Amíg a bíró le nem fújja

Amíg a bíró le nem fújja

, focitipp.hu

Premier League, 33. forduló

Scholes előbb beszólt, majd rúgott. Piros. A manchesteri derbit Manszur sejk csapata nyerte.



A Manchester City 1-0-ra legyőzte városi riválisát az FA-kupa elődöntőjében. A párharc negatív hőse a veterán Paul Scholes lett: a ManUtd 35 éves középpályása a meccs előtti, Guardiannek adott interjújában gúnyos megjegyzéseket tett a Cityre ("mi ismerjük a nyerés tudományát, ők meg nem"), a pályán azonban már kevésbé tűnt frappánsnak, s végül a 72. percben elborult az agya: brutálisan combon rúgta Zabaletát. Kiállították. Scholes ismert ámokfutó, az utóbbi tíz évben 94 sárga és 8 piros lapot kapott.

A meccs végén volt még némi csetepaté - Rio Ferdinand nem nézte jó szemmel, hogy Mario Balotelli a United-tábor előtt ünnepli a City továbbjutását -, de ez már nem változtatott a tényen: a ManCity bejutott az FA-kupa fináléjába, 1981 óta először. Döntőbeli ellenfele az a Stoke City lesz, amely a másik ágon 5-0-ra kiütötte a Boltont (ekkora különbséggel 1939 óta egyetlen csapat sem győzött az FA-kupa elődöntőjében).

Amióta létezik a Premier League (az 1992/93-as szezontól), ez lesz mindössze a második olyan FA-kupa-döntő, amelynek nem lesz részese a "négy nagy" (big four) valamelyik csapata; ilyesmi eddig csak 2008-ban fordult elő (amikor a Portsmouth a Cardiff Cityvel csapott össze).

Meddig tart egy meccs? Amíg a játékvezető le nem fújja: ezt láthattuk az Arsenal-Liverpool (1-1) rangadón is, ahol egészen a 97. percig 0-0 volt az állás... Ekkor szerzett vezetést az Arsenal (büntetőből), a liverpooli Dirk Kuijt pedig a 102. percben egyenlített (büntetőből).

"A világon nincs még egy csapat, amely olyan hittel és elszántsággal tudna küzdeni, mint ahogy a Liverpool küzdött az Emirates-stadionban" - dicsérte meg védenceit Kenny Dalglish. A skót tréner sérülés miatt Fabio Aureliót, Carraghert és Carrollt is kénytelen volt lecserélni, így fordulhatott elő, hogy liverpooli mezben négy "zöldfülű" is a pályán volt a hajrában: Robinson (17 éves), Flanagan (18), Shelvey (19) és Spearing (22); a cserepadon pedig második számú kapusként várt bevetésre a magyar Gulácsi Péter (20).

Tények & érdekességek


FA-kupa, ManCity-ManUtd 1-0; a City 1981 óta először jutott be az FA-kupa döntőjébe (akkor alulmaradt a Tottenhammel szemben).

FA-kupa, Bolton-Stoke 0-5; a Stoke City korábban soha nem nyert az FA-kupában három vagy több góllal idegenben vagy semleges pályán.

West Brom-Chelsea 1-3, ez volt Roy Hodgson első veresége a West Brom edzőjeként (február 12-i kinevezése óta). A WBA utolsó 31 bajnokijának mindegyikén kapott legalább egy gólt.

A Chelsea utolsó 12 bajnokijának mérlege: 8-2-1.

Fernando Torres (Chelsea) zsinórban 15 tétmeccsen nem lőtt gólt, pechszériája 870 perce tart.

Nyártól 33 százalékkal drágulnak a belépők a Chelsea meccseire: az eddig 30 fontba kerülő jegyeket 40-ért, az éves bérleteket pedig 900 font helyett 970-ért árulják a 2011/12-es szezontól.

West Ham-Aston Villa 1-2, a vendégek győztes gólját a ráadás pillanataiban Gabriel Agbonlahor szerezte. Ez volt Agbonlahor 49. találata bajnoki meccsen, s ezzel ő az Aston Villa második legeredményesebb játékosa a Premier League-ben (a 60 gólos Dwight Yorke után).

Darren Bent a negyedik olyan futballista, aki egy szezonban két csapatban is lőtt legalább 6 gólt (Sunderland és Aston Villa). A Premier League történetében ez csak Eric Cantonának (92/93, Leeds és ManUtd), Andy Cole-nak (94/95, Newcastle és ManUtd) és Louis Sahának (03/04, Fulham és ManUtd) sikerült.

Angol másodosztály: a Reading immár 12 mérkőzés óta nem kapott ki (9-3-0), utolsó nyolc bajnokiját pedig megnyerte (8-0-0)!

Az Arsenal az ötödik klub a Premier League-ben, amely amerikai kézbe került, miután Stan Kroenke a részvények 63%-át megszerezte.

Arsenal-Liverpool 1-1, az Ágyúsok utóbbi 15 bajnokijukon nem kaptak ki (8-7-0), s az idei naptári évben még veretlenek (egyedüli csapatként a Premier League-ben).
 
Robin van Persie
a 150. bajnoki meccsét játszotta az Arsenal mezében. A holland csatár nagyszerű formában van: utóbbi 22 bajnokiján 21 gólt lőtt.

Gyászszalaggal a karjukon léptek pályára vasárnap az FC Liverpool futballistái, akik az 1989. április 15-i sheffieldi tragédiára emlékeztek. Akkor a Hillsborough-stadionban 96 liverpooli szurkoló halt meg agyontaposva vagy a rácshoz préselődve. Az áldozatok fele 21 éven aluli volt, a legfiatalabb közülük egy tízéves kisfiú.


G. J.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább