Ranieri révbe ér az Internél?

Ranieri révbe ér az Internél?

, ktn

Serie A, 18. forduló

Milánói derbit hozott a hétvége az olasz bajnokságban. Az Inter 1-0-ra verte a Milant. Volt jobb.



"Mi játszottunk, az Inter tíz emberrel védekezett" - így összegezte a 155. Milan-Inter rangadón látottakat Massimiliano Allegri, az AC Milan vezetőedzője. Allegri alaposan túloz: ha a Milannál azt tekintik játéknak, amit az Inter ellen láthattunk, akkor nagy a baj. A rossonerók küszködtek, passzolgattak, támadgattak (labdabirtoklás: 68 százalék, kapura tartó lövések száma: 3), de Van Bommel kapufáján kívül jóformán egyetlen komoly helyzetet sem tudtak összehozni. A sündisznóállásból induló Internek több ziccere volt, s ezek közül Milito egyet ki is használt. Milan-Inter 0-1, ennyi, a többit - semleges szurkolóként - jobb, ha elfelejtjük.

Hogy a Milan játékával baj lesz, azt már a kezdőcsapatok kihirdetésekor sejteni lehetett. Az ismét összeálló Thiago Silva-Nesta védelmi tengely világszínvonalú, de a szélsőhátvédekről mindez nem mondható el. Zambrottában rég lemerültek az elemek, Abate pedig hozta a rangadókon megszokott formáját - Milito az ő bakija után kocogott a kapuig a labdával. A középpályát Allegri a sérültek (Aquilani, Gattuso) miatt felforgatta, de rajtavesztett, Boateng kedvetlen volt a pálya jobb oldalán, Emanuelsonról pedig újfent kiderült, hogy trequartistaként, azaz a csatárok mögött elhelyezkedő karmesterként képtelen futballozni. Furcsa, hogy Allegri ezt eddig nem vette észre, az azonban talán már nem a tréner hibája, hogy Pato és főleg Robinho miért játszott formán kívül. Patónak szinte egy csele sem jött be a meccsen, Robinho pedig még az ötösön is képes volt luftot rúgni gólhelyzetben. Szó mi szó, az Inter ellen ez már túl sok hibapont.

"Nem hiszem, hogy bármi változott volna. Elveszítettük a derbit, az Inter pedig beszállt a bajnoki versenyfutásba" - keveredett súlyos önellentmondásba a lefújás után nyilatkozó Allegri. Mintha az edzőnél némi zavar támadt volna a valóság érzékelésében: a mérkőzés előtt nyolc, most viszont már csak öt pont a rossonerók előnye az Interrel szemben, holott egy győzelemmel ez akár tizenegyre is nőhetett volna.

Ami az Intert illeti: Claudio Ranieri ismét bebizonyította, hogy válságmenedzserként mindig lehet rá számítani. Szeptember végén egy totálisan szétesett, hitehagyott társaságot vett át, amely a tabella utolsó negyedében szerénykedett. A helyzet azóta alaposan megváltozott, az Inter az utolsó kilenc bajnokija közül nyolcat megnyert, s már csak hat pont a hátránya a listavezető Juventusszal szemben. Ranieri konzervatív terápiája bevált, a hagyományos 4-4-2 jobban illeszkedik az Inter játékosainak képességeihez, mint a Gasperini-féle 3-4-3.

Ranieri válságmenedzserként a legjobb: 2009 szeptemberében a halódó Romát vette át, majd egy szenzációs, 24 bajnokin keresztül tartó veretlenségi szériával a második helyre hozta fel a gárdát. Fekszik neki a rangadók hangulata is, a Juventus, a Roma és az Inter edzőjeként ez volt a nyolcadik városi derbije. Mérlege lenyűgöző: hét győzelem, egy döntetlen! Még az is lehet, hogy Ranieri az Internazionalénál aratja le edzői pályafutása legnagyobb sikerét - a 60 esztendős tréner eddig két bajnoki aranyérmet szerzett csapataival, csakhogy a Cagliarival csupán a Serie C1-ben (1989/90), a Fiorentinával pedig a Serie B-ben (1993/94) szerzett elsőséget. Azaz a listából már csak a Serie A-s arany hiányzik.

Tények & érdekességek


A Milan 2010. december 18-a után kapott ki ismét hazai bajnokin. Akkor a Roma győzött a San Siróban - Claudio Ranierivel a kispadján... A Milan azóta 13 győzelmet és 5 döntetlent szerzett - vasárnap estig.

Az Inter 2008 decembere óta először nyert meg sorozatban hat olasz bajnokit.

Massimiliano Allegri először veszített városi derbit a Milan edzőjeként. A korábbi három mérkőzést egyaránt megnyerte a nerazzurrik ellen (1-0, 3-0, 2-1). A 2010 nyara óta a Milant irányító tréner eddig minden városi derbije után más-más edzővel fogott kezet: Ranierit Leonardo, Rafa Benítez és Gianpiero Gasperini előzte meg.

Claudio Ranieri mérlege az Inter kispadján 13 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség, győzelmi rátája így 63,15 százalékos. Ranierinek a pályafutása során ez az eddigi legjobb mutatója, megelőzve az AS Románál (57,14 %) és a Chelsea-nél (53,76 %) eltöltött időszakának adatait.

Diego Milito (Inter) az eddigi hét Milan elleni mérkőzésén öt gólt szerzett (ebből kettőt még a Genoa csatáraként).

Juventus-Cagliari 1-1. A Juventus 18 bajnoki után is veretlen, ezzel története legjobb szezonrajtját produkálta. A csapat október 25-e után kapott ismét gólt az új stadionjában.

Fiorentina-Lecce 0-1. A mérkőzés után hatszáz feldühödött firenzei szurkoló próbált betörni a klub székházába, a csapat vezetőit a rendőrségnek kellett kimenekítenie a stadionból.

Cesena-Novara 3-1. A duplázó Adrian Mutu (Cesena) 101 gólnál tart az olasz bajnokságban, ezzel beérte az örökranglistán Luca Tonit és Pier Paolo Virdist.

A Catania-Roma mérkőzés (1-1-es állásnál) a pálya alkalmatlansága miatt a 66. percben félbeszakadt. Tagliavento bírónak a heves esőzés miatt egyszer már félbe kellett szakítania a Roma egyik bajnokiját (2008/09: Sampdoria-Roma).

(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább