Berezeltek a zöldek

Berezeltek a zöldek

, focitipp.hu

Németország, 14. forduló

A hétvégén kiderült: a Bremen inkább csak hazai pályán ellenállhatatlan, vendégként könnyen berezelnek a zöldek. Az viszont most sem derült ki, hogy vajon ki veheti el a bajnoki címet a Bayern Münchentől.



A trónfosztásra jelenleg legnagyobb esélye a Hamburgnak van. Az északiak a hétközi UEFA Kupa-meccsen leszerepeltek, Monacóból egy 2:0-lal hazajönni még nem szégyen, de a játék… Az siralmas volt. A 2002-es BL-döntős persze nem ugyanaz, mint a 2004-es BL-döntős: a Monaco után a Leverkusen már könnyebb falatnak bizonyult a Hamburg számára. Van der Vaarték idegenbeli Bundesliga-mérlege imponáló: öt győzelem mellett két döntetlen. Ami még a hamburgiak mellett szól: a 14 mérkőzésen kapott 6 gól – de sok egyéb nem.

A Schalke és a Werder egymás ellen bizonyíthatta, hogy joggal pályázik a salátástálra. Az otthon félelmetes Werder Gelsenkirchenben nem tudott átlépni a saját árnyékán – harmadik idegenbeli vereségét elszenvedve kénytelen volt átadni második helyét a Hamburgnak. A Schalkéban magához tért Kevin Kurányi. A brazil-amerikai-magyar-német-irokéz csatár az utóbbi három forduló mindegyikében betalált – a Werdert az ő két góljával verte most a Schalke.

De vajon mit mondhatunk el a trónt jelenleg is birtokló, és megőrzésére esélyes Bayern Münchenről? A Schalkének van egy Kevin Kuranyija, a Münchennek pedig egy Claudio Pizarrója. A perui csatár sérülten kezdte a szezont, és első gólját csak a 10. fordulóban szerezte, a Duisburg ellen – azóta azonban megállíthatatlan, immár hatnál jár. A Bayern egyébként ismét nyert (természetesen Pizarro duplájával), most a Mainz ellen.

Természetesen a középmezőnyben is van számtalan csapat. A Stuttgart immár nyolcadik meccsén maradt veretlen, de akkor miért inog folyton a kispad Trapattoni alatt? Mert a 9 döntetlen mellett csupán 3 győzelemre futotta a Kecskék erejéből. Az olasz mestert Frankfurtban (akárcsak csütörtökön Szalonikiben) ismét a szerb Ljuboja mentette meg a vereségtől. Egy másik mesterről: bemutatkozott a Kaiserslautern kispadján az ex-wolfsburgi Wolfgang Wolf. Nem mondhatni, hogy nagy sikert aratott volna: a Hannover egy ötössel küldte haza az egykor Kuka és Hrutka nevével fémjelzett Lauternt.

- ktn -
 
*****

Bundesliga, 14. forduló:

Schalke 04–Werder Bremen 2:1 (1:0)
Gólszerzők: 2. és 64. Kuranyi, ill. 55. Valdez
Kiállítás: 81. Frings (Werder)

Hannover–Kaiserslautern 5:1 (1:0)
Gólszerzők: 13. és 25. Tarnat, 62. és 73. Brdaric, 83. Hashemian, ill. 69. Sanogo

Nürnberg–Borussia Dortmund 1:2 (0:2)
Gólszerzők: 88. Kiessling, ill. 13. Odonkor, 42. Sahin

Bayern München–Mainz 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 28. és 55. Pizarro, ill. 34. Auer

Bayer Leverkusen–Hamburg 0:1 (0:0)
Gólszerző: 83. Jarolim

Wolfsburg–Bielefeld 0:0

Eintracht Frankfurt–Stuttgart 1:1 (1:0)
Gólszerzők: 19. Amanatidisz, ill. 63. Ljuboja

Hertha BSC–Mönchengladbach 2:2 (0:2)
68. Bastürk (68.), 76. N. Kovac, ill. 7. Kahe, 12. A. Friedrich (öngól)

A Duisburg–Köln mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.


Következik Tippünk
(december 3.)

Werder Bremen–Duisburg 65-25-10 1
Bielefeld–Schalke 25-40-35 X
Mainz–Wolfsburg 30-45-25 X
Stuttgart–Bayern München 25-40-35 2
Kaiserslautern–Frankfurt 30-40-30 X
Dortmund–Hannover 45-35-20 1
Mönchengladbach–Nürnberg 45-35-20 1
Leverkusen–Hertha BSC 35-40-25 X
Hamburg–1. FC Köln 55-30-15 1

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább