Csoda történt: kikapott a Chelsea!

Csoda történt: kikapott a Chelsea!

, focitipp.hu

Bajnokok Ligája, 4. forduló Juventus-Bayern München 2:1

A hétvégén unalmas mérkőzésen maradt alul Capello csapata a milánói vörös ördögök ellenében. Akkor azt gondoltuk, hogy mindketten tartalékolnak a Bajnokok Ligájára. Tévedtünk és kimondjuk: A Milan és a Juve rossz formában van.



Münchenben
két hete nem csupán azon lepődtünk meg, hogy a Juventus kanárisárga mezben virított, hanem sima vereségén is. A Bayern gyakorlatilag átgázolt a ténfergő zebrákon, a végeredmény pedig roppant csalóka, ugyanis akár három-négygólos német sikert is elkönyvelhettünk volna. Hogy mégsem így történt az Ibrahimovicsnak is köszönhető, aki az utolsó percben betalált. És mivel az egymás elleni eredmények döntenek a csoportelsőség kérdéséről, így az olaszoknak elég otthon 1:0-ra győzni és máris ők a jobbak.

Torinóban
nagy hévvel kezdtek a csapatok és minden jel arra utalt, hogy bizony jó meccsnek lehetünk szemtanúi. A 12. percben Emersonról Makaay elé pattant a labda, aki ordító ziccerben mellé lőtt, így akkor már túl volt az 1006. percén is, amikor nem szerzett gólt a Bayern színeiben (aztán adják még hozzá a maradék 78 percet és látni fogják, hogy ez több, mint 12 meccs). Szegény Roy. Aztán a két perccel később ismét csak ámultunk Zambrottán. Történt ugyanis, hogy a focilabda komótosan gurult kifelé az oldalvonal mellé és a labdaszedő gyerekek már azon vitatkoztak, melyikük is gyűjtse be a lasztit, amikor is felbukkant a semmiből Gianluca és középre tekerte azt. A mutatvány még a középen álló Trezeguet-t is annyira meglepte, hogy csúnyán mellé lőtt. Aztán nem volt miről beszélni…
Robert Kovac továbbra sem igazolta, hogy helye lenne a védelemben, Del Piero ugyan kezdett – igaz, azon a poszton, amiről többször nyilatkozta, hogy utálja – a két ék mögötti irányítóként. Nem is alkotott maradandót, úgyhogy a második félidőre már Nedved jött ki (na, ő sem villogott…) A Bayern pedig nagyszerűen játszott. Lezárták a széleket, ha pedig középen próbálkoztak az olaszok, akkor egyszerre hárman rontottak az unottképű zebrákra. Aztán egyre gyakrabban jutott eszünkbe a tavaszi Liverpool elleni visszavágó
{Egy gondolat Ibrahimovicsról. Nem egyszer mutattunk rá a svéd idióta (A svéd futballszlengben = Ibrahimovics) viselkedésére, akit kétszer kellett sárga lappal figyelmeztetni törlesztésért. Kíváncsiak lennénk, vajon mit mondott az öltözőben Fabio Capello dédelgetett kedvencének?}

Miért nyert a Juve?
Semmilyen jel nem mutatott arra, hogy a zebrák megnyerik a meccset. Ez most kizárólag Trezeguet zsenialitásának volt köszönhető. A derék francia nem először játssza el ugyanazt: ti. mintha a pályán sem lenne, aztán lő két olyan gólt, amilyet csak az ő bokájával lehet. Így hiába rúgott két héten belül másodszor is szerencsés gólt Deisler Abbiatinak (legalább múlik szegény depressziója), mégis nyert a Juve. A csoport másik meccsén a belgák újra legyőzték a Rapidot, ezzel biztosítva a belga sportújságíróknak azt a lehetőséget, hogy három hétig számolgassák a továbbjutási lehetőségeket. Hogy aztán három hét múlva ellátogassanak Torinóba…

B-D csoport
Az Arsenal és az Ajax továbbjutott, nem is érdemes szót vesztegetni rájuk. A kérdés inkább az, hogy a Sparta Prága le tudja-e dolgozni kétpontos hátrányát a Thunnal szemben. Ha igen, akkor még lehet esélyük tavasszal folytatni a nemzetközi kupaszereplést (UEFA).
A C csoportban minden a várakozások szerint alakul. A Barcelona már csoportelsőnek tekinthető, miután szétcincálták a Panathinaikoszt, míg az Udinese hiába egyenlített 0:3-ról Brémában, mégis kikapott. Mi az Udinesenek drukkolunk, de a Werdert várjuk a második helyre, viszont a görögök már nem játszanak a Barcelonával. Izgalmas lesz.
Manchesterben lehet kongatni a vészharangokat, minden bizonnyal az MU egyik legfájóbb vereségét szenvedte el Lille-ben és komoly veszélybe került a továbbjutása is. A franciák pedig elhihetik, hogy akár tovább is léphetnek, ami nem kis bravúr lenne a részükről. A Villarreal végre átlépte saját árnyékát és fontos győzelmet aratott Lisszabonban. Ebben a csoportban nem vállaljuk a tippelést. Érdekesség még, hogy a Villarreal (ahogyan a PSV is) két lőtt góllal vezeti a csoportját, míg a Benfica „legtöbb” szerzett találatával (3) pillanatnyilag az utolsó helyen áll.

E-H csoport
A Milan sima vereséget szenvedett Eindhovenben és egyre inkább bebizonyosodik, hogy Cafunak nincs alternatívája (jövőre jöhet Willy Sagnol?!): Stam nem jobbhátvéd, Simics pedig már a kispadra sem nagyon fér… Pirlo és Kaká fáradt, Gilardino a helyét keresi, Vieri pedig az önbizalmát. A PSV pedig megint bebizonyította, hogy képesek saját erőből pótolni Parkot (Man. Utd.), Vogelt (Milan) és Van Bommelt (Barcelona). Jegyezzük meg Aissati és Affelay nevét, mert lehet, hogy jövőre őket kell majd helyettesíteni… Habár az E csoportból nehéz lenne továbbjutóra tippelni, mi mégis a hollandokra és az olaszokra fogadnánk.
Az F csoportban egyszerű a helyzet. A Lyon bebizonyította, hogy a „félelmetes” görög közönség sem akadálya annak, hogy világossá tegyék a két csapat között az erőviszonyokat, míg a Real sima győzelmet aratott a meglepően jó talajú trondheimi arénában. Bezzeg a Roma fűrészporon játszott…
A G jelű kvartettben érdekes fordulat történt. Az outsidernek kikiáltott sevillai Betis fantasztikus lelkesedéssel legyűrte a „jóllakott oroszlánt”, amivel azonban – szerintünk – nem a továbbjutást, hanem a biztos UEFA-kupás helyet vindikálta magának. A Liverpool imponáló magabiztossággal ütötte ki a Brüsszel lila-fehér kerületét reprezentáló Anderlechtet, melyben ismét szerepet kapott a sérüléséből felépült Juhász Roland.
Az Inter előtt kalapot emelünk, ugyanis második „hazai” mérkőzését is megnyerte zárt kapuk mögött, mégpedig hátrányból fordítva, ezzel téve nagy lépést a továbbjutás felé. Az Artmedia Bratislava pedig ismét elkápráztatta Európát, és ha a továbbjutás nem is lesz a dologból (ahhoz nyerni kellett volna), a 3. helyet még elcsíphetik!


BAJNOKOK LIGÁJA, 4. FORDULÓ (2005. NOVEMBER 1-2.). EREDMÉNYEK

A csoport
Juventus–Bayern München 2:1 (0:0)
Gólszerzők: Trezeguet 61., 85., ill. Deisler 66.
Kiállítva: Ibrahimovics 89. (Juventus)
FC Bruges–Rapid Wien 3:2 (2:1)
Gólszerzők: Portillo 9., Balaban 25., Verheyen 63., ill. Kincl 1., Hofmann 81.

B csoport
Thun–Ajax 2:4 (0:1)
Gólszerzők: Lustrinelli 56., Adriano Pimenta 74., ill. Sneijder 27. Anasztasziu 63, De Jong 90., Boukhari 91.
Arsenal–Sparta Prága 3:0 (1:0)
Gólszerzők: Henry 23., Van Persie 82., 86.

C csoport
Barcelona–Panathinaikosz 5:0 (4:0)
Gólszerzők: Van Bommel 1., Eto’o 14., 40., 65., Messi 34.
Werder Bremen–Udinese 4:3 (2:0)
Gólszerzők: Klose 15., Baumann 24., Micoud 51., 67., ill. Di Natale 54., 58., Schulz 60. (öngól)
Kiállítva: Pinzi 71. (Udinese)

D csoport
Lille–Manchester United 1:0 (1:0)
Gólszerző: Acsimovics 39.
Benfica–Villarreal 0:1 (0:0)
Gólszerző: Marcos Senna 81.

E csoport
PSV–Milan 1:0 (1:0)
Gólszerző: Farfán 12.
Kiállítva: Stam 84. (Milan)
Schalke–Fenerbahce 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Kuranyi 32. Sand 91.
Kiállítva: Luciano 40., Marco Aurelio 55. (mindkettő Fenerbahce)

F csoport
Rosenborg–Real Madrid 0:2 (0:2)
Gólszerzők: Dorsin 26. (öngól), Guti 40.
Olympiakosz–Lyon 1:4 (1:2)
Gólszerzők: Babangida 3., ill. Juninho 41., Carew 44., 57., M. Diarra 55.

G csoport
Betis–Chelsea 1:0 (1:0)
Gólszerző: Dani 28.
Liverpool–Anderlecht 3:0 (1:0)
Gólszerzők: Morientes 34., Luis Garcia 61., Cissé 89.
Kiállítva: Jesztrovics 75. (Anderlecht)

H csoport
Inter–Porto 2:1 (0:1)
Gólszerzők: Cruz 75. (11-esből), 82., Hugo Almeida 16.
Artmedia–Rangers 2:2 (1:2)
Gólszerzők: Borbély 8., Kozák 59., ill. Prso 3., S. Thompson 44.

- kl -

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább