Sziklaszilárd Juventus

Sziklaszilárd Juventus

, ktn

Olaszország, 6. forduló Juventus-Inter 2:0

Olaszországban a hatodik forduló hozta el az első igazi rangadót, a Derby d'Italiát: Torinóban feszült egymásnak a Juve és az Inter.



Hamisítatlan olasz csúcsmecscset láthattunk. Rengeteg szabálytalansággal, felfokozott indulatokkal, és néhány zseniális megoldással. A tavalyi bajnok Juventus továbbra is pontveszteség nélkül áll az élen és idén is sziklaszilárdnak tűnik. Még Robert Kovac kontárkodásait is ellensúlyozni tudta a Cannavaro-Vieira-Emerson tengely. A krónikához hozzátartozik: mindkét gól szabadrúgás után született, David Trezeguet-é kipattanóból, Pavel Nedvìdé közvetlenül. Az Interből csak Materazzi alkotott maradandót: lerúgta a pályáról Ibrahimovicsot…

A forduló többi mérkőzésének eredményei láttán csak csettinthetünk: a Lecce új edzővel (Silvio Baldini) végre megszerezte első győzelmét, egy továbbra is nyeretlen csapat, a Cagliari ellen. A szárdok mellett még a Messina és a „kertek alatt” feljutó Treviso győzelem-rubrikája üres. A középmezőny csapatai közül a bátor Siena harmadjára meg is tudta tartani a vezetését Tottiék ellen (Rómában!). A Parma folytatja tavaly megkezdett mélyrepülését, és szezonbeli negyedik vereségét könyvelhette el a derekasan bekezdő újonc, az Ascoli otthonában. A Palermo ismét nyerhető meccset engedett ki a kezéből, ráadásul hazai pályán az ugyancsak újonc Empoli ellen.

A szezon eddigi kellemes meglepetését okozó gárdái közül az Udinese Iaquintával ismét megtalálta a győzelemhez vezető utat és 3:0-ra lelépte a Laziót. A Sampdoria a megtáltosodott Bonazzoli vezérletével idegenben alázta porig a Messinát. A Fiorével, Tonival, Jörgensennel és Bozsinovval felturbózott Fiorentina pedig a Livorno felett aratott újabb győzelmével „hivatalosan” is bejelentkezett a BL-helyek egyikére.

Paolo Maldini vasárnap lépett pályára 803. tétmérkőzésén a Milanban. A Reggina elleni 90 perc nemcsak a sima győzelem miatt marad emlékezetes számára, hanem azért is, mert életében először duplázott. (ktn)

Eredmények Serie A, 6. forduló:

Chievo–Treviso 0:0;

Udine–Lazio 3:0 (0:0), 52. Iaquinta, 80. Di Natale, 93. Candela;

Milan–Reggina 2:1 (2:0), 5. és 20. Maldini, ill. 90. Cavalli;

AS Roma–Siena 2:3 (0:1)
, 46. Taddei, 86. Panucci, ill. 17. Negro, 54. Chiesa, 90. Colonnese, kiállítva: 58. Vergassola (Siena);

Ascoli–Parma 3:0 (2:0), 20. és 78. Bjelanovics, 33. Foggia, kiállítva: 83. Morfeo (Parma);

Fiorentina–Livorno 3:2 (2:0), 27. Toni, 35. Jörgensen, 70. Pazzini, ill. 87. Galante, 88. Morrone, kiállítva: 16. Lucarelli (Livorno);

Lecce–Cagliari 3:0 (2:0), 8. Konan, 14. Pinardi – 11-esből, 69. Ledesma;

Messina–Sampdoria 1:4 (0:1), 77. D’Agostino, ill. 45. Flachi, 63. Bonazzoli, 74. Borriello, 90. Bonazzoli;

Palermo–Empoli 2:2 (1:2), 7. Caracciolo, 54. Makinwa, ill. 8. és 42. Tavano;

Juventus–Inter 2:0 (2:0), 22. Trezeguet, 34. Nedvìd.

Következik:
Okt. 16.: Ascoli–Sampdoria, Cagliari–Milan, Empli–Roma, Inter–Livorno, Juve–Messina, Lazio–Fiorentina, Palermo–Chievo, Parma–Treviso, Reggina–Lecce, Siena–Udinese.

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább