Csontzene, Ten Cate, Clemente

Csontzene, Ten Cate, Clemente

, focitipp.hu

Spanyolország, 16. forduló

Tomboltak a spanyolok: a hétvégi meccseken 62 sárga mellett 12 piros lapot osztottak ki a bírók. Képünk a lapok arányát illusztrálja. (Angliában az elmúlt 5 fordulóban mindössze 5 kiállítás volt.)



Klubrekordokat dönt a Barcelona: a katalánok zsinórban 12 tétmeccset nyertek meg (gólarányuk 37:5), s ezzel megdőlt az 55 évvel ezelőtti csúcs. A Barca az influenzás Ronaldinho nélkül is könnyedén vette a cádizi akadályt, Messi és Deco felosztották maguk között a középpályát, Eto’o-t pedig még az sem zökkentette ki, hogy a játékvezető megismételtette vele a büntetőt – a kameruni két gólt szerzett, és 15 találattal vezeti a góllövőlistát. A cádizi szurkolók nehezen fogadták el a tényt, hogy csapatuk ezúttal sem javít a lehangoló hazai mérlegen (átlagban kevesebb mint egy rúgott gól az El Ramón de Carranza stadionban), úgyhogy két fanatikus a játéktérre rontva próbált némi színt vinni az előadásba. A nézőtéren pedig feltűnt egy Ronaldinho-maszkot viselő figura is, egyik kezében az Aranylabdával, a másikban pedig egy óriási fecskendővel – félreérthetetlen utalás a doppingra. A Barcát mindez nem zavarta, Frank Rijkaard vezetőedző és tanácsadója, a magyar futballközegből annak idején szinte elüldözött Henk Ten Cate elégedetten summázhat majd év végén.

Kevésbé idilli a helyzet Madridban: a Real két hete menesztett edzője, Vanderlei Luxemburgo a szerződése szerinti jogos jussát követeli a bíróságon, miközben a csapat ismét látványosan leégett a Bernabéuban: a vendég Osasuna (amely az elmúlt 3 évben 3-szor verte meg a Realt) a 15. perctől emberhátrányban játszott, de mégis vezetést szerzett a világjáró Szavo Milosevics révén (aki az utóbbi 10 évben 8 csapatban fordult meg); s a madridiak csak a B-csapatból verbuvált Soldadónak köszönhetik az 1 pontot.

A Focitipp elégedetten nyugtázza, hogy amióta Javier Clemente átvette a Bilbao irányítását, a baszkok hét tétmeccsen csak egyszer kaptak ki – irány a dobogó! Eddig 16 gólt lőtt a Mallorca, de abból hatot az utolsó tíz percben: ezúttal a már 2:0-ra vezető Atletico Madrid öröme volt korai. Kétgólos előnyt herdált el a Real Sociedad is Sevillában, de ehhez Cortes bírónak is köze volt, hiszen a Sevilla kettős emberelőnyben hajrázhatott.

- gj -

*****

16. forduló, eredmények:

Celta Vigo–Deportivo 0:3 (0:3)
Gólszerzők: 27. Tristan (11-esből), 43. Valerón, 45. Capdevila
kiállítva: 25. Pinto (Celta)

Athletic Bilbao–Betis 2:0 (2:0)
Gólszerzők: 22. Urzaiz, 29. Danobeitia
kiállítva: 80. Lopez (Betis)

Cádiz–Barcelona 1:3 (0:2)
Gólszerzők: 90. Milosavljevics, ill. 32. Giuly, 45. és 49. Eto’o (az elsőt 11-esből)

Alaves–Valencia 0:1 (0:1)
Gólszerző: 7. Albiol

Espanyol–Zaragoza 2:2 (0:0)
Gólszerzők: 49. és 82. Tamudo, ill. 51. Generelo, 66. D. Milito

Santander–Malaga 1:1 (1:1)
Gólszerzők: 45. Casquero, ill. 39. Navas
kiállítva: 64. Anino, 71. Pinillos, 81. Aganzo (Santander), ill. 22. Silva, 78. Gerardo (Malaga)

Sevilla–Real Sociedad 3:2 (0:1)
Gólszerzők: 76. és 88. Kepa, 82. Kanoute, ill. 25. Labaka, 56. Garitano
kiállítva: 45. Cifuentes, 85. Garitano (mindkettő Sociedad)

Villarreal–Getafe 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 45. Riquelme, 58. Forlán, ill 20. Riki

Mallorca–Atletico Madrid 2:2 (1:2)
Gólszerzők: 20. és 84. Iuliano, ill. 1. Maxi, 13. Colsa
kiállítva: 77. Falcon (Atletico), 90. Navarro (Mallorca)

Real Madrid–Osasuna 1:1 (0:0)
Gólszerzők: 84. Soldado, ill. 76. Milosevics
kiállítva: 15. Pounal (Osasuna).


Következik / Tippünk
(december 21.)


Valencia–Mallorca
70-20-10 1
Betis–Alaves
40-40-20 1
Zaragoza–Bilbao
30-50-20 1x
Deportivo–Espanyol
60-30-10 1
Barcelona–Celta Vigo
70-20-10 1
Sociedad–Cádiz
50-30-20 1
Getafe–FC Sevilla
20-40-40 x2
Malaga–Villarreal
30-40-30 1x
Real–Santander
70-20-10 1
Osasuna–Atletico
50-30-20 x2

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább