Az Inter bajnokesélyes?

Az Inter bajnokesélyes?

, ktn

Serie A, 17. forduló

Jól indult a 2012-es év az olasz fociban. Az első idei bajnoki forduló 27 gólt hozott, és több csapat is parádés játékot mutatott be.



Jót tett a téli szünet a Fiorentinának, a violák január elején kivirultak. A 2011-esnél szürkébb esztendőt talán még sosem élt át a firenzei közönség, amelyet egy idő után már csak a Szinisa Mihajlovics elleni gyűlölet tartott össze. Az előző idényt csupán a kilencedik helyen zárta a csapat, majd ősszel is reménytelen futballt mutatott be. November hetedikén végre távozott Mihajlovics, de a helyét elfoglaló Delio Rossi sem tudott felmutatni semmit. Egészen mostanáig: vasárnap a firenzeiek 3¬-0-ra verték idegenben a Novarát. Nagy szó ez: a Fiorentina 2011. április 23-a óta nem tudott győzni vendégként.

Az olasz lapok Delio Rossi taktikáját dicsérik, aki az újonc ellen szakított a korábbi taktikai hadrenddel, és 3-5-2-es rendszerben küldte pályára csapatát. A taktikai felállás mellett azonban kellett valaki más is a sikerhez: a kulcsember a hetek óta bombaformában focizó, és a mérkőzésen két gólt szerző Stevan Jovetic volt. A montenegrói játékos így már kilenc gólnál jár a bajnokságban, és egyértelműen a Fiorentina vezérévé nőtte ki magát. Ez a szerep persze nem új neki: a Partizan Belgrádban 17 évesen lőtte az első mesterhármasát, 18 évesen pedig ő lett minden idők legfiatalabb csapatkapitánya az egyesületnél. Firenzében sokáig Mutu árnyékába kellett húzódnia, amikor pedig megnyílt volna előtte a tér, akkor súlyos sérülést szenvedett: a tavalyi idényt teljes egészében ki kellett hagynia. Aki látta már játszani ezt a 22 esztendős ördögfiókát, az tudja, 2012 az ő éve lesz.


Jó ideje nehéz szavakat találni az udinei gárda produkciójára. A sztárcsapatokhoz képest az Udinese koldusnak számít, a klub játékosügynökei azonban évről évre csiszolatlan gyémántokat varázsolnak elő Afrikából, a Balkánról vagy Dél-Amerikából. Vége - gondolták a legtöbben, amikor az együttest nyáron elhagyta Gökhan Inler és Alexis Sánchez, a csapat két legjobbja. Ősz óta azonban új neveket tanulunk, mostanában éppen a szerb Dusan Bastáét, aki parádés gólt lőtt a Cesena elleni 4-1 során. Udinében csak egyvalaki örök, Antonio Di Natale. Az utóbbi két idény gólkirálya jó úton halad a tripla felé, hétvégén duplázott, így 12 találattal (Ibrahimoviccsal és Denisszel holtversenyben) vezeti a góllövőlistát. Hazai pályán oktatott a Siena is, amely a Lazio ellen győzött 4-0-ra. Nem mindennapi győzelem volt ez a toszkán klub számára: a Siena ezt megelőzően 2004 januárjában nyert négygólos különbséggel a Serie A-ban, a fekete-fehérek akkor a Modenát verték ugyanilyen arányban.


Egész jó idénye lehet az Internek is, pedig kilenc mérkőzés után nem így állt a helyzet: a csapat 2-2-5-ös mérleggel a kiesőjelöltek között árválkodott. Azóta viszont Ranieri szinte csak nyerni tud, szombaton pedig már a játék is első osztályú volt: Inter-Parma 5-0. Ranieri szerint ez volt a gárda eddigi legjobb teljesítménye, amióta ő ül a kispadon. A tréner ugyanakkor kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy az Inter erősít-e a januári átigazolási időszakban. "A legnagyobb erősítésünk 2012-re az lenne, ha Forlán és Sneijder felépülne" - mondta az edző, aki annak feltétlenül örülhet, hogy a nerazzurrik a tabella ötödik helyén állnak, és hátrányuk már csak nyolc pont a két éllovassal (Milan, Juventus) szemben. Ez ráadásul tovább csökkenhet, hiszen január 15-én jön a városi derbi, a Milan-Inter mérkőzés!


Tények & érdekességek

Lecce-Juventus 0-1. A torinói csapat 17 forduló után is veretlen az olasz bajnokságban, amivel beállította a klubrekordot. Korábban kétszer (1945/46 és 1949/50) tartott ki ilyen sokáig a Juve veretlensége a szezon kezdését követően.


Atalanta-Milan 0-2. Az AC Milan 1997 óta nem szenvedett vereséget a naptári év első tétmérkőzésén. A rossonerók akkor a Laziótól kaptak ki 3-0-ra.


Zlatan Ibrahimovic zsinórban a hatodik bajnokiján volt eredményes.


Inter-Parma 5-0. José Mourinho távozása óta az Inter először nyert meg sorozatban öt Serie A-mérkőzést.


Novara-Fiorentina 0-3. A firenzeiek az ezt megelőző nyolc idegenbeli bajnokijuk során összesen egy gólt lőttek.


Stevan Jovetic ebben a szezonban több bajnoki gólt lőtt (9), mint a korábbi három firenzei idénye során összesen (8).


Roma-Chievo 2-0. A találkozó mindkét gólját Francesco Totti szerezte tizenegyesből, így már 209 Serie A-gólnál jár a Roma mezében.



(ktn)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább