Bayern: télen is az élen

Bayern: télen is az élen

, focitipp.hu

Németország, 16. forduló

Őszi első a Bayern München. A bajorok nyár óta játszanak új stadionjukban, az Allianz Arenában, ahol egyelőre tartják kiváló sorozatukat: 8 bajnoki és 3 BL-mérkőzést nyertek meg zsinórban.



Vasárnap este a bukdácsoló Kaiserslautern bánta a Bayern bravúrját: a müncheniek 2:1-es győzelmükkel bebiztosították őszi elsőségüket, ami a Bundesliga hagyományai szerint félig-meddig már a salátástál megszerzését is jelenti. Magathék ráadásul jövő héten megdönthetik az elődök 1972-ben elért pontrekordját is. Az elmúlt hetekhez híven a Bayern ezúttal sem brillírozott, de most nem Pizarro, hanem Roy Makaay mentette meg a blamától a bőrnadrágosokat. Ráadásul a Lautern albánja, Ervin Skela még egy tizenegyest is kihagyott...

A dobogó második, illetve harmadik helyén a Hamburg és a Werder következik, egyelőre ebben a sorrendben. A Hamburg a Dárdai Pált sérültjei között tudó Herthát fogadta – nem éppen szívélyesen. A meccs „hőse” a berlini holland Dick van Burik volt. A védő a 2. percben öngólt fejelt, három perccel később pedig összehozott egy tizenegyest, amit az iráni Mahdavikia bevágott. Van Buriknak több hibára nem maradt ideje, mert a tizenegyes előtti szabálytalanság során megsérült. A Hertha erejéből csak a szépítésre futotta – ezt Bastürknek köszönhetik.
A Werder 4:1-re győzött Kölnben, Klose duplázott (ezzel „beérte” a 16 gólos Luca Tonit), de rajta kívül a francia karmester, Johann Micoud is hetek óta csúcsformában játszik. A kölnieknél Szabics Imre megszerezte első idei találatát. Jövő szombaton az őszi második helyért játszanak a csapatok, következik a Werder–Hamburg meccs. Másképpen mondva: a Bundesliga legjobb támadósora (45 rúgott gól) a Bundesliga legjobb védelme (8 bekapott gól) ellen.

Egy másik albán, a bielefeldi Vata szerencsésebb volt, mint Skela: pontott mentet csapatának Duisburgban. A Schalke Bordon találatával ragad a dobogósokra. A Stuttgart Meissner góljával nyert Wolfsburgban, így immár tizedik mérkőzésén is veretlen – Trapattoni talán mégis Németországban telel majd.

- ktn -

*****

Bundesliga, 16. forduló:

Duisburg–Bielefeld 1:1 (1:0)
Gólszerzők: 42. Ahanfouf, ill. 52. Vata
kiállítva: 69. Kurth (Duisburg)

Schalke 04–Mainz 1:0 (0:0)
Gólszerző: 58. Bordon

Hamburg–Hertha BSC 2:1 (2:0)
Gólszerzők: 2. van Burik (öngól), 8. Mahdavikia (11-esből), ill. 76. Bastürk
kiállítva: 52. Marcelinho (Hertha)

Wolfsburg–Stuttgart 0:1 (0:0)
Gólszerző: 62. Meissner

Nürnberg–Bayer Leverkusen 1:1 (1:1)
30. Schroth, ill. 45. Schneider

Eintracht Frankfurt–Borussia Dortmund 2:0 (1:0)
Gólszerzők: 9. Copado, 84. Amanatidisz
kiállítva: 73. Rosický (Dortmund)

Hannover–Mönchengladbach 1:1 (0:0)
Gólszerzők: 67. Štajner, ill. 49. Kahé

Bayern München–Kaiserslautern 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 26. Ballack, 53. Makaay, ill. 39. Sanogo

1. FC Köln–Werder Bremen 1:4 (1:1)
Gólszerzők: 24. Szabics, ill. 34. Naldo, 50. és 90. Klose, 89. Micoud.


Következik – Tippünk
(december 17–18.)


Bremen–Hamburg
45-30-25 1
Bielefeld–1. FC Köln
45-35-20 1
Mainz–Duisburg
45-40-15 1
Stuttgart–Schalke
35-40-25 1x
K’lautern–Wolfsburg
35-35-30 x
Dortmund–Bayern
25-35-40 x2
M’gladbach–Frankfurt
45-35-20 1
Leverkusen–Hannover
40-35-25 1
Hertha BSC–Nürnberg
50-30-20 1

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább