Máris eljött húsvét és karácsony

Máris eljött húsvét és karácsony

, ktn

A liga nagy visszatérője a Fortuna Düsseldorf. Ibisevic máris kihagyta az év helyzetét. Elindult az 50. idény.



Tizenöt év után tért vissza a Bundesligába a Fortuna Düsseldorf. A csapat akkor a HSV elleni 1-1-gyel búcsúzott az élvonaltól, a visszatérés viszont pompásan sikerült, a Fortuna szombaton 2-0-ra győzött Augsburgban. Az első osztálybeli tagságukat a Hertha elleni osztályozón megszerző düsseldorfiak teljesen átalakították keretüket a nyáron, az augsburgi mérkőzésen öt új szerzemény szerepelt a csapatban (akik közül kettő éppen Augsburgból érkezett). A meccset aztán a hatodik döntötte el, a csereként beállt Dani Schahin tizenegy perc alatt lőtt két gólt. "Olyan volt a mai nap, mintha egyszerre lett volna karácsony és húsvét" - a csatár nyilatkozata hűen tükrözi a düsseldorfi eufóriát.

Fürthben nem örültek az újonc szurkolói, a bajorországi rangadón a Bayern magabiztosan, 3-0-ra győzött. A Greuther Fürth csapatának a 109 éves története alatt ez volt az első mérkőzése a legmagasabb osztályban, s egyelőre úgy tűnik, ez a szint túl magas lesz a zöld-fehérek számára. A Frankfurt viszont tiszteletet parancsoló játékkal mutatkozott be az első vonalban, az Eintracht 2-1-re legyőzte a Bayer Leverkusent. Lehetett volna nagyobb is a különbség, az első félidőben ugyanis Kinhöfer bíró egyértelmű tizenegyestől fosztotta meg az Eintrachtot. "A bíró nagy szerencséje, hogy nyertünk" - mondta a mérkőzés után Pirmin Schwegler, a frankfurtiak középpályása. A Frankfurtban egyébként hat új szerzemény kapott szerepelt a kezdőben, a lelátón azonban - a német futballszövetség büntetése miatt - csak félház volt, a szervezők mindössze 28 ezer jegyet adhattak el a találkozóra.

A német kommentárok szerint a forduló legjobb mérkőzése a Stuttgart-Wolfsburg találkozó volt, amelyen a vendégek 1­-0-ra nyertek. Különös körülmények között. A 88. percben Vedad Ibisevic (Stuttgart) kihagyott egy tizenegyest, majd a kipattanót az ötösről, senkitől sem zavartatva, csizmaszárral kirúgta a stadionból, miközben a kapu üresen tátongott előtte. A válasz nem késett, a holland Bas Dost a 90. percben eldöntötte a mérkőzést. A hajrában szerezte meg a győzelmet a bajnoki címvédő Dortmund is, amely visszavágott a Bremennek a Ligakupa döntőjében elszenvedett vereségért. A győztes gólra a 81. percig kellett várniuk a dortmundi szurkolóknak, s ezt a három perccel korábban beállt Götze szállította nekik. További jó hír: az első bajnokiján máris eredményes volt Marco Reus, a Gladbachtól igazolt támadó.


Tények & érdekességek

Az idei a Bundesliga történetének 50. szezonja.

A szezon első gólját a Borussia Dortmund szerezte - nyolcadszor a liga története során. A BVB ezzel rekorder.

A Greuther Fürth az 52. csapat, amely ellen a Bayern München gólt szerzett a Bundesligában.

A Stuttgart január óta először kapott ki hazai bajnokin, akkor a Mönchengladbach nyert a VfB otthonában 3-0-ra.

A Düsseldorf 1997. május 10-e után nyert először bajnokit. Akkor a Fortuna 1-0-ra győzött a Schalke ellen, a gólt az orosz Igor Dobrovolszkij lőtte.

Húsz év után először aratott sikert Hamburgban a Nürnberg.

Jens Langeneke (Düsseldorf) 35 évesen és öt hónaposan debütált a Bundesligában. Csak 14 focista mutatkozott be nála is később a német élvonalban.


(ktn)

A cikk az Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább