A "nagy zabálás" és más nyári történetek.

A "nagy zabálás" és más nyári történetek.

, gj

Nyári futballkalandozás Kínától Párizson át Itáliáig.



Kína, az álomország

Hová lett Drogba? Kínába ment. Hová lett Anelka? Kínába ment. Hová lett Yakubu? Kínába ment. Kína lett az álomország az öregedő sztárfocisták számára, akiket a szakmai kihívások már nem hoznak lázba - a busás fizetések viszont annál inkább. Márpedig Kínában van pénz: a tabella első helyén álló Guangzhou Evergrande tulajdonosa az ország leggazdagabb emberének tartott Xu Jiayin, aki a csapat olasz edzőjének, Marcello Lippinek évi 16 millió dollárt, a paraguayi támadónak, a Borussia Dortmunddal korábban német bajnoki címet szerző Lucas Barriosnak pedig évi 8 millió dollárt fizet.

A kínai élvonal legnagyobb sztárja az elefántcsontparti Didier Drogba, aki a BL-győztes Chelsea-t hagyta ott a Shanghai Shenhua kedvéért, s első hazai meccsén máris duplázott - a BBC értesülései szerint Drogba heti fizetése 350 ezer dollár. Ugyanabban az együttesben szerepel a francia Nicolas Anelka is, bár neki nehezebben ment a beilleszkedés (első 15  meccsén mindössze 2 gólt szerzett), s ott találjuk a keretben a bosnyák Mario Bozsicsot is, aki korábban az Újpestben és a Slovanban szerepelt. A Shanghai Shenhua - amely júniusban még kiesőhelyen állt - Drogba érkezése óta telt ház előtt játszik, s utolsó hat meccsén nem kapott ki.

Az afrikai sztárok közül Kínába költözött a sevillai Frédéric Kanouté (Beijing Guoan), a blackburni Yakubu Aiyegbeni (Guangzhou R&F), a Barcelonával 14 trófeát szerző Seydou Keita (Dalian Aerbin), s ott futballozik a zambiai Christopher Katongo is (Henan Jianye), akit az idei Afrikai Nemzetek Kupáján a torna legjobbjává választottak.

A nagy zabálás

Az átigazolási piac legagresszívabb szereplője a Paris Saint-Germain. A katari kőolajsejkek kirakatcsapattá alakítanák a PSG-t, ennek megfelelően az utóbbi másfél évben 240 millió eurót (!) költöttek játékosvásárlásra. Jött Javier Pastore (Palermo), Jérémy Ménez (AS Roma), Diego Lugano (Fenerbahce), Maxwell (Barcelona), Thiago Mot ta (Inter), Alex (Chelsea), Ezequiel Lavezzi (Napoli), Thiago Silva (AC Milan), és Zlatan Ibrahimovic (AC Milan), s jönni fog januárban Lucas Moura is (Sao Paulo) - hogy csak a legnagyobb neveket említsük.

A középhátvéd Thiago Silváért francia rekordot jelentő 49 millió eurót fi zetett a PSG az AC Milannak, Ibrahimovic pedig évi 14 millió eurót kap majd. Őrült számok? Azok, de a katari tulajdonosokat nem aggasztja az sem, hogy Francois Hollande francia államelnök 75%-os adót vetne ki azokra, akiknek az éves jövedelme meghaladja az 1 millió eurót (a jelenlegi legmagasabb adósáv 41%-os, s az évi 70 ezer eurónál többet keresőkre vonatkozik).

Hogy a PSG-be pumpált pénzek pozitív hatással lesznek-e a francia futballra, s emelni fogják-e a Ligue 1 színvonalát, az egyelőre kérdéses. Az „elfogadható modell” az lett volna, ha a párizsiak felvásárolják a francia csapatok legjobbjait, ezáltal az eurómilliók a francia futballban maradtak volna. Így viszont élesen látszik a különbség: a PSG büdzséje korlátlan, a Lyon (amely előszeretettel szabadult meg sokat kereső játékosaitól, Källströmtől és Edersontól) és a Marseille viszont faragni kénytelen a költségvetéséből. S mivel a bajnok Montpellier aligha ismétli meg tavalyi bravúrját (pláne úgy, hogy legjobbját, a gólkirály Olivier Giroud-t elhappolta az Arsenal), a PSG egyetlen komoly riválisa az OSC Lille lesz, amely elvesztette ugyan Eden Hazardot (Chelsea), de pótlására megszerezte Martin Marvint (Sochaux) és Salomon Kalou-t (Chelsea).

Olasz bundaügy: eltiltás, éhségsztrájk

Az olasz szövetség tíz hónapos eltiltással sújtotta Antonio Contét, a Juventus edzőjét. Contét nem bundázással, hanem a bejelentési kötelezettség elmulasztásával vádolják: a Siena trénereként állítólag tudomása volt arról, hogy a Novara és az Albinoleffe elleni meccseket valakik manipulálni akarják, mégsem jelentette az esetet. Az eltiltás azt jelenti, hogy Conte a meccsek előtt és alatt nem mehet be az öltözőbe, s nem kommunikálhat a kispadon ülőkkel sem.

A bundaügy miatt a Siena és a Bari például pontlevonást kapott, a Serie A-ból tavaly kieső Leccét visszasorolták a harmadosztályba, több neves játékos viszont megúszta a büntetést: felmentették Marco di Vaiót, Simone Pepét és Leonardo Bonuccit is. A másodosztályú Hellas Verona futballistáját, Emanuele Pesolit három évre tiltották el, ő azonban ártatlannak vallja magát, és éhségsztrájkba kezdett az olasz szövetség székháza előtt.

Műfű? Aligha...

Kis hír: az UEFA vizsgálatot indított az Aalesund-Tirana (5-0) EL-selejtező kapcsán, miután néhány fogadóiroda bundára utaló "gyanús pénzmozgásokat" jelzett. A gyanú szerint az albánok szándékosan kaptak ki ilyen nagyarányú különbséggel, valakik ugyanis feltűnően nagy tétben játszották meg a Tirana többgólos vereségét. Az albánok felháborodottan utasították vissza a vádakat, gyönge játékukat pedig a pálya műfüves talajával magyarázták... S ha már sportfogadásnál tartunk - következzen a legmeglepőbb kimenetelű nyári kupameccsek listája:

Met. Donyeck-Tromsö 0-1; odds: 5,2
CSZKA Szófia-Mura 1-1; 5,5
AIK Stockholm-Hafnarfjördur1-1; 5,7
Rosenborg-Ordabasy 2-2; 6,5
Slaven Belupo-Bilbao 2-1; 6,5
Aarhus-Dila Gori 1-2; 7,5
KAA Gent-Videoton 0-3; 8,0
Steaua-Spartak Trnava 0-1; 8,5
Maccabi Netanya-Kuopio 1-2; 8,6
Twente-Inter Turku 2-2; 9,2
Slask Wroclaw-Buducnost 0-1, 11,0
Dudelange-Salzburg 1-0, 12,0
Internazionale-Hajduk Split 0-2; 19,0
Anorthoszisz-Dila Gori 0-3*; 15,0

* A 82. percben szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt.


(gj)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább