Italofóbia

Italofóbia

, ktn

Eb, 3. játéknap

A spanyoloknak nagyon nem megy az olaszok ellen, De Rossinak nagyon ment a spanyolok ellen, az írek mellett elment a világ. Három bekezdés az Eb harmadik játéknapjáról.



1. Olasz átok
Nem kérdés, hogy a spanyol válogatott a világ legjobb csapata, ezt Iniestáék Olaszország ellen is bizonyították. Ha Iniesta, Xavi, Fábregas és Silva egyszerre találta meg a ritmust, a kékmezesek már csak Buffonban reménykedhettek. Az azonban meglepő tény, hogy az olaszokkal number one-ként sem bírnak. Ha az újkori spanyol válogatott születésének a 2008-as Európa-bajnokságot tekintjük, akkor rögtön látszik, hogy Spanyolország azóta négy tétmérkőzést nem tudott megnyerni. Xaviék kikaptak az Egyesült Államoktól (2009, Konföderációs Kupa) és Svájctól (2010, vébé), két döntetlenjüket pedig az olaszokkal szemben érték el (2008, Eb és 2012, Eb). Ráadásul tavaly nyáron - barátságos mérkőzésen - ki is kaptak Olaszországtól 2:1-re. Mindez lassan történelmi traumaként értékelhető, Spanyolország (az olimpiákat leszámítva) nagy világversenyen még sosem tudott győzni Olaszország ellen. Az 1934-es és 1994-es vb-negyeddöntőben az olaszok győztek (1934-ben megismételt mérkőzésen), s ugyancsak Olaszország nyert az 1988-as Eb csoportmeccsén is (a másik három Eb-meccs eredménye döntetlen volt). Másfelől viszont az egyik Eb-iksz aranyat ért a spanyoloknak, a 2008-as tornán az olaszok elleni 0:0-t követő tizenegyespárbaj után Spanyolország jutott tovább, és Xabi Alonso szerint a spanyolok futballszerencséje ekkor fordult végképp pozitív irányba. Vagyis minden rosszban van valami jó is.

2. De Rossi - Baresi
Emlékeznek még Daniele De Rossira a 2010-es vébéről? Egy megfáradt, szakállas hippinek tűnt, aki csak vonszolni tudta magát a dél-afrikai stadionokban. De Rossinak vége, gondoltuk akkor, pedig a karrierje még csak el sem kezdődött igazán. Az előző szezon során a Romában sem nyújtott maradandót, Spanyolország ellen mégis ő volt a mezőny egyik legjobbja. Prandelli kockázatosat húzott azzal, hogy De Rossit középhátvédként szerepeltette, az AS Románál ez a verzió Luis Enriquének hol bejött, hol nem. Most bejött. De Rossi tanárian futballozott, se szeri, se száma az önfeláldozó mentéseinek. Ami azonban a legjobban tetszett benne: olvasta a játékot, zseniálisan helyezkedésével számtalan értékes labdát szerzett az olaszoknak. Szép emlékeket idézett bennünk, Franco Baresiét.

3. Az ír zárvány
2009 végén sirattuk az ír válogatottat, amikor Henry kezezése miatt elbukták a franciák elleni pótselejtezőt. Akkor hiányoztak nekünk a vébéről. Most itt vannak az Eb-n, de már nem rajongunk értük annyira, főleg, ha belegondolunk, hogy előbb Örményországot, majd Észtországot fosztották meg a részvételtől (az ő szereplésük legalább pikáns lett volna). Ehelyett itt vannak ők, az írek. Csimpaszkodnak, becsúsznak, fújtatnak, zakatolnak, hússzor is megismétlik ugyanazt, hiába nem sikerült előtte tizenkilencszer. Már akkor tudtuk, hogy a horvátok elleni meccsnek rossz vége lesz, amikor St Ledger elugrott egy harmatgyenge Mandzukic-fejesnél a labda elől, ami így akadálytalanul pattogott a kapuba. Ezzel együtt: minden tiszteletünk az övék, az ír válogatotté, a modern futball egyik háborítatlan zárványáé. Addig jó mindnyájunknak, amíg nem kerülnek végleg múzeumba.

(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább