Kiesett a United!

Kiesett a United!

, focitipp.hu

Bajnokok Ligája, 6. forduló Benfica-Man. Utd. 2:1

Valahogy senki sem hitt benne, mégis megtörtént. Az utóbbi évek angol óriása - először a BL-történetében - nem élte túl a csoportkört.



Végállomás, kiszállás
Valahogy senki sem hitt benne, mégis megtörtént. Az utóbbi évek angol óriása – először a BL-történetében – nem élte túl a csoportkört. Pedig a sorsoláskor legyintettünk, hisz a Benfica már régóta nem meghatározója a nemzetközi futballnak (igaz, tavaly végre megelőzték a Portót a bajnokságban), a Villarreal esélytelen, mégiscsak újonca a sorozatnak, nem is beszélve a teljesen „no name” francia Lille-ről… Nem is kezdődött rosszul, mert két forduló után 4 ponttal vezette a csoportját a Ferguson-banda. Aztán a hátralévő négy meccsen mindössze egyet sikerült – szó szerint – bepaszírozni. Éppen ezzel a találattal a mostani csata is remekül indult, de a Benfica nem adta meg magát és Geovanni fantasztikus csukafejesével egalizálta az eredményt, majd némi szerencsével (megpattanó lövés) a vezetést is megszerezte. Vártuk a második félidei „ördögi-támadásokat”, a Ronaldo-cseleket, a Nistelrooy bombákat, de aztán nem láttunk semmit. Illetve dehogynem: fakó Ferdinandot, otromba O’Shea-t, ripacskodó Rooney-t, feszült Fergusont és egy szerencsétlen Saha-t. Az ifjú portugál tehetség (igen, az…) mellé lőtt egy labdát az ötvenedik perc tájékán, aztán ennyi.
A manchesteri vezérkar azonban nem esett kétségbe: Sir Alex már az Everton elleni meccsre koncentrál, míg a gyűlölt Glazer-fivérek szerint „a show-nak folytatódnia kell”. Roy Keane pedig röhöghet a markában, mi pedig egyedül abban reménykedhetünk, hogy ha már a Manchester az UEFA-kupáról is lecsúszott, legalább a Premiershipben lesz miért izgulni…

A többiek
Az A csoportban végül a Juventus szerezte meg az első helyet Del Piero vezérletével. Alessandro évek óta nincs formában és kap hideget-meleget – többnyire jogosan –, de egyet nehéz elvitatni tőle: a most elért két góljával (ej, de szép volt a szabadrúgása!) immáron utolérte a Juve-örökranglistán Giampolo Bonipertit (182 gól) és minden bizonnyal hamarosan egyedüli csúcstartó lesz. Amikor ez bekövetkezik, a focitipp.hu külön cikket szentel majd egyik nagy kedvencének. A B csoport két 0:0-ját nem kommentáljuk (bár a Sparta – de inkább hagyjuk…). A Barcelona-B megakadályozta, hogy Itália négy reprezentánssal vegyen részt a tavaszi küzdelmekben, aminek Brémában felettébb örültek. A Milan magának tette nehézzé a továbbjutást, miután két gólt ajándékozott a Schalkénak, de Kaká zsenialitásának köszönhetően most ezt is elbírta Ancelotti csapata. Végül emlékezzünk meg az idei sorozat outsideréről, aki azonban az UEFA-kupában folytathatja, miután a 2003-as BL-győztes Portót megelőzte. A szlovák Artmedia Bratislavának mindössze egy gólon múlott a továbbjutása, de Vladimir Weiss vezetőedző tökéletesen elégedett azzal, hogy együttese tavasszal tovább próbálkozhat a nemzetközi hadszíntéren.

- kl -

*****

Bajnokok Ligája, 6. játéknap (december 6-7.)

A csoport
Rapid Wien–Juventus 1:3 (0:3)
Gólszerzők: Kincl 52., ill. Del Piero 35., 45., Ibrahimovics 41.

FC Bruges–Bayern München 1:1 (1:1)
Gólszerzők: Portillo 32., ill. Pizarro 21.

B csoport
Sparta Praha–Thun 0:0

Arsenal–Ajax Amsterdam 0:0

C csoport
Udinese–FC Barcelona 0:2 (0:0)
Gólszerzők: Ezquerro 85., Iniesta 91.

Werder Bremen–Panathinaikosz 5:1 (3:0)
Gólszerzők: Micoud 2. (11-es), Valdez 28., 31., Klose 51., Frings 91., ill. Morris 53.

D csoport
Villarreal–OSC Lille 1:0 (0:0)
Gólszerző: Guayre 67.

Benfica–Manchester United 2:1 (2:1)
Gólszerzők: Geovanni 16., Beto 34., ill. Scholes 6.

E csoport
AC Milan–Schalke 3:2 (1:1)
Gólszerzők: Pirlo 42., Kaká 52., 60., ill. Poulsen 44., Lincoln 66.

PSV Eindhoven–Fenerbahce 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Cocu 14., Farfán 85.

F csoport
Lyon–Rosenborg 2:1 (1:0)
Gólszerzők: Benzema 33., Fred 93., ill. Braaten 68.

Olympiakosz–Real Madrid 2:1 (0:1)
Gólszerzők: Bulut 50., Rivaldo 87., ill. Sergio Ramos 7.

G csoport
Chelsea–Liverpool 0:0

Real Betis–Anderlecht 0:1 (0:1)
Gólszerző: Kompany 44.

H csoport
Rangers–Internazionale 1:1 (1:1)
Gólszerzők: Lövenkrands 38., ill. Adriano 30.
Kiállítva: C. Zanetti 88. (Inter)

Artmedia–Porto 0:0

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább