonló hatalommal ruházza fel. Ezután a triumvirek felosztják egymás között a Serie A-t. Capello kapja az első helyet, Ancelotti a másodikat, míg Mancini a harmadikat. Csakhogy egy idő után mindegyik magának akarja az egyeduralmat, a harcnak koránt sincs vége, sőt! Csak most kezdődött…

AC Mediolanum–Reggio di Calabria
Az ütközetre a Mediolanium melletti San Siro mezőn került sor. Ancelotti „Milan-légiója” a szenátustól azt az utasítást kapta, hogy fékezze meg a „Reggina-légió” auxiliárisainak (a római sereg segédhadai, nem képeznek jelentős harci értéket) fosztogató akcióit. A hadvezér nehéz szívvel vette tudomásul, hogy ilyen feladattal bízzák meg csapatát, ezért néhány centurióját nem küldte (Kaká, Pirlo, Cafu) csatába, ráadásul a sereg vezetését is egy veteránra (Rui Costa) és egy újoncra (Vogel) bízta. Cafu százados pótlását sokan nem nézték jó szemmel, ugyanis Ancelotti a barbár Fríziából érkezett Stamra bízta ezt a rettentő fontos pozíciót. Stam legionárius hatalmas termete – és rómaikra nem jellemző kopaszsága – ellenére sem győzött meg néhány befolyásos szenátort, hogy valóban helye van a kiváltságos „Milan-légióban”, hiába tagja annak immáron egy éve. Mindenképp fontos megemlíteni két veterán nevét: Maldini (leendő proconsul) nagyszerű küzdelemmel bizonyította, hogy idővel igazi hadvezér lesz, de egyelőre még a csatatéren a helye. Vieri veterán pedig – minden igyekezete ellenére sem tudta bevinni a kegyelemdöfést, habár bajtársai mindenáron támogatták ebbéli törekvését. Ancelotti consul serege tehát egyértelműen bebizonyította, hogy lázadásnak helye nincs! A „Reggina-légió” cohorsai (hadsereg, itt értsd: csapatrész) pedig meghunyászkodva húzódtak vissza állásaikba…

Taurinorum–Inter Mediolanum
A hétvége másik fontos összecsapásán a triumvirek közül ketten is egymás ellen küldték csatába seregeiket. Az ifjú Mancini alaposan feltüzelte az „Internazionale-légiót”, amely rengeteg külföldivel (luzitán: Figo, pannóniai: Sztankovics és numídiai: Martins) volt kiegészítve. Mancini proconsul híres a keménységről, nem tűri, hogy legionáriusai veszteséggel hagyják el a csatateret és nem egy véres küzdelemben bizonyították rátermettségüket. A csata előtt is tüzes íjjakkal lőtték a „Juventus-légió” táborát, amin azonban annak filozofikus legátusa (hadvezére) csak mosolygott, mondván, úgyis a csatatéren dől el majd minden…
A viadal kezdetén Capello nyugodtan szemlélte seregét, és leste az alkalmat, amikor kiadhatja a tűzparancsot. Erre nem is kellett sokáig várni, ugyanis a roppant fegyelmezetlen Inter-védelem (élén az itáliai származású Materazzival) esélyt adott a „Juventus-légió” katapultosainak a tüzelésre! Először a viking-szláv keverék Ibrahimovic és a gall Trezeguet okozott riadalmat a vendég-védelemben, majd a szláv Nedved végleg egyértelművé tette a csata kimenetelét. Capello kénytelen volt egy idő után visszavonulót fújni, ugyanis a rohamokban két fontos preatorianus tisztjét (Trezeguet és Ibrahimovic) is sebesülés érte, ezért őket pótolni kényszerült. Helyüket az itáliai Del Piero (ex-praetoriánus) és egy másik numídiai (Zalayeta) vette át, de nekik már nem sok babér termett. Azok ugyanis egyre inkább Capellot illetik meg, és ha így folytatja serege a menetelést, akkor biztos, hogy az év végén az ő tiszteletére rendeznek diadalmenetet Római Birodalomban, vagy akár egész Európában…


Serie A, 6. forduló, eredmények >>

Juventus–Internazionale 2:0 (2:0)
Stadio Delle Alpi, 36 000 néző
Játékvezető: Paparesta
Juventus: Abbiati; Blasi, Thuram (Kovac 50), Cannavaro, Zambrotta; Camoranesi, Emerson, Vieira, Nedved; Ibrahimovic (Del Piero 44), Trezeguet (Zalayeta 60)
Internazionale: Julio Cesar; Cordoba, Materazzi (Ze Maria 82), Samuel, Favalli; Figo (Recoba 63), Cambiasso, Pizarro (Cruz 71), Stankovic; Adriano, Martins
Gólszerzők: Trezeguet 22. (1:0), Nedved 34. (2:0)
Sárga lapok: Emerson, Vieira, Materazzi, Cordoba, Favalli

Chievo–Treviso 0:0
Stadio Marc Antonio Bentegodi, 5300 néző
Játékvezető: Mazzoleni M.
Chievo: Fontana; Moro, Mandelli, D'Anna, Lanna; Franceschini (Zanchetta 69), Sammarco, Giunti, Luciano (Semioli 58); Obinna (Pellissier 79), Amauri
Treviso: Zancope; Galeoto, Viali, Dellafiore, Giuliatto; Cottafava, Parravicini, Gallo, A Filippini (De Martino 89); Fava, Reginaldo (Pinga 85)
Sárga lapok: Moro, Dellafiore, Obinna, Cottafava, Sammarco

Udinese–Lazio 3:0 (0:0)
Stadio Friuli, 17.000 néző
Játékvezető: Rosetti
Udinese: De Sanctis; Bertotto, Sensini, Felipe; D. Zenoni, Vidigal (Tissone 86), Obodo, Muntari, Candela; Iaquinta, Di Michele (Di Natale 72)
Lazio: Peruzzi; Oddo, Siviglia, Stendardo, Zauri; Behrami (Di Canio 68), Firmani, Dabo, Manfredini (Inzaghi 78); Pandev, Rocchi
Gólszerzők: Iaquinta 52. (1:0), Di Natale 80. (2:0), Candela 93. (3:0)
Sárga lapok: Candela, Manfredini, Firmani, D. Zenoni, Rocchi

AC Milan–Reggina 2:1 (2:0)
Stadio Guiseppe Meazza, 57 500 néző
Játékvezető: Rizzoli
Milan: Dida; Stam, Nesta, Maldini, Serginho; Gattuso, Vogel, Seedorf; Rui Costa; Shevchenko (Kaka 74), Vieri
Reggina: Pavarini; Carobbio (Missiroli 81), De Rosa, Franceschini, Lanzaro (A Lucarelli 81); Mesto, Paredes (Cavalli 12), Tedesco, Modesto; Vigiani; Cozza
Gólszerzők: Maldini 5. (1:0), Maldini 20. (2:0), Cavalli 90. (2:1)
Sárga lapok: Rui Costa

AS Roma–Siena 2:3 (0:1)
Stadio Olimpico, 33 000 néző
Játékvezető: Morganti
Roma: Curci; Panucci, Kuffour, Chivu, Bovo (Dacourt 69); Perrotta, De Rossi (Alvarez 75), Kharja (Nonda 46); Taddei, Cassano, Totti
Siena: Mirante; Negro, Legrottaglie, Portanova: Alberto, D'Aversa, Vergassola (57' ), Falsini (Gastaldello 30); Locatelli (Paro 59); Bogdani, Chiesa (Colonnese 80)
Gólszerzők: Negro 17. (0:1), Taddei 46. (1:1), Chiesa 54. (1:2), Panucci 86. (2:2), Colonnese 90. (2:3)
Sárga lapok: Chiesa, De Rossi, Vergassola, Alberto, Kuffour
Kiállítás: Vergassola 58.

Ascoli–Parma 3:0 (2:0)
Stadio Cino E. Lullo Del Duca, 9000 néző
Játékvezető: Preschern
Ascoli: Coppola; Comotto, Paci, Domizzi, Tosto; Foggia (Cariello 88), Guana, Parola, Fini; Quagliarella (Ferrante 67), Bjelanovics (Colombo 81)
Parma: Lupatelli; Bonera, Couto, Contini, Pasquale; Pisanu (Cigarini 59), Grella (Savi 70), Simplicio, Bresciano (Dedics 46); Morfeo, Corradi
Gólszerzők: Bjelanovics 28. (1:0), Foggia 33. (2:0), Bjelanovics 78. (3:0)
Sárga lapok: Parola, Pasquale, Fábio Simplício, Contini, Dedics, Guana, Cigarini
Kiállítás: Morfeo 83.

Fiorentina–Livorno 3:2 (2:0)
Stadio Artemio Franchi, 34 000 néző
Játékvezető: Ayroldi
Fiorentina: Frey; Ujfalusi, Gamberini, Di Loreto, Pasqual; Fiore, Brocchi (Pazienza 82), Donadel, Jorgensen (Pancaro 72); Pazzini, Toni (Bojinov 68)
Livorno: Amelia; Grandoni, Vargas, Galante; Cesar Prates, Ruotolo (Lazetic 61), De Ascentis, Morrone, Coco; Palladino (Bakayoko 67), C. Lucarelli
Gólszerzők: Toni 27. (1:0), Jörgensen 35. (2:0), Pazzini 70. (3:0), Galante 87. (3:1), Morrone 88. (3:2)
Sárga lapok: Ruotolo, Brocchi, Palladino, Di Loreto
Kiállítás: C. Lucarelli 16.

Lecce–Cagliari 3:0 (2:0)
Stadio Via del Mare, 11 800 néző
Játékvezető: Girardi
Lecce: Sicignano; Cassetti, Diamoutene, Stovini, Abruzzese; Ledesma, Marianini; Konan (Angelo 69), Valdes (Eremenko 80), Pinardi; Vucinic (Pelle' 65)
Cagliari: Carini; Lopez, Canini, Bega, Agostini; Conti (Conticchio 69), Budel (Cossu 43), Gobbi, Capone (Ferrarese 46); Esposito (90' ), Langella
Gólszerzők: Konan 8. (1:0), Pinardi 14. – 11-esből (2:0), Ledesma 69. (3:0)
Sárga lapok: Bega, Conti, Langella

Messina–Sampdoria 1:4 (0:1)
Stadio San Filippo, 22 000 néző
Játékvezető: De Santis
Messina: Storari; Zoro, Rezaei, Cristante, Aronica; Giampa' (Rafael 52), Donati (D'Agostino 60), Coppola, Sculli (Yanagisawa 71); Di Napoli, Zampagna
Sampdoria: Antonioli; Zenoni, Castellini, Pavan, Pisano; Diana, Palombo, Volpi, Gasbarroni (Kutuzov 64); Bonazzoli, Flachi (Borriello 74)
Gólszerzők: Flachi 45. (0:1), Bonazzoli 63. (0:2), Borriello 74. (0:3), D'Agostino 77. (1:3), Bonazzoli 90. (1:4)
Sárga lapok: Coppola, Aronica, Gasbarroni, Volpi, Castellini, Giampà, Zoro

Palermo–Empoli 2:2 (1:2)
Stadio Renzo Barbera 26 000 néző
Játékvezető: Banti
Palermo: Santoni; Zaccardo, Biava, Terlizzi, Grosso; Gonzalez (Brienza 46), Barone, Corini, Santana (Mutarelli 62); Makinwa (Pepe 67), Caracciolo
Empoli: Berti; Lucchini, Coda, Pratali, Raggi; Busce, Almiron, Ficini; Tavano, Vannucchi (Moro 85); Rigano (Serafini 90)
Gólszerzők: Caracciolo 7. (1:0), Tavano 8. (1:1), Tavano 42. (1:2), Makinwa 54. (2:2)
Sárga lapok: Ficini, Berti

- gaius gracchus - néptribunus -

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább