Bajor galopp

Bajor galopp

, ktn

Négy meccs, tizenkét pont - ez a Bayern München mérlege. És a Frankfurté.



Harmincegy mérkőzésen keresztül tartott a dortmundi csoda, szombaton ismét megverték Jürgen Klopp csapatát a Bundesligában. A dortmundiak gyakorlatilag egy éve nem kaptak ki Németországban, 2011. szeptember 18-án a Hannover verte őket 2-1-re, most pedig a Hamburg 3-2-re. A széria megszakadása főleg azért meglepetés, mert a Hamburg az első három forduló során egyetlen pontot sem szerzett. Másfelől viszont érthető, miért kapták össze magukat a hamburgiak: a Bundesliga abszolút veretlenségi rekordját 36 mérkőzéssel éppen a HSV tartja. "Rosszul játszottunk a meccs elején, a közepén és a végén is" - adott őszinte választ Jürgen Klopp a vereség okait firtató kérdésre.

S miközben a Borussiának mindössze hét pontja van, a Bayern négyből négy meccset nyert, s 12 pontjával vezeti a tabellát. A bajorok ezúttal a Schalkét intézték el - Gelsenkirchenben. A mezőny többi tagjára nézve lehangoló: a Bayern nem játszott jól, de három perc alatt szerzett két gólt (Kroos, Müller), ennyi is elég volt. "Hosszú még a bajnokság, 34 fordulóból áll" - próbálta visszarántani a földre a Bayern örömittas rajongóit Jupp Henyckes, a klub menedzsere.

A bajnoki versenyfutásban idén egyre nehezebb lesz kalkulálni a Dortmunddal, s nemcsak azért, mert a Borussia egyelőre nyomokban sem idézi az előző két idényben mutatott teljesítményét. A BVB esélyeivel szembeni fő érv: a csapatra a BL-ben is kutya nehéz meccsek várnak ősszel, a Real Madrid és a Manchester City ellen, kétszer-kétszer.

Jelenleg egy csapat tartja a lépést a Bayernnel, ez pedig a Frankfurt, amely újoncként a negyedik bajnokiját is behúzta (Nürnberg-Frankfurt 1-2). S bár Nürnbergben az Eintracht drukkerei már az európai kupaszerepléssel kapcsolatban faragtak rímeket, a klubvezetők azonnal reagáltak, a Frankfurt célja szerintük továbbra is a bent maradás.

Tények & érdekességek

A Bundesliga abszolút veretlenségi rekordját a Hamburg tartja, amely 1982 és 1983 között 36 bajnokin maradt veretlen.

A Frankfurt négy győzelemmel a szezont a Bundesligában, ilyen jól újonccsapat még sosem rajtolt a bajnokságban.

A Düsseldorf négy mérkőzés után nem kapott gólt - ez is rekord egy újonctól a Bundesligában.

A Bayern München zsinórban a hetedik bajnok meccsét nyerte meg.

Klaas-Jan Huntelaar negyedszer játszott a Bayern München ellen a Schalke játékosaként, de még egyszer sem lőtt kapura.


(ktn)

A cikk eredetileg az Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább