Megugrottak a zebrák

Megugrottak a zebrák

, focitipp.hu

Olaszország, 14. forduló

Firenzében feszült egymásnak a két örök rivális, a Fiorentina és a Juventus. A vendégek hatalmas szerencsével nyertek, előnyük így már 8 pontnyira duzzadt a Veronában defektet kapó Milannal szemben.



A Fiorentina és Juventus közötti ellenségeskedés gyökereire talán már senki sem emlékszik vissza, de a jólértesültek szerint az ötvenes években a Juventus kétszer is a lilák kárára nyerte meg a bajnokságot. A középkorú drukkerek pedig talán máig azt nehezményezik a torinóiak részéről, hogy 1990-ben az UEFA Kupa döntőjében megverték a Fiorentinát, majd még ugyanazon a nyáron elvitték Firenzéből Roberto Baggiót.

Vesszőfutás
A firenzei vesszőfutás most is folytatódott, egy szenzációs mérkőzésen, amelyen azonban Luca Toniék nem érdemeltek vereséget. A Juventus gyors góljára (Trezeguet) az első félidő végén válaszoltak a lilák (Pazzini), majd a hajrában Camoranesi döntötte el a mérkőzést. A firenzei edző, Prandelli zseniálisat húzott, amikor a 20. percben Jörgensen helyére a Budapesten is látott olasz U21-es válogatott centerét hozta be, hiszen Pazzini végig veszélyesen játszott és fontos gólt szerzett. Ugyanakkor a hajrában becserélte Pancarót, aki egy perccel később tétovázott, és a Trezeguet által lefejelt labdából Camoranesi eldöntötte a meccset. Szerencséjük sem volt a hazaiaknak, hiszen három kapufát is lőttek (Toni kettőt, Ujfaluši egyet). A Juventus szédületes szezonkezdetet produkál: 13 győzelem mellett 1 vereség – ez minden idők legjobb rajtja az olasz bajnokságban.

Vérfrissítés
Ez az, amivel a Milan nem büszkélkedhet. Ancelottiék most az újra és újra meglepetéseket okozó, elnyűhetetlen Chievo Veronától kaptak ki. Pedig a grúz Kaladze góljával már a vezetést is megszerezték, de a sárgák előbb egyenlítettek (Pellissier), majd egy kontrával fordítottak is (Tiribocchi). Következhet kedden a Bajnokok Ligájában a Schalke, és egy vereséggel akár Ancelotti állása is veszélybe kerülhetne – sokak szerint nem is ártana már egy kis vérfrissítés a Milannak. A kék-fekete milánói csapat közben szépen komótosan bedarálta az Ascolit. Recoba hamar megsérült, majd még csipőre tett kézzel végignézte, ahogy Adriano bebombáz egy szabadrúgást, aztán lesétált a pályáról – tavaly egy ilyen nyögvenyelős meccsen feltehetően ikszeltek volna Manciniék.

A többiek
A többi mérkőzésen történtek közül a Focitipp számára kétségtelenül az a legérdekesebb esemény, hogy a Stadio Olimpicóban a Serie A mindkét albán csatára betalált. Hiába lőtt azonban egy-egy gólt Erjon Bogdani (Siena) és Igli Tare (Lazio) is, igazán csak az utóbbi örülhetett, hiszen a hazaiak nyertek 3:2-re. A Palermo immár negyedik 2:2-es döntetlenjét játszotta, ráadásul ismét egy megnyert meccset engedtek ki a kezükből a szicíliaiak – ezúttal a Cagliari ellen nem tudták megtartani kétgólos előnyüket. A Sampdoria kiköszörülte a múlt heti csorbát, és a szardíniai vereség után hazai pályán az Empolit verték a hajrában szerzett két góllal.

- ktn -

*****

Serie A, 14. forduló, eredmények:

Chievo–AC Milan 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 45. Pellisier, 82. Tiribocchi, illetve 22. Kaladze

Internazionale–Ascoli 1:0 (1:0)
Gólszerző: 24. Adriano

Fiorentina–Juventus 1:2 (1:1)
Gólszerzők: 39. Pazzini, illetve 8. Trezeguet, 87. Camoranesi

Lazio–Siena 3:2 (1:0)
Gólszerzők: 43. Di Canio, 61. Cesar, 80. Tare, illetve 53. Bogdani, 91. Peruzzi (öngól)

Palermo–Cagliari 2:2 (2:0)
Gólszerzők: 20. Caracciolo, 22. Makinwa, ill. 64. Conti, 88. Bega

Reggina–Parma 2:1 (2:1)
Gólszerzők: 10. Cozza, 21. De Rosa, ill. 13. Cardone
Kiállítva: 67. Morfeo (Parma)

Sampdoria–Empoli 2:0 (0:0)
Gólszerzők: 78. Borriello, 86. Flachi

Treviso–Messina 0:0
Kiállítva: 89. Aronica (Messina)

Udinese–Livorno 0:2 (0:1)
Gólszerzők: 9. Obodo (öngól), 73. Lucarelli

Lecce–AS Roma 2:2 (0:2)
Gólszerzők: 51. Cozzolino, 57. Vucsinics (11-esből), ill. 21. Cassano, 45. Bovo.


Következik / Tippünk
(december 11.)

Ascoli–Reggina
45-35-20 1
Fiorentina–Treviso
60-25-15 1
Internazionale–Milan
35-35-30 X
Juventus–Cagliari
70-25-5 1
Livorno–Lazio
40-30-30 1X
Messina–Chievo
25-35-40 X2
Parma–Sampdoria
25-45-30 X
Roma–Palermo
30-45-25 1X
Siena–Empoli
35-35-30 1
Udinese–Lecce
45-30-25 1

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább