Piermario Morosini: egy tragikus sors

Piermario Morosini: egy tragikus sors

, ktn

Nehéz szavakat találni Piermario Morosini halálára - és életére. Egy tragikus történet Olaszországból.



Az olasz bajnokságban hétvégén minden mérkőzés elmaradt a Livorno játékosa, Piermario Morosini halála miatt. A 25 éves futballista a Pescara­-Livorno találkozó 31. percében esett össze a pályán, majd a kórházba szállítás során életét veszítette. Az első hírek szerint a Livornóban az Udinese kölcsönjátékosaként szereplő Morosini rövid időn belül kapott három szívinfarktust, vasárnap azonban már olyan teóriák is napvilágot láttak, miszerint a futballista agyértágulás miatt halhatott meg. Ezt a verziót támasztja alá, hogy Morosini néhány perccel korábban összefejelt Emmanuel Cascionével. A mentést akadályozta, hogy a mentőkocsi bejutását a stadionban egy rossz helyen parkoló rendőrautó is nehezítette (emiatt ügyészségi vizsgálat következik). Ugyanakkor Morosini életben maradására minimális volt az esély, ebben az orvosok egyetértenek. A pescarai kórház vezető kardiológusa - aki a találkozót a lelátóról nézte végig, s onnan futott be segítséget nyújtani - szerint Morosininek már a pályán leállt a szíve és a légzése, így alighanem defibrillátorral sem lehetett volna újjáéleszteni.

Az eset után egy olasz kardiológus arról nyilatkozott, hogy a futballban meglehetősen nehéz kiszűrni a rejtett betegségeket. A római San Camillo kórház orvosa szerint alapos genetikai vizsgálatok és a családi anamnézis ismerete nélkül bármikor bekövetkezhetnek ilyen szerencsétlenségek. Ráadásul Olaszországban a többi európai országhoz képest sokkal nagyobb gondot fordítanak a játékosok orvosi vizsgálatára - erről a Boltonban játszó Fabrice Muamba szívinfarktusa után Roberto Mancini, a ManCity olasz menedzsere nyilatkozott. A kardiológus ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy azok a nem doppingszernek minősülő anyagok (pl. fehérjék), amelyeket a profi játékosok szednek, végső soron károkat is okozhatnak a szervezetnek. Megszólalt Damiano Tommasi, a futballisták szervezetének elnöke is, aki (főképp az alacsonyabb osztályokban futballozó) játékosok biztonsága érdekében azonnali lépéseket sürget.

Morosini halála után az olasz sportminiszter is részvétét fejezte ki a családnak - s ezalatt lényegében csak egy életben maradt rokont érthetünk, a játékos sorsa ugyanis már életében is kellőképpen tragikusan alakult, amiről egykori edzője, az Atalanta ifjúsági trénere beszélt. Morosini korán elveszítette a szüleit, fogyatékos öccse pedig a közelmúltban öngyilkosságot követett el, így a család tagjai közül már csak (az ugyancsak fogyatékos) nővére van életben. Az Udinese ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy Morosini nővére számára a klub minden lehetséges érzelmi és anyagi támogatást megad. "Mindent megtett a családjáért. Aranyszíve volt" - mondta Mino Favini a játékosról, akiről hétvégén számos európai futballpályán, így Angliában és Spanyolországban is megemlékeztek.

Nyilatkozatok Morosini halálával kapcsolatban


"Az U17-es válogatottban voltunk először szobatársak. Azóta olyan volt számomra, mintha a testvérem lenne. Nagyszerű srác volt, tehetséges futballista, Andrea Pirlo stílusában diktálta a tempót a középpályán." (Domenico Criscito, a Zenit védője)

"Rengeteg családi problémája volt, de mindig mosolygott. Így szeretném őt megőrizni az emlékezetemben. (Raffaele Schiavi, a Padova védője, Morosini egykori csapattársa a Vicenzánál)

"Nem jutok szóhoz. Ez tragikus, 25 évesen egyszerűen senki nem halhat meg a futballpályán." (Daniele Sebastini, a Pescara elnöke)

"Az egyetlen pozitívum, hogy most újra együtt lehet a családtagjaival." (Serse Cosmi, a Lecce edzője)

"Megdöbbentett a hír, ez volt a karrierem egyik legszomorúbb napja. Udvarias, szorgalmas, profi srác volt, aki soha nem vitatkozott senkivel." (Giampaolo Pozzo, az Udinese elnöke. Morosini 2012 januárjában került kölcsönben a Livornóhoz az Udinesétől)

"Piermario volt a legtisztább fiú, akivel valaha találkoztam. Úgy érzem, most kell befejeznem a sportot. Fogalmam sincs, hogyan tudom magam túltenni azon, ami történt." (Emanuele Belardi, a Reggina kapusa. Morosini fél évig lakott Belardinál, amikor mindketten az Udinesénél futballoztak)

"Minden edző olyan játékosra vágyik, mint ő. Mindig nyugodt volt és mosolygott. Már 20 évesen sokkal érettebb volt a koránál, részben azért, amilyen nehézségeken korábban keresztül ment." (Pierluigi Casiraghi, aki két évig dolgozott együtt a játékossal az utánpótlás-válogatottnál)

"Amikor meghallottam a halálhírét, először azt hittem, csak egy rossz tréfa. A halála miatt sok mindent átgondoltam az életemben. Azt tanítja mindnyájunknak, hogy értékeljük az életet, kellő tisztelettel és méltósággal." (Mario Balotelli, a Manchester City futballistája)

"Hihetetlen, ami történt, a szövetség a legjobb döntést hozta azzal, hogy törölte ezt a fordulót." (Javier Zanetti, az Inter csapatkapitánya)

"Mindig is elleneztem az ilyen döntéseket, de az is igaz, hogy ilyen tragédiák esetén Olaszországban ez a szokás. Véleményem szerint azzal tisztelegtünk volna az emléke előtt, ha folytatódik a játék." (Maurizio Zamparini, a Palermo elnöke)


(ktn)

A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább