Cavaniék szétzilálták a Chelsea-t

Cavaniék szétzilálták a Chelsea-t

, ktn

A második olasz-angol BL-párharc után 7:1 az olaszok javára, a Napoli könnyen verte a Chelsea-t, de még nem dőlhet hátra. A Moszkvába látogató Real Madrid csak a hajrában fagyott le.



Rá sem lehetett ismerni a Napolira a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén. Bár a Fiorentina elleni múlt pénteki bajnokin már látszott, hogy a nápolyiak kezdenek magukhoz térni, a formájuk finoman szólva sem volt meggyőző. Január óta kikaptak a Genoától és a Sienától, s nem tudták megverni a Bolognát és a Cesenát sem. A szupertrident tagjai közül 2012-ben Lavezzi mindössze két, Hamsík pedig csak egy gólt szerzett - még szerencse, hogy Edinson Cavani hozta magát. Kedden aztán Cannavaro hatalmas hibája után Mata vezetést szerzett a Chelsea-nek, és akkor úgy tűnt, hogy az addig jobban játszó olaszok kipukkadnak. De nem így történt, elsősorban Cavani és Lavezzi zseniális játékának köszönhetően a Napoli fordított (3:1), és nem sok választotta el a nagyobb különbségű győzelemtől sem - az utolsó percekben Maggio kotorta a gólvonalon álló Cole-ba a labdát, százszázalékos ziccerben. Beigazolódott, amiről Walter Mazzarri beszélt a bajnoki bukdácsolás közepette: a Napolinak idén a Bajnokok Ligája lett a fő vadászterülete.

A Chelsea-re ugyanakkor nagyon is rá lehetett ismerni. Lassú támadásszövések, súlytalan középpályások, körülményes csatárok - hátul pedig hajmeresztő hibák. Lavezzi első góljánál Meireles szaladt el az argentin elől, a harmadik találatnál pedig David Luiz próbált brazilosan menteni éles helyzetben, gól lett belőle. Nem vitás, ez a leggyengébb Chelsea az Abramovics-korszakban, nem véletlen, hogy a kékek az utolsó tizennégy tétmérkőzésük közül csak négyet tudtak megnyerni. A jóllakott, leeresztett futballsztárok helyett egyedül Sturridge volt dicsérhető. Tegyük hozzá: Terry sérülés miatt nem játszhatott, a sérüléséből lábadozó Lampard és Essien pedig csak az utolsó percekre kapott szerepet. Fernando Torres még akkor sem - ez mindent elmond arról, hogy az ötvenmillió fontos csatár mennyire fontos jelenleg a londoniak számára. A kispadot melegíti.


Az olaszok egyetértettek abban, hogy a 3:1 az nem 4:1 - Mazzarritól De Sanctisig mindenki amiatt kesergett, hogy a hajrában nem jött össze a negyedik találat. „A Chelsea játékosai könnyen szerezhetnek két gólt a Stamford Bridge-en" - figyelmeztetett a tréner, aki eltiltása miatt csak a lelátóról nézhette végig a mérkőzést (mint ahogy a visszavágón sem lehet ott a kispadon). A 2:0 valóban a Chelsea továbbjutását jelentené, az azonban a nápolyi mérkőzést látva nehezen képzelhető el, hogy a Chelsea védői képesek „nullára hozni" a mérkőzést Londonban. „1:0-s vezetés után növelhettük volna az előnyünket, a harmadik gól pedig elkerülhető lett volna" - összegzett André Villas-Boas, aki szerint a mérkőzés statisztikái is azt mutatják, hogy a két csapat egálban volt egymással. Statisztikailag igen, a játék képe alapján azonban a Napoli kétgólos győzelme több mint megérdemelt.


Nem volt nagy statisztikai eltérés a két csapat között a CSZKA Moszkva-Real Madrid mérkőzésen sem, amit az eredmény is tükrözött: 1:1. A mínusz öt fokban játszott meccsen a madridiaknak megszakadt a százszázalékos veretlenségi sorozatuk a BL-ben, miután Pontus Wernbloom a 93. percben belőtte a CSZKA egyenlítő találatát. A svéd középpályásnak ez volt az első hivatalos mérkőzése az orosz csapat színeiben, jobban nem is debütálhatott volna. A végeredmény mindkét edző számára biztató volt, Leonyid Szluckij arra emlékeztetett, hogy a CSZKA két évvel ezelőtt a Sevilla ellen játszott 1:1-et a nyolcaddöntő első mérkőzésén - majd Andalúziában 2:1-re győzött, és továbbjutott. José Mourinhóban még frissebb emlékek éledtek újjá: tavaly a Lyon ugyancsak egy hajrában szerzett góllal egyenlített az odavágón, Madridban azonban a Real 3:0-ra nyert. Kész csoda volna, ha három hét múlva Szluckij forgatókönyve kelne életre.


A nap játékosa: Edinson Cavani (Napoli)


A Chelsea ellen szerzett egy gólt, adott két gólpasszt, és végig életveszélyes volt. Az uruguayi játékos az eddigi hét BL-meccsén öt gólt szerzett, ezzel egyre feljebb srófolja az árát a futballpiacon.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább