Hollandia mostantól a szövetségesünk

Hollandia mostantól a szövetségesünk

, no

A nap témája

Van Gaal csapata nem csupán elméletileg volt erősebb.



Mindenki tudta, hogy Hollandia az esélyesebb. A magyar válogatott játékosai épp úgy tisztában voltak a két együttes közötti klasszis-különbséggel, mint a szurkolók. De mégis… Hányszor fordult már elő a labdarúgás történetében, hogy a gyengébb győzedelmeskedett! Olyan lelkesedéssel, amely nagyrészt feledteti a technikai hiányosságokat. Szerencsével. A közönség fergeteges biztatásával. Az ellenfél rossz napja miatt.

 

Ezért aztán a magyar táborban fennhangon a pontrablás lehetőségét hangoztatták, miközben a győzelem perspektívái is fel- felvillantak lelki szemeink előtt.

 

Most meg itt ez a súlyos vereség. Egervári Sándor szövetségi kapitány sportszerűen elismerte a mérkőzés után, hogy az ellenfél jobb volt. Aztán viszont előállt a "gólajándékozás" történetével, pedig az csak a vereség arányát határozta meg.

 

Valójában viszont minden csapatrészünk a várakozás alatt teljesített. A védelem tényleg katasztrofálisan viselkedett a nehéz pillanatokban. Milyen szabadon ugrott fel fejelni Lens az első gólnál! Milyen önzetlenül szolgálta ki Elek a holland csatárt a harmadiknál! Milyen helyezkedési csőd előzte meg a negyediket!

 

Azt sem szabad viszont elfelejteni, hogy a középpályán rengeteg labdát veszítettünk el, és az ellenfél térfelén a kapura törő összjáték nagyon ritkán valósult meg. Dzsudzsák robbanékonysága nem érvényesülhetett - kevés használható passzt kapott. Csapatunk egyetlen nagy gólhelyzetet alakított ki, azt Priskin sikeresen ki is hagyta. És talán a legfontosabb tény: a magyar válogatottnak nincs olyan játékmestere, mint a hollandoknál Sneijder. Még egy, fele annyira zseniális irányítót sem sikerült találnia Egervárinak, így a nagy akarás egyáltalán nem párosulhatott megfelelő szervezettséggel.

 

Döbbenten hallgattuk a köztévé kommentátorát, aki a meccs vége felé így magyarázkodott: "Attól tartottunk, hogy játékban fognak minket megverni." Miért? Nem a játékban vertek meg minket?

 

Hollandia tehát túl nagy falatnak bizonyult: nem csak a papírforma szerint, hanem a valódi küzdelemben is. De örülhetünk, mert mostantól Louis van Gaal legénysége a szövetségesünk lett. Ha elnáspángolnak mindenki mást is a csoportban, akkor még van esélyünk, hogy megszerezzük a második helyet.

 

Persze ehhez térdre kell kényszerítenünk a törököket, a románokat és az észteket.

 

(no)

   

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább