Real Madrid-Barcelona: most jön a java!

Real Madrid-Barcelona: most jön a java!

, focitipp.hu

Primera División, 32. forduló

Mourinho a bírón mosolygott, Messit lézerrel vakították, a fű pedig rejtélyesen nagyra nőtt. A négy tavaszi El Clásico közül az elsőn vagyunk túl. A java még hátra van.



Az 1-1-es döntetlen győzelemmel ért fel a Barcelona számára, a nyolcpontos különbség ugyanis megmaradt a két csapat között, s ez a nyolc pont tulajdonképpen nem is nyolc pontot jelent, hanem kilencet: pontazonosság esetén ugyanis Spanyolországban az egymás elleni eredmények döntenek, s ezek alapján (1-1, 0-5) a Realnak nem lenne elég pontszámban beérnie, hanem meg kellene előznie a Barcelonát.

A Real öt hátvéddel (Sergio Ramos, Albiol, Pepe, Carvalho, Marcelo) kezdett a Barcelona ellen szombat este, megpróbálta magára húzni ellenfelét, csakhogy a Barcelona - bár nem játszott olyan tetszetősen, mint novemberben - ezúttal is kemény diónak bizonyult számára. A labdatartási arány például 28:72 % volt, amit nem lehet csak a kiállítás utáni létszámkülönbség számlájára írni; ezen a téren már az első fél órában is nyomasztó Barca-fölény mutatkozott (25:75%). Érdekesség: az utóbbi öt szezonban először fordult elő a Real Madriddal, hogy hazai pályán 30% alatti volt a labdabirtoklási mutatója...

A Bernabeuban 12 világbajnok (Casillas, Ramos, Albiol, Arbeloa, Xabi Alonso, Valdés, Piqué, Puyol, Xavi, Iniesta, Pedro, Villa), valamint két aranylabdás (Ronaldo, Messi) lépett pályára, egy további aranylabdás (Kaká) pedig a cserepadon ült. A főszerepet azonban nem ők játszották, hanem a játékvezető, Muniz Fernandez, aki előbb nem adott meg egy nyilvánvaló 11-est a Barca javára (amikor Casillas elütötte David Villát), majd mindkét oldalon befújt egy-egy büntetőt, és kiállította a madridi Albiolt (viszont elmulasztotta kiállítani a barcelonai Dani Alvést).

"Az edzéseken gyakoroltuk a 10 emberrel való játékot, erre az eshetőségre a Barcelona ellen mindig fel kell készülni" - jegyezte meg epésen José Mourinho a meccs után. Kollégája, Josep Guardiola higgadtabban értékelt, nem rótta fel a bírónak az elmaradt büntetőt, és nagyvonalúan reagált arra is, hogy a madridi stadionban túl magas volt a fű (amivel a hazaiak a sokpasszos futballt játszó Barcelona dolgát szerették volna megnehezíteni). "Ez az ő stadionjuk, és a saját portáján mindenki azt csinál, amit akar" - vélekedett Guardiola, akit lézerrel vakítottak a madridi nézők a mérkőzés alatt, akárcsak Lionel Messit. Az argentin játékos nem is bírta cérnával, és a második félidőben a nézők közé bombázta a labdát - örülhetett, hogy a sportszerűtlen jelenetet megúszta sárga lap nélkül.

A Real Madrid...


...edzőjének, José Mourinhónak ez volt az 50. tétmeccse a csapat kispadján; mérlege: 38 győzelem, 8 döntetlen és 4 vereség.

...játékosai közül Raúl Albiol volt a tizenötödik, akit kiállítottak az El Clásicón. A Bernabeuban utoljára 2004-ben állítottak ki madridi játékost a Barca elleni meccsen (Luis Figót).

...2009 márciusa óta először döntetlenezett hazai pályán a La Ligában.

...kapusa, Iker Casillas eddig nyolcszor kapitulált Messivel szemben. A legtöbb gólt a következő játékosoktól kapta: Messi (8), Eto’o (8), David Villa (7) és Raul Tamudo (6).

...javára eddig tizenegy büntetőt ítéltek a játékvezetők a La Liga idei szezonjában (a Barca javára csak négyet).


Cristiano Ronaldo...


...büntetőből volt eredményes a Barca ellen, ez volt a portugál támadó 55. gólja a La Ligában, tétmeccsen pedig a 74. gólja a Real Madrid mezében.

...először lőtt gólt a Barcelonának, pedig már hetedszer lépett pályára a katalánok ellen (háromszor a Manchester Utd, négyszer pedig a Real játékosaként).

...átlagban 87 percenként lő gólt az idei szezonban a La Ligában (Messi 85 percenként).

...gólt lőtt, de a Real Madrid nem nyert: ilyesmi csak másodszor fordult elő (ezt megelőzően 2010 márciusában, a Lyon elleni 1-1 során).


A Barcelona...


...utóbbi 30 bajnokiján nem kapott ki.

...az idei szezonban még nem szenvedett vereséget idegenbeli bajnokin (16 meccsen 13-3-0)

...még nem kapott ki a Real Madridtól, ha Messi gólt lőtt (5 meccsen 3-2-0).

...csapatkapitánya, Carles Puyol először lépett pályára január 23. óta.

...először rúghatott büntetőt a Bernabeuban a Real Madrid ellen az utóbbi 20 évben (1991-ben Ronald Koeman).

...eddig 86 gólt lőtt a La Ligában az idei szezonban, s ebből 51-et spanyol játékosok szereztek: Villa (17), Pedro (13), Iniesta (7), Bojan (5), Xavi (3), Piqué (2), Jeffrén (1), Puyol (1), Busquets (1), Thiago Álcantara (1). A Realnál fordított a helyzet: a madridiak 73 góljából csupán kettőt szerzett spanyol játékos (Sergio Ramos és Granero egyet-egyet).


Lionel Messi...


...az első játékos a La Liga történetében, aki két egymást követő szezonban elérte a 30 gólos határt (tavaly 34-et lőtt, idén 30-nál tart).

...először lőtt gólt olyan csapatnak, amelynek José Mourinho az edzője. A korábbi kilenc meccsen nem sikerült betalálnia.

...nyolc gólt rúgott Iker Casillasnak, de nem Real kapusa a kedvence. Akiknek a legtöbb gólt rúgta: Palop (Sevilla, 11), Casillas (Real, 8), Tono (Santander, 7), Diego Alves (Villarreal, 7), Iraizoz (Bilbao, 6) és Almunia (Arsenal, 6)

...az első játékos a Barca történetében, aki egymás után három madridi El Clásicón betalált a Real ellen.

...az idei szezonban már 49 gólt lőtt tétmeccsen, ami spanyol rekord. A korábbi csúcstartó a bilbaói Telmo Zarra volt 48 találattal (1950/51), a madridi Puskás Ferenc az 1959/60-as szezonban 47 gólig jutott.

...idei 49 gólja a következőképpen oszlik meg: 30 a La Ligában, 7 a Spanyol Kupában, 9 a BL-ben és 3 a spanyol Szuperkupában.

...mérlege a 2011-es naptári évben: 23 tétmeccs a Barcelonával, 22 gól.

...utolsó 100 tétmeccsén a Barca mezében 96 gólt lőtt.

*


A második tavaszi El Clásicóra szerdán este Valenciában kerül sor, ahol a két csapat a Spanyol Kupa (Copa del Rey) döntőjében mérkőzik meg egymással, 21:30-tól.


Gazdag József

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább