Olasz henger

Olasz henger

, focitipp.hu

Bajnokok Ligája, 5. forduló

Sevcsenko négy, Kobiasvili és Adriano három gólt lőtt a héten. Most mégsem róluk áradozunk.



Az idei Bajnokok Ligája nem sok meglepetést tartogat. Úgy néz ki, hogy az esélyesek könnyen veszik a csoportküzdelmek akadályait, hogy aztán készüljenek a tavaszi hadjáratra. Már a nyolcaddöntőkben is fantasztikus párharcok várhatók, elég, ha csak a tavalyi Chelsea-Barcelona párosításra gondolunk. Mivel a létező összes futball-fórum az egekig emelte már Sevcsenkot, Kobiasvilit, Adrianot a „mesterhármas-négyeseik” miatt, ezért mi ehelyett az utolsó előtti forduló eredményeit követően megpróbáljuk kitalálni, hogyan végződik majd a csoportkör.

Az A csoportban már hátradőlhet a bajor és piemonti óriás, ráadásul a gólarányban is átvette a vezetést a Magath-banda, de az első helyre nehéz lenne jól tippelni. Ismerve az olaszok idegenbeli szereplését (általában 0:0 vagy 0:1) most valami mégis azt súgja nekünk, hogy magabiztos vendégsiker születik az alulmotivált „Bécsi Fradi” ellen. Hiába emlegette Korsós György a balszerencsét („nem jobb csapat a Bruges, mint a Rapid”), mégis oda-vissza zakóztak, az utolsó forduló után pedig megállapíthatjuk, hogy sikerült még az azóta megszűnt 1. FC Kosice 1997/98-as BL-szereplését (MU 0:3; 0:3 – Juve 0:1; 2:3 – Feyenoord 0:2; 0:1) is alulmúlniuk… A Bayern már az első félidőben lerendezi a belgákat, és mivel a gólarányuk teljesen azonos lesz a torinóiakkal, az UEFA pénzfeldobással sorsolja ki az első helyezettet.

Rapid–Juventus 0:2
Bruges–Bayern 1:2

1. Bayern/Juve 2. Bayern/Juve 3. Bruges 4. Rapid

A B csoportban az Arsenal százszázalékos teljesítménnyel nyeri a csoportját, de a valódi izgalmak Prágában várhatók, ahol az ezer sebből vérző csehek (a Gambrinus Ligában is csak tizedikek…) megpróbálják bebizonyítani, hogy legalább az UEFA-kupát megérdemlik. De mivel ez az év a svájciakról szól (lásd vb-részvétel „kiverekedése”), erről szó sem lehet.

Arsenal–Ajax 1:0
Sparta–Thun 1:1

1. Arsenal 2. Ajax 3. Thun 4. Sparta

A C csoportban érdekesebb a helyzet. A Barcelona – a várakozásoknak megfelelően – tarolt (leszámítva az athéni „botlást”: 0:0). Magasan a legtöbb gólt szerezték (14-et), Ronaldinhora már nem lehet jelzőket találni, mégis az utolsó fordulóban az extázisban játszó Udinese pontot rabol a tartalékos katalánoktól. Így tehát hiába üti ki a Bréma a ténfergő görögöket, az impozáns támadó játékot produkáló zöldek tavasszal csak az UEFA-kupában folytathatják. Torghelle pedig beáll majd a hatvanadik percben 0:2-nél, hogy a 88. percben kiállítsák…

Udinese–Barcelona 1:1
Bremen–Panathinaikosz 4:0

1. Barcelona 2. Udinese 3. Bremen 4. Panathinaikosz

A „legizgalmasabb csoport” kitüntető címét a D jelű kvartettnek adományozzuk. Nem a gólok sokasága miatt, hanem mert a tíz lejátszott mérkőzés felén nem rezdült a háló, emiatt nem dőlt el semmi. Egyértelmű, hogy ennek a csoportnak (ennek az évnek?) a nagy vesztese a Man. Utd. lehet, hisz az angolok Lisszabonba látogatnak. Az általunk nagyra becsült Villarreal „gólzáporos” meccsen győzelmet arat a francia kiscsapat ellen és a klub történetének legnagyobb sikerét éri majd el. (Igaz, hogy a nyolcaddöntőben elbúcsúznak – ahogyan ezt nyáron megjósoltuk – de ez már egy másik történet.) A Benfica meccsén pedig meglepetést szimatolunk. Ha pedig igazunk lesz, akkor nagyon valószínű, hogy jövőre már nem Sir Alex Fergusonnak hívják a csapat menedzserét…

Villarreal–Lille 1:0
Benfica–Man. Utd. 1:0

1. Villarreal 2. Benfica 3. Man. Utd. 4. Lille

(Ez az a csoport, ahol szerkesztőségünk nem tudott egyértelműen állást foglalni, így tehát nem tartjuk kizártnak, hogy az MU kihúzza a meccset 0:0-val és ezáltal továbbjut.)

Most pedig következzék a „második legizgalmasabbnak tűnő” E csoport. Hogy mi mégsem tartjuk annyira izgalmasnak az amiatt van, hogy a hátralévő két meccsen hazai győzelemnek tapsolhatnak majd a szurkolók. {Mondjuk ezt annak ellenére, hogy ezen írással párhuzamosan zajlik a Milan–Lecce bajnoki mérkőzés (85. perc 1:1), ahol a Milan sima győzelem helyett küzd a győztes találatért…} A Fener eddig mindkét idegenbeli meccsét elveszítette és ez most sem lesz másként, míg a Milan nagy nehezen legyőzi a németeket.

Milan–Schalke 2:1
PSV–Fenerbahce 2:0

1. Milan 2. PSV 3. Schalke 4. Fenerbahce
(aztán Inzaghi a 94. percben… képzelhetik)

Az F csoportot a Lyon nyerte, miután a Real nem tudott visszavágni az első fordulóbeli 0:3-ért. Madridban súlyos gondok vannak: megtapsolják a Barcelonát, ráadásul ebben az idényben két olyan ellenfele volt a királyi gárdának, amely a BL-címre is pályázik (Barca, Lyon) és mindkétszer alulmaradtak. A visszavágón még a lélektanilag fontosnak tartott győzelem sem sikerült. Mivel minden kérdés eldőlt már (a Rosenborgé az UEFA-hely), az utolsó fordulóban érdekes eredmények születnek majd. A Lyon gálát rendez a norvégok ellen, míg a Pireusz végre megmutatja, hogy bizony többre lett volna képes és egy fantasztikus meccsen győzelemmel búcsúzik az idei BL-től.

Lyon–Rosenborg 5:0
Olympiakosz–Real Madrid 3:2

1. Lyon 2. Real Madrid 3. Rosenborg 4. Olympiakosz

A két angol csapat már az első fordulóban világossá tette az erőviszonyokat a G csoportban. Nem is történt más, így az utolsó forduló kérdése csak a csoportelsőség lesz. De nézzük előbb a kiesőket. A Betis hiába győzte le a Chelsea-t, a hibát az első fordulóban követték el (Liverpool ellen 1:2). Az utolsó fordulóban szépen búcsúznak majd és máris kijelenthetjük, hogy – ha komolyan veszik – akkor az UEFA-kupa megnyerésére is nagy eséllyel pályázhat. A vörösök és a kékek pedig minden bizonnyal presztízskérdést csinálnak az első hely megszerzéséből, úgyhogy nem ismétlődik meg az odavágó visszafogott teljesítménye. Az eredmény „megfejtése” azonban nem egyszerű feladat, habár mindenképp Mourinhoék mellett szól a hazai pálya előnye, mi mégis azt gondoljuk, Gerrardék megráncigálják az oroszlán bajszát…

Chelsea–Liverpool 1:1
Betis–Anderlecht 3:1

1. Liverpool 2. Chelsea 3. Betis 4. Anderlecht

A H csoportban az Inter érvényesítette a papírformát és simán nyerte az etapot. Az Ibrox Parkból is elhoznak egy pontot mégpedig azért, hogy megszülethessen az első kör legnagyobb meglepetése. A szlovák Lakótelep Artmedia Petrzalka (LAP) futballistái ugyanis átérzik majd a mérkőzés fontosságát és hatalmas küzdelemben fektetik majd kétvállra fogcsikorgató hidegben a két évvel ezelőtti BL-győztes maradékát és egész Európa tapsolni fog! Na meg a focitipp szerkesztősége is, ami természetesen a helyszínen éli át a világ nyolcadik csodáját…

Rangers–Inter 0:0
Artmedia–Porto 1:0

1. Inter 2. Artmedia 3. Rangers 4. Porto

- kl -

*****

BAJNOKOK LIGÁJA, 5. FORDULÓ, EREDMÉNYEK (november 22-23.)


A csoport
Bayern München–Rapid Wien 4:0 (1:0)
Gólszerzők: Deisler 21., Karimi 54., Makaay 72., 76.

Juventus–FC Bruges 1:0 (0:0)
Gólszerző: Del Piero 80.

B csoport
Ajax Amszterdam–Sparta Prága 2:1 (0:0)
Gólszerzők: De Jong 68., 89., ill. Petras 90.

Thun–Arsenal 0:1 (0:0)
Gólszerző: Pires 88. (tizenegyesből)
Kiállítva: Deumi 35. (Thun)

C csoport
Panathinaikosz–Udinese 1:2 (1:0)
Gólszerzők: Haralmbidisz 45. ill. Iaquinta 81., Candela 84.

Barcelona–Werder Bremen 3:1 (2:1)
Gólszerzők: Gabri 14., Ronaldinho 27., H. Larsson 71., ill. Borowski 22. (tizenegyesből)

D csoport
Manchester United–Villarreal 0:0

Lille–Benfica 0:0

E csoport
Fenerbahce–AC Milan 0:4 (0:1)
Gólszerző: Sevcsenko 16., 52., 70., 76.

Schalke–PSV Eindhoven 3:0 (1:0)
Gólszerző: Kobiasvili 18., 72., 79. (csak a másodikat nem tizenegyesből lőtte…)

F csoport
Real Madrid–Lyon 1:1 (1:0)
Gólszerzők: Guti 41., ill. Carew 72.

Rosenborg BK–Olympiakosz Pireusz 1:1 (0:1)
Gólszerzők: Helstad 88., ill. Rivaldo 25.
Kiállítva: Pantosz 85. (Olympiakosz)

G csoport
Anderlecht–Chelsea 0:2 (0:2)
Gólszerzők: Crespo 8., R. Carvalho 15.

Liverpool–Real Betis 0:0

H csoport
FC Porto–Glasgow Rangers 1:1 (0:0)
Gólszerzők: Lisandro Lopez 60., ill. McCormack 83.

Internazionale–Artmedia Bratislava 4:0 (2:0)
Gólszerzők: Figo 28., Adriano 41., 59., 74.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább