Lilára verték az AC Milant

Lilára verték az AC Milant

, focitipp.hu

Olaszország, 12. forduló

Az olasz bajnokság 12. fordulója után már nem sokat számít a Milan két héttel ezelőtti nagy tette: a Fiorentina egy kiváló meccsen győzte le a vörös-feketéket. A Juve pedig Romában oktatott...



Milánói bukta
Firenzében telt ház és fanatikus szurkolók várták Ancelotti gárdáját. A Fiorentina idei első komoly rangadójának megnyerése esetén pontszámban beérhette a Milant. Ez így is történt, de erre igencsak kalandos körülmények között került sor. Luca Toni hamar vezetést szerzett, de a milánóiak precíz focija (és Gilardino zseniális csúsztatása) még a szünet előtt meghozta az eredményt: 1:1. A második félidőből még fél perc sem telt el, amikor Nesta hatalmas hibája után Jörgensen idei harmadik góljával ismét a violáknál volt az előny. Ezt meddő Milan-mezőnyfölény, valamint egy meg nem adott tizenegyes (Brocchi kezezése), és egy meg nem adott gól (Gilardinónál lökést látott Rodomonti bíró) követte. Utóbbi eset a milánóiakat olyannyira megviselte, hogy egy kavarodás után Toni második fejesgóljával végleg eldöntötte a csatát. Maldiniékra a hétközi Bajnokok Ligája-fordulóban is kellemetlen kirándulás vár, ráadásul a Fenerbahce ellen idegenben mindenképpen három pontot kellene szerezniük. A Fiorentina viszont igazolta eddig jó hírét: a tavalyi szezont felesége betegsége miatt kihagyó Cesare Prandelli (a képen) remek kis csapatot rakott össze Firenzében.

Forza Juve
A Juventus viszont ezúttal sem hibázott. A Roma elleni meccs első félidejében még kivárt Capello gárdája (igaz, Nedvìd lefejelte Panuccit, így előnnyel térhettek az öltözőbe a torinóiak), az 55. és 60. perc alatt azonban háromszor is kisakkozták a megbénult római hátvédsort. Tottiék erejéből csak egy szépítő gólra futotta: a Montellát földbe gyaluló Thuramot kiállították, Totti pedig belőtte a büntetőt. De ez már nem osztott-szorzott, a Juventus háromgólos előnyt nem szokott csak úgy elkótyavetyélni. A Zebrák előnye továbbra is öt pont a tabella élén, így valamelyest ismét hátradőlhetnek Del Pieróék.

A többiek
A forduló többi meccse azonban nem hozott szerencsét a vendégcsapatoknak: egyedül az Ascoli és a Palermo tudott ponttal a tarsolyában hazautazni a hétvégén (bár a Palermo az újonc Treviso otthonában talán többre számított). A Sampdoria hozta a tőle megszokott robotolós focit és a hazai győzelmet. Ezúttal is az idén ismét magára találó, a szerdai Elefántcsontpart elleni meccsen egy szabályos és egy meg nem adott gólt szerző jobbhátvéd, Aimo Diana vezényletével arattak sikert a római Lazio ellen. És amiről kevesebb szó esik: stabilizálta 4-5. helyét a tabellán a Livorno is, amely most az Empolit verte 2:0-ra (Cristiano Lucarelli már a hatodik gólját szerezte).

Figo is örült
A forduló zárómeccsén az Inter az idén is gyengélkedő Parmát fogadta. Néhány évvel ezelőtt ez a meccs még rangadónak számított volna… Az Internazionale egy kilátástalan első félidő után egy kevésbé kilátástalan másodikban végül legyűrte a nyolc állandó játékosát nélkülöző, az Inter térfelére csak a statisztika kedvéért átránduló Parmát. A meccs meghozta végre Luis Figo első milánói gólját, Materazzi pedig a 91. percben egy szöglet után (véletlenül) egy fantasztikus karaterúgással fejen találta Continit. A mérkőzés színvonalát jól jellemzi a kommentátor spontán reakciója arra, amikor a negyedik játékvezető felmutatta, hogy 5 perc hosszabbítás következik: „Egy Inter szögletre még lesz idő. Ajjaj, még többre is.”


Serie A, 12. forduló:

AS Roma–Juventus 1:4 (0:1)
Gólszerzők: 64. Totti (11:esből), illetve 45. Nedvìd, 55. Ibrahimovics, 58. és 60. Trezeguet.
Kiállítva: 61. Thuram (Juventus)

Udinese–Messina 1:0 (0:0)
Gólszerző: 87. Felipe

Fiorentina–Milan 3:1 (1:1)
Gólszerzők: 10. és 87. Toni, 46. Jörgensen, illetve 25. Gilardino

Chievo–Ascoli 1:1 (1:1)
Gólszerzők: 14. Pellisier, illetve 43. D'Anna (öngól)

Lecce–Siena 3:0 (1:0)
Gólszerzők: 16. Vucinic, 53. Konan, 90. Cozzolino

Livorno–Empoli 2:0 (1:0)
Gólszerzők: 32. Morrone, 88. Lucarelli

Reggina–Cagliari 3:1 (2:0)
Gólszerzők: 2. Amoruso, 38. Cozza (11-esből), 81. Paredes, ill. 66. Abeijon
Kiállítva: 87. Biondini, ill. 88. Gobbi

Sampdoria–Lazio 2:0 (0:0)
Gólszerzők: 71. Diana, 73. Flachi.

Treviso–Palermo 2:2 (2:1)
Gólszerzők: 2. és 6. Ferreira, ill. 28. Ferri, 69. Brienza

Internazionale–Parma 2:0 (0:0)
Gólszerzők: 67. Figo, 81. Cambiasso.


Következik / Tippünk (november 26-27.):

Ascoli–Palermo 30-40-30 x
Cagliari–Sampdoria 20-45-35 x
Empoli–Lazio 40-35-25 1
Juventus–Treviso 90-5-5 1
Livorno–Chievo 40-40-20 1
Messina–Internazionale 20-40-40 2
Milan–Lecce 80-15-5 1
Parma–Udinese 30-40-30 x
Roma–Fiorentina 30-40-30 x
Siena–Reggina 40-45-15 1

- ktn -

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább