AC Milan: arculatváltás, aranyérem

AC Milan: arculatváltás, aranyérem

, ktn

Véget ért az olasz bajnokság, következzen a csapatok értékelése, az elsőtől az utolsóig. Vigyázat, szubjektív!



Bajnok lett az AC Milan, Adriano Galliani pedig már Sacchi, Capello és Ancelotti méltó örököseként emlegeti a tavaly nyáron igazolt trénert, Max Allegrit. Az eufória érthető - a Milan 2004 óta először nyerte el a Scudettót -, de a hasonlat egyelőre túlzásnak tűnik. Tény, Allegri 2011-re masszív brigáddá gyúrta a Milant, a rossonerók a tavaszi idény tizenkilenc fordulója alatt csupán hét gólt kaptak. Ez már a nyolcvanas-kilencvenes évek aranykorát idézi, Thiago Silva személyében pedig megvan az új Baresi - más kérdés, hogy Ibrahimovicot nehéz Van Bastenhez, Van Bommelt pedig Gullithoz hasonlítani. A futballban azonban nem a szimpátia számít, az arculatot váltó Milan megérdemelten végzett az élen, gyengécske mezőnyben. A csapat (és az olasz klubfutball) jelenlegi erejét ugyanis a Bajnokok Ligája mutatta meg: a Milan nyolc meccsen csupán hét gólt lőtt a BL-ben, és már a legjobb tizenhat között búcsúzott.

Benítezzel két trófeát (olasz szuperkupa, klubvilágbajnoki cím), Leonardóval egyet (olasz kupa) nyert az Internazionale, a kék-feketék szurkolói mégsem ünnepelnek felhőtlenül. Máshoz szoktak, az Inter sorban ötször nyerte el a Scudettót, egészen mostanáig. A Mourinho alatt kivirágzó játékosok közül idén többen is csődöt mondtak: Maicón robotból zombivá vált, Sneijder beleszürkült a mezőnybe, Milito pedig félelmetesebb volt a kispadon ülve, mint a pályán. Egyedül Eto’o érdemel feltétlen dicséretet (53 meccs, 37 gól), a kameruni bebizonyította, hogy centernek jobb, mint jobbhátvédnek.

Hamsík-Lavezzi-Cavani: az ellenfelek hátán a hideg futkosott, ha meghallotta ezt a három nevet. Főleg a támadótriónak köszönhető az a bravúr, amelyre Nápolyban a Maradona-korszak óta hiába vártak: a Napoli attraktív, ötletes futballal feljutott a dobogóra. Ráadásul Cannavaróék hátul is jól betonoztak: a csapat a december és március között lejátszott tizenkét hazai tétmeccsén csupán egy gólt kapott. Az égszínkék csapat Walter Mazzarrival ősszel a BL üde színfoltja lehet.

Nem titok, a Focitipp tavasszal azért szorított, hogy az Udinese szerezze meg a negyedik helyet a bajnokságban. Imáink meghallgatásra találtak, a "friuli Barcelona" végül megváltotta jegyét a BL selejtezőjébe. Guidolin titka egyszerű, Katalóniából ismert: letámadás, labdabirtoklás, rövidpassz. Pluszban ott volt még a gólkirály Di Natale, valamint Samir Handanovic, aki a szezon során hat tizenegyest is kivédett! S akkor még nem szóltunk a csillogó chileiről, Alexis Sánchezről, aki a La Gazzetta dello Sport osztályzatainak átlaga alapján (6,73) a liga legjobbja volt, s akit a Barcelona ostromol. Most szólunk, oda való.

Róma fölött gyakran égszínkék az ég, de a Lazio szurkolói most inkább felhőket látnak: a csapat a hajrában bukta el a BL-indulás jogát az Udinesével szemben. Amire viszont büszkék lehetnek a Lazio szurkolói: Rómában játszott a szezon egyik felfedezettje, a brazil Hérnanes.

Újabb hektikus idényen van túl az AS Roma. Csak néhány epizód a szappanoperából: Ranieri idény közben távozott, a Donyeck agyonverte a gárdát a bajnokok Ligájában, Totti túllépte a 200 gólos álomhatárt a Serie A-ban. A jövőt leginkább meghatározó történés viszont az lehet, hogy a bostoni Thomas DiBenedetto személyében új, tőkeerős tulajdonos érkezett a klubhoz. Alighanem idén ez volt a legjobb hír a farkasok drukkerei számára.

Éppen ez hiányzott a Juventus szurkolói számára a 2010/11-es szezonban: egy jó hír. Helyette csak a megaláztatások sora. A Juventus hat döntetlent játszott az Európa Ligában, vagyis már a csoportkört sem élte túl. A Juventus 31 gólt kapott hazai pályán a bajnokságban - a Serie A csapatai közül a legtöbbet. S ami a legmegrázóbb: a Juventus 1991 óta először nem tudta kivívni a nemzetközi kupaindulás jogát a pályán elért bajnoki eredmények alapján. Most már nem kétséges, a Calciopoli megroppantotta az Öreg Hölgy gerincét, a Juventus a bundabotrány óta elveszítette identitását. Talán ősszel minden a helyére kerül, új stadionnal, a kispadon Contéval, a középpályán Pirlóval.

Önök szívesen dolgoznának egy olyan cégnél, ahol a főnök mindig mindent jobban tud? A könyvelés a kisujjában, a marketing a vérében, s még a kávét is ő főzi a legjobban. A Palermo futballklubja éppen egy ilyen vállalatra emlékeztet. Maurizio Zamparini pszichoterrorja megtette hatását: Miccolit és Delio Rossit sikerült elüldöznie a klubtól, Pastorének pedig tavasszal még a futballtól is elment a kedve. Zamparini az olasz futball rosszabbik arca: lehet, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években még így mentek a dolgok, de már 2011-et írunk.

A szezonkezdet előtt súlyos sérülést szenvedett Stevan Jovetic, a Fiorentina ékköve, ráadásul a lilák október végéig a doppingvétség miatt eltiltott Adrian Mutura sem számíthattak. Ilyen csapások még egy sztárklubot is megviselnének, nemhogy a Fiorentinát. Az eredmény: szürke játék, középmezőny, kilencedik hely.

A 2010/11-es idény során a Genoa összesen 56 millió eurót költött új játékosokra, ebből azonban a pályán semmi sem látszott, Rafinha nyolcmillió euróért téblábolt a jobb oldalon, Chico ötmillióért ült a kispadon. A szezon legemlékezetesebb meccse a Roma elleni bajnoki volt, amelyen a Genoa 0-3-ról fordított a Marassiban. Szép volt, tán igaz sem volt, a találkozóra a szurkolók eddig a Genoa csodálatos feltámadásaként emlékeztek, a rendőrség értékelése ennél szikárabb: "bundagyanús mérkőzés".

A Genoával szemben a Chievónak 3,5 millió is elég volt ahhoz, hogy megragadjon a középmezőnyben. A szezon meccse megvolt Veronában is: novemberben a lovagok 2-1-re legyőzték az Intert, ennél többet nem is akarhattak idén.

A Parma vezetői a szezon kezdete előtt a nemzetközi kupaindulásról ábrándoztak, de hamar kiderült, hogy a reális cél a kiesés elkerülése. Ezt végül a bajnoki hajrában ki is vívta a csapat, s ezért főleg a Juventustól érkezett különítménynek jár a piros pont: Giovinco és Amauri is hét-hét gólt szerzett az idény során.

46 ponttal zárta a szezont a Catania, ami klubrekordot jelent a csapat számára az élvonalban. A szicíliaiak szinte lekopírozták a tavalyi idényüket: akkor Szinisa Mihajlovics érkezett szezon közben a kieső helyen álló csapathoz, majd a sikeres tavasz után elhagyta a gárdát. Most Diego Simeone volt a klub megmentője, fél év után azonban az argentin edző is távozik a városból, így minden kezdődhet elölről.

A Cagliari a második fordulóban 5-1-re verte az AS Romát, azután azonban nem sokat hallottunk a szárdokról, még Matri kölcsönadása sem viselte meg nagyon a csapatot - leszámítva, hogy Matri a Juventus színeiben két gólt lőtt Szardínián...

Fekete-fehér címer, közepén egy csikóhallal, a Cesena hamar közel került a szívünkhöz. Az újonccsapat ráadásul látványos focival rukkolt elő, főleg ősszel. Giaccherini, Ceccarelli és Parolo személyében remek futballistákat ismertünk meg - utóbbi még a Squadra Azzurrába is beverekedte magát. A szurkolók is kitettek magukért: az udinei Di Natalét például megtapsolták a lecserélésekor, miután duplázott Cesenában.

Azt tartják, hogy az olasz bajnokságban 40 pont kell a biztos bent maradáshoz. A Bologna ezt a tervet már 29 forduló alatt teljesítette, a hátralévő meccseken így kedvére szundikálhatott. Akinek ez tetszik, szavazzon Beppe Signori egykori csapatára. A mi voksunk inkább Marco Di Vaióé: a 34 éves focista 16 gólt lőtt a bajnokságban, ami a csapat összes találatának 46 százaléka.

Causio, Conte, Materazzi - csak három azon híres futballisták közül, akik Leccében születtek. A piros-sárgák mai játékosairól biztos nem neveznek el majd utcát Leccében, de az újonccsapat - erőn felül teljesítve, vérrel-verejtékkel - csak kiharcolta az élvonalban maradás jogát.

Tavaly nyáron a Bajnokok Ligájára készült a Sampdoria, idén a Serie B vár a genovai csapatra. A szezon zárása botrányosra sikerült, Komanék az utolsó húsz bajnokijukon mindössze tíz pontot szereztek. A szurkolók egy részénél tavasszal elfogyott a cérna, arra is volt példa, hogy a huligánok elfoglalták a csapatbuszt, halálos fenyegetéseket intézve a játékosokhoz. A Sampdoria egy dologban még reménykedhet: ha a bundabotrányban érintett Atalantától elveszik a B ligában szerzett aranyérmet, a Sampdoria akár maradhat is a legjobbak között.

Tizenkettedszer esett ki az első osztályból a Brescia, amely ősszel az 54. idényét kezdheti meg a Serie B-ben, tovább növelve szereplési rekordját a második vonalban. A Brescia jelenleg nem Serie A-szintű csapat, s tudták ezt a szurkolók is: a gárda meccseire - a sztárcsapatok látogatásait nem számítva - átlagosan öt-hatezer szurkoló váltott jegyet.

Szőrén-szálán eltűnt a tavalyi Bari, amely lendületes kontrafocijával kellemetlen perceket okozott a legnagyobbaknak. Most csak a csapat szurkolói éltek át kellemetlen perceket, megváltást jelentett számukra az utolsó sípszó. A déliek csupán 24 pontot szereztek - ez az utóbbi öt szezon leggyengébb teljesítménye volt a Serie A-ban.

(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább