Raúl: 71, Mourinho: 500

Raúl: 71, Mourinho: 500

, ktn

Kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben a Schalke és a Real Madrid is.



"Normális körülmények között nem lennének problémáink a Schalke ellen" - vezette fel a Schalke-Inter mérkőzést a Bildben Dejan Sztankovics, a nerazzurrik középpályása. Nem tudni, hogy a szerb mit értett normális körülmények között, az azonban kiderült, hogy az Inter (amely Sztankovics szerint továbbra is a "legerősebb csapat Európában") Gelsenkirchenben 2:1-re kikapott a Schalkétől. Ez pedig azt jelenti, hogy 7:3-as összesítéssel a németek jutottak tovább a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában.

A gelsenkircheni meccs jóval kiegyenlítettebb volt, mint a milánói odavágó. Az Inter megpróbálta a kapuba szuszakolni a labdát, de az innováció hiányzott az olaszok játékából. Sneijderék mindenhonnan tüzeltek, de gördülékeny csapatjáték csak a Schalkét jellemezte. A párharcot az döntötte el, hogy az Inter védekezése látványosan összeomlott - furcsa ezt annak a csapatnak a kapcsán leírni, amely feltalálta a catenacciót. A Leonardo-féle kamikazefoci csődöt mondott, az olyan amatőr helyezkedési hibákért azonban, mint amilyet Lúcio vétett az első gólnál, mégsem okolható a brazil tréner.

A Schalke a negyedik német csapat a Bayern München, a Dortmund és a Leverkusen után, amelyiknek sikerült bejutnia a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. „Már a döntőről álmodunk” - fogalmazott a mérkőzés után Raúl, a Schalke spanyol csatára, aki az első találatot szerezte, és aki többször is bohócot csinált az Inter bekkjeiből a meccs alatt. A 33 éves támadónak ez volt a 71. gólja a Bajnokok Ligájában, és a 18. olyan találata, amelyet az egyenes kieséses szakaszban szerzett, ezzel beérte az eddigi rekordert, Andrij Sevcsenkót. S bár a Schalkében akadtak csúcsteljesítményt nyújtó játékosok bőven, Raúlra a hozzáállása miatt máris ikonként tekintenek a királykékeknél. "Nemcsak gólokat lő, hanem a végsőkig harcol a csapatért" - dicsérte társát a Schalke védője, Christoph Metzelder.

A másik párosításból is kettős győzelemmel jutott tovább az egyik fél, a Real Madrid Londonban is megverte a Tottenhamet, Cristiano Ronaldo találatával (a portugálnak ez volt a 13. gólja a BL-ben a Real Madrid játékosaként). A meccs után azonban ezúttal nem Ronaldót, hanem honfitársát, José Mourinhót ünnepelte mindenki: a portugál edzőfenoménnek ez volt az 500. tétmérkőzése a kispadon. A Bobby Robson tolmácsából lett sztáredző 2000. szeptember 23-án ült először a kispadon. A debütáló mérkőzésén vereséget szenvedett (Boavista-Benfica 1:0), azóta azonban sikert sikerre halmoz.

Mourinho mérlege edzőként


335 győzelem
104 döntetlen
61 vereség

Tíz év alatt 17 trófeát szerzett csapataival (hatot-hatot a Portóval és a Chelsea-vel, ötöt az Interrel). Ő az első edző, aki négy különböző csapattal is bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, s ő lehet az első tréner, akinek három különböző klubbal is sikerül elhódítania a BL-trófeát, korábban ez a Portóval és az Interrel már összejött neki. A leghihetetlenebb sorozata éppen az elmúlt hetekben ért véget a Sporting Gijón elleni 0:1-gyel: azt megelőzően zsinórban 150 hazai bajnoki mérkőzésen nem kapott ki aktuális csapataival. "Szeretnék még tíz évig ezen a szinte edzősködni, és nagyon remélem, hogy a 600. mérkőzésemen is a Real Madrid kispadján ülök majd" – mondta a Tottenham legyőzése után Mourinho, megnyugtatva a Real Madrid szurkolóit. Akik most nagyon boldogok lehetnek: kedvenceik nyolc év után jutottak be újra a legjobb négy közé a BL-ben. Ahol az örök rivális Barcelona következik a Real számára.

A nap játékosa: Benedikt Höwedes (Schalke)


Védő létére két szabályos gólt szerzett az Inter ellen, igaz, a bíró csak egyet adott meg a kettő közül.

(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább