Andorrai hentesek, szevasztok!

Andorrai hentesek, szevasztok!

, ktn

A magyar futballválogatott története során először találkozott Andorrával. A pireneusiak nem lettek a barátaink.



Sokféle meccs kisülhet abból, amikor a magyar válogatott kiscsapatok, miniállamok válogatottja ellen focizik. Emlékezhetünk például a San Marinó-iakra, amatőr játékosok voltak, olaszos könnyedséggel fogadták az öt, hat, nyolc gólt, amit tőlünk kaptak. Liechtensteinnel más volt a helyzet, bennük addig feszült a germán akarat, míg egy fájó 0:5 után ki nem harcoltak ellenünk egy 0:0-t Vaduzban. És Málta vagy Izland? Jó vicc, ugye, őket inkább ne emlegessük, hacsak nem akarunk tüskét bökni Détáriba vagy Mészölybe. (Persze, hogy akarunk.)

Mindez az andorrai válogatottról jutott eszünkbe. Andorráról érdemes tudni, hogy az államalapításra 819-ben került sor az országban, a pireneusi juhpásztorok ekkor foglalták írásba közös jogaikat. Azóta is a juhtenyésztés a meghatározó a körülbelül nyolcvanezer lakosú miniállamban, bár az andorrai egyetemen informatikából is lehet doktorálni. Az állam nyelve a katalán, de a lakosságon belül a spanyolok aránya lassan eléri a katalánokét. Andorrai belső feszültségekről, a társherceg elleni puccsról vagy robbantásokról ritkán hallani, de amit az andorrai focisták a pályán bemutattak, az a társadalom súlyos zavaráról árulkodik.


"Alattomosak voltak az andorraiak" - mondta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám, és ezzel mindent összefoglalt. Brutális, felesleges szabálytalanságokat láttunk a hazaiaktól (a tizenegy hentestől), edzőjük szerint azonban ez nem volt más, mint "férfias játék". Pedig a páros lábbal való becsúszást (meg a többi agresszív megnyilvánulást) nehéz férfias tettnek nevezni. Bocsánat: az andorrai nemcsak kiscsapatnak, hanem piti csapatnak is tűnt.


A magyarról pedig egyelőre kár beszélni. Az első félidő gyenge közepes volt, értékelhető akciók nélkül, ad hoc focival. A második játékrészben láttunk szép akciókat, lendületet, kreativitást - ez már valami. Ott azonban még nem tartunk, hogy a magyar válogatott képességeit egy Andorra elleni meccs alapján mérjük le. Erre sokkal inkább kedden este lesz módunk, Hollandia ellen.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább