Huntelaar, a gólvadász

Huntelaar, a gólvadász

, ktn

El-nyolcaddöntők

Három-három spanyol és holland gárda a legjobb 16 között az El-ben, ahonnan eltűntek a közép-kelet európai csapatok és a tavalyi címvédő Porto is.



Huntelaar rekordjai
Az El-forduló hőse a holland Klaas-Jan Huntelaar volt, a Schalke csatára mesterhármast szerzett a Viktoria Plzen ellen, a német csapat ezzel 3:1-re nyerte a forduló egyetlen hosszabbítással záruló párharcát. A játékos így már 33 gólt lőtt tétmérkőzéseken az idei szezonban, az európai porondon pedig összesen 13 találatnál jár, amivel máris rekorder lett a gelsenkircheni csapatnál, noha csak 2010 augusztusa óta szerepel az egyesületnél! A holland csatár a dán Ebbe Sandot előzte meg a klubranglistán, aki 1999 és 2006 között tízszer volt eredményes királykék mezben. Huntelaar holland összevetésben is jól áll, 32 nemzetközi kupagóljánál csak négy honfitársa (Van Nistelrooy, Kluivert, Rensenbrink, Cruyff) büszkélkedhet többel. A 28 éves játékos jól ismeri a Schalke következő ellenfelét, a holland Twentét. "Nagyon jó futballt játszanak" - mondta az enschedei klubról Huntelaar. Visszatérve még a csehek elleni párharcra: a Plzen a 88. percben szerzett góllal harcolta ki a hosszabbítás lehetőségét, de továbbjutást aligha érdemelt volna, Rajtoral lövésén kívül a plzeniek egyszer sem találták el a kaput.

Manchesteri kontrasztok
Ott van a legjobb tizenhat között a két manchesteri gigász. A City még kedden verte 4:0-ra a Portót, így 6:1-es összesítéssel búcsúztatta a sorozat címvédőjét. Nagy csata nem volt, Agüero révén a Manchester City már a 19. másodpercben vezetett. Nagyobb izgalmak vártak a Manchester Unitedre, noha az idegenbeli 2:0-s győzelem után talán még az amszterdami szurkolók sem vártak fordulatot a visszavágón. Izgalmak azonban lettek, miután Alderweireld a 87. percben megszerezte az Ajax második gólját, a következő találat pedig már a United kiesését jelentette volna. Azonban maradt az 1:2, a manchesteriek a nemzetközi porondon továbbra sem nyújtanak meggyőző játékot, ebben az idényben odahaza csak az Otelul Galatit tudták legyőzni (2:0). S még egy statisztikai érdekesség: a Manchester United először szenvedett vereséget hazai pályán olyan nemzetközi találkozón, amelyet nem a BEK/BL égisze alatt rendeztek. Pedig az eddigi mérleg imponáló volt: 18-12-0.

Búcsú Kelettől
Némi meglepetést okoz a kelet-európai csapatok ismételt eltűnése a porondról, a legjobb tizenhat közé csupán egy gárda jutott be ebből a régióból. Ez pedig az általunk is jól ismert Metaliszt Harkov, amely a legnagyobb különbségű továbbjutást produkálta, miután az idegenbeli 4:0 után hazai pályán 4:1-re verte a Salzburgot. A térséget képviselő Viktoria Plzen mellett kihullott a versenyből a Lokomotív Moszkva, a Rubin Kazany, a Legia Varsó, a Wisla Krakkó és a Steaua Bukarest is, azaz a tizenhat párharc csaknem felében keleti alakulat járt pórul. Ami a továbbjutókat illeti, a legjobban a spanyolok és a hollandok állnak, mindkét nemzetet három-három csapat (Atlético Madrid, Bilbao, Valencia, ill. AZ, PSV, Twente) képviseli a nyolcaddöntőben. Magyar körkép: Juhász Roland csapata (Anderlecht) kettős vereséggel búcsúzott az Alkmaarral szemben, Megyeri Balázs együttese (Olimpiakosz) pedig kettős győzelemmel búcsúztatta a Rubin Kazanyt. Igaz, az első meccsen kiállított Megyeri helyett Pireuszban az angol Carroll állt a görög csapat kapujában.

(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább