Balotelli és a sokadik esély, Rossinak ugrott az Eb

Balotelli és a sokadik esély, Rossinak ugrott az Eb

, sza

Napi krónika

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. Április 14.



A nap hírei
Az UEFA elutasította az MLSZ fellebbezését az U17-es válogatott ügyében, így a mieink helyett hivatalosan is Belgium utazik az Európa-bajnokságra. (NSO)

Miután a Juventus védőjének, Leonardo Bonuccinak eltört az orra a Lazio elleni mérkőzésen, meg kellett operálni, ezért kihagyja a Cesena elleni bajnokit. (Footballnews)


A Villarreal olasz válogatott csatárának, Guiseppe Rossinak ismét elszakadt a térdszalagja, és a súlyos sérülés miatt biztosan lemarad a nyári Európa-bajnokságról. (Sky Sports)


A Liverpool bejelentette, hogy a Hullból visszarendelt Gulácsi Péter kerettag lesz az Everton elleni FA-kupa-elődöntőben, miután Jose Reina és Alexander Doni is eltiltott. (Sky Sports)


Eredmények

Hiába vezetett Sekour és Tisza góljával is a Diósgyőr Kaposváron, végül Bebeto duplájával és Grumics találatával a hazaiak nyertek 3-2-re, úgy, hogy az utolsó két góljuk az utolsó öt percben született.


A Hajnal Tamást 80 percen keresztül foglalkoztató Stuttgart 4-1-re legyőzte a vezetést szerző Werder Brement hazai pályán. A svábok ezzel már kilenc bajnoki óta veretlenek, és zsinórban harmadszor nyertek meccset hátrányból.


Koman Vladimirrel végig a soraiban nyert a francia másodosztályban a Monaco 2-0-ra a Metz vendégeként. A Monaco ezzel már kilenc forduló óta veretlen, és feljött a kilencedik helyre a tabellán.


A nap sztorija
Mario Balotelli bocsánatot kért a Manchester City menedzserétől, Roberto Mancinitől viselkedése miatt, aki elfogadta azt, és bejelentette, hogy a csatár eltiltásának lejárta után nevezi majd a Manchester United elleni április 30-adikai rangadóra. (Sky Sports)


A nap pletykája
Angol sajtóhírek szerint amennyiben a Tottenham nem kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába, anyagi okok miatt kénytelen lesz a nyáron eladni két sztárja, Gareth Bale és Luka Modric közül az egyiket. (Goal.com)


A nap száma
21 - Két menedzser van a Premier League történetében, aki első nyolc meccsén rekordnák számító 21 pontot szerzett csapatával: Carlo Ancelotti (Chelsea) és John Gregory (Aston Villa). (Opta)


A nap évfordulója
Ma ünnepli 39. születésnapját Roberto Ayala, aki korábban a Napoli, a Milan és a Valencia védője is volt. 115 válogatottságával pedig az argentin nemzeti csapat történetének második legtöbbször foglalkoztatott játékosa Javier Zanetti után. (Wiki)


(sza)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább