Sporthírek olvasása közben (két füstölgő puskacső)

Sporthírek olvasása közben (két füstölgő puskacső)

, gj

"Hallottatok már Harry Lonsdale-ről? Vagyis népszerűbb nevén Baltás-Pajtás Harryről? Hát ez most egy olyan James Bond-féle tudd-hogy-értsd helyzet. Más szóval, aki az ördögnek szolgál, az bizony kínnal fizet. Értitek, drágáim?"



A fenti dörgedelmek A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmben hangzanak el, Baptista Barry hörgi a telefonkagylóba a két félnótás gengszternek, a Ravasznak és az Agynak, akiknek az lett volna a harci feladatuk, hogy egy régiségkereskedőtől ellopjanak két antik puskát ("olyat, amivel lőni szoktak").

Gyanítható, hogy a bűnözésnek ez a típusa (értékes fegyverkollekciók jogtalan eltulajdonítása) hamarosan felvirágzik Brazíliában is.

Azt olvasom ugyanis, hogy a 2014-es világbajnokság szervezői belépőjegyeket adnának annak, aki beszolgáltatja fegyverét a brazil kormánynak. Ez volna a brazil igazságügyi minisztérium "Guns for tickets" (Fegyverekért jegyeket) elnevezésű programja.

A hír nem említi, hogy pontosan milyen típusú fegyverekért jár majd belépő, hogy például egy gyöngyház markolatú női revolver is teljes értékű lőfegyvernek számít-e, s hogy jár-e jegy kézigránátokért és taposóaknákért is, vagy olyan megbuherált, lefűrészelt csövű automata fegyverekért (M-14-es géppuskákért), amiket Che Guevara javasol napi használatra A gerillaharcos kézikönyve című alapművében.

A brazil kormány úgy véli, egy ilyen akcióval csökkenne az illegálisan tartott fegyverek száma, s reményeik szerint javulnának a bűnözési ráták is. Brazília ugyanis a világ élmezőnyébe tartozik az erőszakos bűncselekmények számát illetően, 1978 és 2000 között például csak Rio de Janeiróban ötvenezer ember lett gyilkosság áldozata.

Szóval fegyverért belépőt, ez volna a terv. Szép terv. Képzeljük el, hogyan nézne ki a cserebiznisz a gyakorlatban, mondjuk egy brazil–argentin meccs előtt. Kilométeres sorok kígyóznának a FIFA-irodáknál, bérgyilkosok, drogdílerek és utcai gengszterek sorakoznának a belépőkért, állig felfegyverezve, pattanásig feszült hangulatban. Csönd volna, ez kétségtelen. Dermedt csönd. Még a závárok kattanását is lehetne hallani. Csak olykor ugatna fel egy Uzi-géppisztoly, ha valaki előzködni merne.

Nagy kérdés persze, hogy ha már egy közönséges lőfegyvert is jegyre lehet cserélni, akkor egy harckocsiért vagy egy klasszikus T55-ös tankért mi jár? Egy egész szektor? S mi a helyzet a közepes hatótávolságú, nukleáris töltetű ún. föld-föld rakétákkal? Azokért már VIP-páholy, Platini és Blatter mellett, luxusnőkkel?

Csak aztán nehogy fordítva süljön el a dolog. Nehogy a civilek izguljanak rá a lehetőségre. Arra, hogy ilyen olcsón belépőhöz lehet jutni. Tisztes családapák bandákba tömörülve portyáznak majd a sikátorokban és a füstös csehókban, zsákmányra lesve, kisstílű bűnözők könnyen megszerezhető pisztolyai után koslatva; de nem vetnék meg a közlekedési rendőrök szolgálati fegyvereit sem, nyilván.

Egy ilyen ziccert – vélnék ők, az ingyenjegyre ácsingózó brazil civilek – vétek volna elpuskázni.

(gj)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább