Mourinho tündöklése és bukása

Mourinho tündöklése és bukása

, focitipp.hu

La Liga, 34. forduló

Mindig is tudtuk, hogy José Mourinho zseniális edző, csak éppen "idegileg labilis" kissé.



A Barcelona elleni vesztes (0-2) BL-elődöntő után ez az "idegileg labilis" tréner rágalomhadjáratot indított a Barca ellen. A madridi tréner szerint az UEFA kivételezik a katalánokkal, feltételezése szerint azért, mert a Barca mezszponzora az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), s szerinte a bírók is évek óta a Barcát támogatják. "Por qué?" - kérdezte teátrálisan Mourinho. "Miért?"

Ha azt hitte, hogy ezzel az összeesküvés-elmélettel eltereli a figyelmet a Real gyenge játékáról, akkor tévedett. Egy jó edzőnek először önmagában kellene keresnie a hibát, nem kígyót-békát kiabálni az ellenfélre. Főleg egy ilyen sima meccs után. A sajtótájékoztatón például elárulhatta volna, hogy a Real Madrid, amely a világ legjobbjait vásárolja össze százmilliókért, hazai pályán miért hét (!) védekező játékossal kezd a Barca ellen, vagy hogy őt nem zavarja-e a 21:79%-os labdatartási arány. Ehelyett Mourinho végig arról beszélt, hogy csalással nyert a Barcelona. Kérdés persze, hogy amikor Messi végigszlalomozott a madridi védők között, majd bepasszolta a labdát a hosszúba, abban mi is volt a csalás.

A Barcelona képviselői jelezték: nem tűrik, hogy Mourinho nyilvánosan mocskolja a Barcát, s már megtették a szükséges jogi lépéseket. A hisztériás portugálból nemcsak nekik, hanem a madridiaknak is elegük van. A Marca (a Real-párti spanyol sportnapilap) megkérdezte olvasóitól, hogy rossz taktikát választott-e Mourinho a Barcelona ellen. Az olvasók 92,7%-a igennel felelt... Ők is azt látták, hogy kedvenceik hátul betonoztak, miközben kiváló csatárok (Higuaín, Benzema) és egy aranylabdás középpályás (Kaká) ücsörgött a madridi kispadon. Guti, aki a kölyökcsapatoktól kezdve 24 éven át volt a Real játékosa, Twitter-bejegyzésében ezt írta a meccs után: "Madridistább vagyok bárkinél, de ettől még látom a valóságot. A Barcelona tudja, mit focizik, a Real Madrid meg nem."

S ugyanígy nyilatkozott Figo (aki szerint ma a Barcelona játssza a szebb focit), Cristiano Ronaldo (aki sérelmezte a túl defenzív taktikát, amire válaszként Mourinho kihagyta őt a Zaragoza elleni keretből), a Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke, a Real-drukker Alejandro Blanco pedig egyenesen szánalmasnak nevezte Mourinho alakítását: "Kidobta a szemétbe az összes olyan nemes értéket, amiről ez a klub szól." (Kommentárok az El Clásicóról itt.)

Mourinho viselkedése valóban méltatlan a Real Madrid nevéhez és múltjához, de az exhibicionista tréner kapott még egy esélyt: csapata ma este a Camp Nouban bizonyíthat.

Tények & érdekességek


Real Madrid-Zaragoza 2-3, a Zaragoza az első csapat az idei szezonban, amely egy meccsen három gólt lőtt a Bernabéuban.

A Real Madrid ezt megelőzően 41 évvel ezelőtt kapott ki egymás után európai kupameccsen és spanyol bajnokin a Bernabéuban: 1970. október 21-én Real-Innsbruck 0-1; október 25-én Real-Barca 0-1.

Karim Benzema 11 gólt lőtt bajnoki mérkőzésen az idei naptári évben; csak Lionel Messi (14 gól) és Cristiano Ronaldo (12 gól) mérlege jobb.

Pintér Ádám (Zaragoza) a 65. percben lépett pályára Madridban.

Az FC Barcelona az idei szezonban hatszor szenvedett vereséget. Ami ezekben a meccsekben közös: Carles Puyol mind a hatszor hiányzott a csapatból.

Ezt megelőzően a 2008/09-es szezon 37. fordulójában kapott ki egyszerre a Real Madrid és a Barcelona (Barca-Osasuna 0-1, Real Madrid-Mallorca 1-3).

Az idei szezonban 105 büntetőt lőhettek a csapatok, s csak egyetlen tizenegyesnél kerülte el a labda a kaput. A további 104 büntetőből vagy gól született, vagy kapufára pattant a labda, vagy a kapus védett.

Deportivo-Atlético 0-1; 1997 óta először fordult elő az Atléticóval, hogy zsinórban hat bajnokin veretlen maradt.

A La Liga mezőnyében a Real Sociedad az egyetlen csapat, amelyből az idei szezonban még egyetlen játékost sem állítottak ki. Az 1998/99-es szezon óta nem fordult elő a spanyol élvonalban, hogy egy csapat piros lap nélkül zárja az idényt.

Kvízkérdés a Barcelona twitter-oldaláról: a francia Abidal, a mali Keita, az argentin Milito és a spanyol Xavi közül kit választottak meg 1999-ben az U20-as világbajnokság legjobbjává? Azt a vébét a spanyolok nyerték (soraikban Xavival), de a torna legjobb játékosa címet Seydou Keita érdemelte ki.

A Barcelona már a hétvégén bajnok lehet, ha legyőzi az Espanyolt, a Real Madrid pedig nem nyer Sevillában; vagy ha döntetlenezik az Espanyollal, a Real Madrid pedig kikap Sevillában.


(G. J.)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább