Tarolnak a Conte-bébik

Tarolnak a Conte-bébik

, ktn

Serie A, 20. forduló

A hét sztorija: a Juventus 500 ezer euróért adta el Amaurit a Fiorentinának. A hét kérdése: a Juventus mennyiért vette meg Amaurit 2008-ban?



Húsz mérkőzés után is veretlen az olasz bajnokságban a Juventus, amely ezzel vezeti a tabellát. A zebrák a szombati rangadón 2-1-re verték az Udinesét Alessandro Matri duplájával. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Antonio Contének sikerül rendet tennie a Calciopoli óta önmagát kereső egyesületnél. Az egykori Juventus-játékosnak volt bátorsága jegelni olyan sztárokat, mint Amauri, Iaquinta vagy Toni, s korábbi csapattársát, Alessandro Del Pierót is zokszó nélkül a kispadra ültette. A klub játékospolitikája is helyesnek bizonyult. Az elmúlt években sorra érkeztek a Juventushoz olyan futballisták, akik rövid időn belül szinte közellenséggé váltak a szurkolók szemében. Diegóért 27, Felipe Melóért 25, Tiagóért pedig 15 millió eurót fizetett a Juve - s ők csak a legnagyobb nevek azok közül, akik finoman fogalmazva sem váltották be a reményeket.

Conte nyáron ingyen csábította a Juventushoz Andrea Pirlót, aki végre fazont tud szabni a csapat játékának, valamint a Leverkusen technikás futógépét, Arturo Vidalt. Rajtuk kívül valódi vérfrissítést jelentettek az olyan újoncok, mint Emmanuele Giaccherini vagy Marcelo Estigarríbia. Az olasz támadó a Cesenától került a zebrákhoz 3 millió euró fejében, a Copa Américán feltűnt paraguayi szélsőért pedig mindössze 500 ezer eurót adott a torinói klub az uruguayi Deportivo Maldonado csapatának. Jó üzletet kötött velük a Juve: mindketten hétről hétre fejlődnek, Giaccherini játékát az Udinese elleni meccs után Conte külön is dicsérte. "Az ő személye a legjobb példa arra, hogy óriási tehetségeket lehet felfedezni az alsóbb osztályú csapatoknál is" - mondta a sokoldalú játékosról a tréner.

Ezen a hétvégén mintha csak a Conte-elméletet szerette volna bizonyítani Massimiliano Benassi, a Lecce kapusa. A 30 éves játékos az Inter ellen három fantasztikus bravúrt mutatott be, így Giacomazzi gólja elég volt ahhoz, hogy a kiesés ellen küzdő lecceiek otthon tartsák a három pontot. Benassi csak 2011 ősze óta szerepel a Leccében, azelőtt egyetlen Serie A-meccsen sem lépett pályára, s olyan klubok kapuját védte, mint a San Gimignano, a Poggibonsi és a Sansovino. Az Internek sokba kerülhet még ez a vereség: a nerazzurrik hátránya ismét kilenc pont a listavezető Juventusszal szemben. Tapad viszont a zebrákra az AC Milan, amely már az első félidőben eldöntötte a Cagliari elleni hazai mérkőzését.

Tények & érdekességek


A Juventus tétmérkőzésen még veretlen a tavaly nyáron átadott új stadionjában, a csapat mérlege a Juventus Arenában: 8-3-0.

Floro Flores (Udinese) szerezte az Udinese találatát Torinóban. Ez az első gól az Udinesénél az idei szezonban, amelyet cserejátékos szerzett.

Lecce-Inter 1-0. A mérkőzés lefújásakor az Interben hat argentin (Zanetti, Samuel, Cambiasso, Milito, Álvarez, Zárate) és három brazil (César, Maicón, Lúcio) játékos volt a pályán. A győztes gólt az uruguayi Giacomazzi szerezte.

Európa öt topligájában (angol, francia, német, olasz, spanyol) a Lecce volt az utolsó csapat, amelynek korábban egyetlen hazai győzelme sem volt a bajnokságban.

Chievo-Lazio 0-3. A rómaiak eddig az összes olyan bajnokijukat megnyerték idén (négyet), amelyen Hernanes betalált.

Érdekesebb átigazolások. A Lazio 14 millió eurót fizetett a CSZKA Moszkvának Keiszuke Hondáért. Kölcsönbe került a Juventushoz Cáceres (Sevilla), a Milanhoz pedig Maxi López (Catania). A Palermo kölcsönadta Simon Ádámot a Barinak.

S végül következzen a válasz a cikkünk bevezetőjében feltett kérdésre. A Juventus - amely 500 ezer euróért adta el Amaurit a Fiorentinának - 2008-ban 22,8 millió euróért vette meg a játékost a Palermótól. Amauri azóta mindössze 17 gólt lőtt a Juve színeiben.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább