Miniháború a Chelsea-nél?

Miniháború a Chelsea-nél?

, ktn

Premier League, 15. forduló

Néhány napon belül két fontos győzelmet is aratott a Chelsea - Villas-Boas alatt azonban túlzás volna szilárdnak nevezni a kispadot.



Szappanopera zajlik a Chelsea-nél. A főszerepet múlt héten André Villas-Boas vette át, aki a The Sun nevű bulvárlap szerint azzal az elképesztő ötlettel állt elő, hogy a játékosoknak a jövőben be kell vonniuk a gólörömbe a Chelsea kispadját is. A portugál menedzser persze cáfol: Villas-Boas szerint az informátor visszaadhatná a fizetését a Sunnak, ő ilyet ugyanis nem állított. Vagyis mondott valami ehhez hasonlót, de parancsba semmit sem adott.

Villas-Boas a pályán is bekeményített, a Valencia elleni, sorsdöntő BL-találkozón csak a cserék közé jelölte (s be sem állította) Frank Lampardot, a klub élő legendáját. "Frankie" aztán hétfőn, a Manchester City elleni bajnoki derbin is csak a kispadon kapott helyet - igaz, csereként beállva ő szerezte a csapat győztes gólját tizenegyesből. Lampard nem futott oda a kispadhoz örömében - inkább a szurkolók előtt tombolta ki magát. Sőt, a BBC-nek arról nyilatkozott, hogy Villas-Boas különösebb indoklás nélkül hagyta ki őt egymás után kétszer is a kezdő tizenegyből.

A Chelsea 24 tétmérkőzést játszott Villas-Boas érkezése óta, és a 33 éves középpályás csak 16 alkalommal kezdett, háromszor pedig végig a kispadon ült. A miniháborúra Madridban is felfigyeltek: José Mourinho bejelentette, hogy szívesen vinné a Realhoz egykori kedvencét (akit annak idején az Interbe is szeretett volna elcsábítani). Az eredmények mindazonáltal Villas-Boast igazolják. A Valencia kiütésével (3:0) meglett a csoportelsőség a Bajnokok Ligájában, a Premiershipben pedig a Chelsea-nek sikerült elvennie a ManCity 14 mérkőzés óta tartó veretlenségét (2:1). A londoniak harmadikok a tabellán, hátrányuk pedig már csak hét pont az éllovas Manchester Cityvel szemben - azaz látótávolságon belül vannak.

S ha már a sorozatoknál tartunk, a 15. fordulóban ezek közül néhány megszakadt. A Tottenham, amely 2:1-re kikapott a Stoke City vendégeként, tizenegy mérkőzés után szenvedett újra vereséget. Véget értek a Liverpool kínjai is az Anfield Roadon - legalábbis, ami az eredményeket illeti. A Pool legyűrte a QPR-t (1:0), és ezzel zsinórban négy döntetlen után szerzett újra három pontot hazai pályán. A liverpooli szurkolók szeptember 24-e óta nem örülhettek hazai győzelemnek a bajnokságban, a győztes gólt szerző Luis Suárez pedig október elseje óta talált be először az ellenfél kapujába. Örülhet Wayne Rooney is, aki kilenc mérkőzés után volt újra eredményes: a csatár (Nanival együtt) duplázott, a ManU pedig ezzel 4:1-re győzött a Wolves ellen. Csak egy sorozat nem szakad meg: Robin van Persie tovább ontja a gólokat. Hétvégén az Arsenal a holland találatával győzte le 1:0-ra az Evertont. Van Persie-nek ez volt 2011-ben a 33. bajnoki találata.

Tények & érdekességek


Chelsea-ManCity 2:1. Frank Lampardnak a City elleni volt pályafutása 36. sikeres büntetője a Premier League-ben. A listavazető Alan Shearer, aki 56 gólt rúgott az élvonalban tizenegyesből.

A Manchester City zsinórban a nyolcadik bajnokiján kapott legalább egy gólt - ilyen rossz sorozatot a gárda ezt megelőzően 2006 tavaszán produkált.

Mario Balotelli (Manchester City) góllövő formája lenyűgöző: az utolsó tíz bajnokiján nyolcszor volt eredményes.

Norwich-Blackburn 4:2. A Blackburn az idei összes (8) idegenbeli bajnokiján is szerzett legalább egy gólt - pontból viszont csak négyet gyűjtött, s továbbra is a tabella 19. helyén rostokol.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább

Tabellák

Anglia I.
1. Manchester City 27 +59 72
2. Manchester United 27 +32 56
3. Liverpool 27 +30 54
4. Chelsea 27 +26 53
5. Tottenham 27 +28 52
6. Arsenal 27 +15 45
7. Burnley 27 -3 36
8. Leicester 27 -1 35
9. Everton 27 -14 34
10. Bournemouth 27 -10 31
11. Watford 27 -10 30
12. West Ham 27 -12 30
13. Newcastle 27 -11 28
14. Brighton 27 -14 28
15. Crystal Palace 27 -17 27
16. Swansea 27 -17 27
17. Huddersfield 27 -24 27
18. Southampton 27 -12 26
19. Stoke City 27 -26 25
20. West Bromwich 27 -19 20

Ugrás a részletekre

További tabellák

Anglia I.
1. Manchester City 27 +59 72
2. Manchester United 27 +32 56
3. Liverpool 27 +30 54
4. Chelsea 27 +26 53
5. Tottenham 27 +28 52
6. Arsenal 27 +15 45
7. Burnley 27 -3 36
8. Leicester 27 -1 35
9. Everton 27 -14 34
10. Bournemouth 27 -10 31
11. Watford 27 -10 30
12. West Ham 27 -12 30
13. Newcastle 27 -11 28
14. Brighton 27 -14 28
15. Crystal Palace 27 -17 27
16. Swansea 27 -17 27
17. Huddersfield 27 -24 27
18. Southampton 27 -12 26
19. Stoke City 27 -26 25
20. West Bromwich 27 -19 20

Ugrás a részletekre

További tabellák