Érik a Milan aranya

Érik a Milan aranya

, focitipp.hu

Serie A, 34. forduló

Tizenegyedszer esett ki a Bari a Serie A-ból, egymás után tizenegyedszer győzött hazai pályán az Inter. Tizennyolcadszor lehet bajnok a Milan.



"Sokan megkérdőjelezik a profizmusunkat, de nem ezt érdemeljük" - így nyilatkozott egy héttel ezelőtt Marco Di Vaio, a középmezőnyben szunyókáló Bologna veterán csatára, miután a csapatot többen is azzal vádolták meg, hogy az utolsó hetekben a játékosok - finoman fogalmazva - sem tesznek meg mindent a sikerért.

Olaszországban a szezon elején évek óta minden kiesőjelölt 40 pontról álmodik: ez az a pontszám, amellyel a tapasztalatok szerint biztosan bent lehet maradni az élvonalban. A Bologna a Genoa elleni 0-0-val már a 30. fordulóban eljutott negyvenig. S hogy mi következett ezután? Mit ad isten, négy vereség. Ezek közül a Bologna hármat a kiesés elől menekülő csapatoktól szenvedett el (Brescia 1-3, Chievo 0-2, Cesena 0-2). S bár Di Vaio védi a mundér becsületét, a Brescia elleni mérkőzés előtt az olasz szövetség is figyelmeztetést kapott: bundagyanú esete forog fenn.


A kudarcsorozat miatt a Bologna még bajba is kerülhet, a Bari játékosainak azonban már nincs miért izgulniuk tovább, a csapat sorsa a Sampdoria elleni 0-1 után megpecsételődött. A tavalyi idényben stílusos futballal előrukkoló pugliai csapatról idén nehéz bármi jót mondani, azon kívül, hogy az első fordulóban a déliek 1-0-ra megverték a Juventust (később aztán kiderült, ez nem is olyan nagy bravúr). A Bari csupán négy meccset tudott megnyeri az eddigi 34 mérkőzése közül, egy meccsen egynél több gólt pedig november 7-e óta nem szerzett. Ez nagyon kevés, a Bari kiesett.


A felsőházban is tisztult a kép, a Milan lényegében már csak elveszítheti a bajnoki címet. A rossonerók 1-0-ra győztek Bresciában - Robinho éppen akkor lőtte be a vendégek győztes gólját egy príma kontra nyomán, amikor Vass Ádámék a legnagyobb rohamokat vezették. A Milan győzelme így is megérdemelt, Cassano, Robinho és Boateng ziccerek tömkelegét puskázta el az első félidőben. A Milan előnye négy fordulóval a zárás előtt nyolc pont az Interrel szemben. Sok.


Az Inter és a Napoli versenyfutása tovább folytatódik a második helyért. Ezúttal az Inter került lépéselőnybe, miután kalandos körülmények között verte a Laziót a Meazzában. A Lazio gól- és emberelőnybe került: Morganti bíró már a 22. percben leküldte a pályáról Julio Cesart Zárate buktatása miatt, a sértett pedig bevágta a tizenegyest. Az Inter mentalitását jellemzi, hogy a hazaiak tíz emberrel is fordítani tudtak az antifutballt bemutató Lazióval szemben. Sorozatban a második meccsét is elbukta a Napoli, amely 2-1-re kikapott Palermóban. A meccs képe alapján ráadásul azt mondhatjuk: a Napoli ezúttal olcsón megúszta.



Tények és érdekességek

A Milan előnye valójában kilenc pont az Interrel szemben: pontegyenlőség esetén az olasz bajnokságban az egymás elleni eredmény dönt. Ezek pedig: Inter-Milan 0-1, Milan-Inter 3-0.


Vagyis a Milannak a hátralévő négy fordulóban elég négy pontot gyűjtenie a bajnoki aranyéremhez.


A Milan több gólt lőtt idegenben (23), mint amennyit a Brescia otthon (19).


Tizenkét meccs óta nyeretlen az Inter vendégeként a Lazio. A rómaiak az 1998-ban kiharcolt 5-3-as győzelmük óta képtelenek nyerni a Giuseppe Meazza stadionban.


Az Inter zsinórban a tizenegyedik hazai bajnokiján szerzett három pontot.


"Csak akkor maradok Palermóban, ha továbbra is Delio Rossi lesz a csapat edzője" - adott ultimátumot Maurizio Zamparini klubelnöknek a csapat 60 millió euróra taksált argentin sztárjátékosa, Javier Pastore.


Edinson Cavani megszerezte a 26. bajnoki gólját is az idei szezonban - ezzel klubrekordot állított fel a Napolinál.


Kilenc mérkőzés után szerzett ismét idegenben gólt a Sampdoria. A Bari ellen Nicola Pozzi tizenegyesből lőtt találata három pontot ért. A Sampdoria jelenlegi keretéhez tartozó játékosok közül ezt megelőzően Stefano Guberti volt eredményes idegenbeli bajnokin, az Inter elleni, tavaly szeptemberi bajnokin.


A mérkőzés utolsó labdaérintése gólt hozott a Juventus-Catania bajnokin. Francesco Lodi a 95. percben szenzációsan csavart Buffon kapujába egy szabadrúgást, ezzel a vendégek 2-2-re mentették a találkozót.


A Juventus sorozatban a harmadik hazai bajnokiján maradt nyeretlen a Cataniával szemben. A zebrák utoljára 1984-ben tudták legyőzni bajnokin a szicíliai csapatot Torinóban, a Juve által 2-0-ra megnyert mérkőzés mindkét gólját a Juventus tragikus sorsú védője, Gaetano Scirea szerezte.


Alessandro Del Piero először duplázott az idei szezonban.


A Juventus 27 gólt kapott hazai pályán - ez a legrosszabb mutató a mezőnyben.

2001 márciusa óta először nyert az Udinese vendégeként a Parma.


A Bologna játékosai 330 perce nem szereztek gólt a Serie A-ban.


A Bari 11. alkalommal búcsúzott az olasz élvonaltól, ezzel beállította az Atalanta és a Brescia által őrzött negatív rekordot.


Magyarok a Serie A-ban. A Bari-Sampdoria (0-1) mérkőzést a hazaiaknál Rudolf Gergely, a vendégeknél Laczkó Zsolt játszotta végig, Koman Vladimir (Samp) ezúttal nem jutott szóhoz. Végig a pályán volt a Milan ellen elveszített bajnokin Vass Ádám (Brescia).

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább