BL: A spanyolok taroltak, az angolok szenvedtek a csoportkörben

BL: A spanyolok taroltak, az angolok szenvedtek a csoportkörben

, focitipp.hu

A Bajnokok Ligája csoportköre számokban.



9 - Kilenc különböző ország csapatai kvalifikálták magukat a csoportkörből a legjobb 16 közé. A legtöbb csapattal - néggyel - a spanyol bajnokság képviselteti magát az egyeneses kieséses szakaszban. Őket a németek követik három együttessel, majd jönnek az olaszok és az angolok két-két gárdával. Portugáliából, Franciaországból, Skóciából, Törökországból és Ukrajnából egy-egy csapat lesz ott a legjobbak versenyében.

1 - A Bajnokok Ligája története során először fordult az elő, hogy a címvédőnek nem sikerült bejutnia az egyenes kieséses szakaszba. A 2012-es győztes Chelsea-t csoportjában a Juventus és a Sahtar Donyeck is megelőzte. Ez lesz az első olyan év is, amikor az aktuális angol bajnokot nem láthatjuk játszani tavasszal a BL-ben, a Manchester City ugyanis győzelem nélkül, utolsóként zárt csoportjában. Az angol csapatok idén szenvedtek a BL-ben, a négy együttes összesen csak tíz győzelmet szerzett, és 35 pontot gyűjtött. Ez minden idők leggyengébb angol teljesítménye a legrangosabb európai kupában.


11 - A legjobb 16 közé jutott csapatok között csupán öt olyan együttest találunk, amelyik tavaly is túlélte a BL-csoportkört (Milan, Barcelona, Real Madrid, Bayern München, Arsenal). A másik 11 csapat 2012 tavaszán már nem volt versenyben.


4 - A spanyol csapatok idén erődemonstrációt tartottak: mind a négy csapatuk bejutott a legjobb 16 közé. A Real Madrid, a Barcelona és a kétszeres finalista Valencia továbbjutása nem meglepetés, az újonc Málaga azonban várakozáson felül teljesített. Az andalúzok a selejtezőkből érkezve megnyerték a csoportjukat - ráadásul veretlenül. A BL históriájában ez a második olyan alkalom, amikor az összes induló spanyol csapat túljutott a csoportkörön. A bravúrt először az Atlético Madrid-Barcelona-Real Madrid-Villarreal négyes mutatta be a 2008/09-es kiírásban.


3 - A csoportkörben szereplő mindhárom német csapat is sikerrel vette az első felvonást, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Schalke is ott lesz a nyolcaddöntőkben. A Bundesliga erősségét jelzi, hogy az Európa Ligában szintén bejutott az összes német együttes az egyenes kieséses szakaszba (Hannover, Stuttgart, Bayer Leverkusen, Borussia Mönchengladbach).


4 - Idén csak négy olyan csapat volt, amely veretlenül zárta a csoportkört. A Dortmund, a Juventus, a Schalke és a Málaga. A Dortmund négy győzelemmel és két döntetlennel jutott tovább az ún. "halálcsoportból, a másik három csapat pedig egyaránt három győzelmet és három döntetlent gyűjtött. A legtöbb pontot szerző csapat azonban nem a fenti négyesből került ki. A mezőny legjobbja e tekintetben a PSG volt, amely 15 pontot szorgoskodott össze. A BL mezőnyébe nyolc év után visszatérő franciák ezzel feledtették legutolsó szereplésüket: a 2004/05-ös szezonban a párizsi gárda csoportutolsóként zárt.


6 - Zlatan Ibrahimovic idén ismét történelmet írt azzal, hogy a hatodik különböző csapat mezében szerzett gólt a BL-ben. Ibra a PSG (2) előtt az Ajax (7), a Juventus (3), az Inter (6), a Barcelona (4) és a Milan játékosaként is eredményes volt az elsőszámú európai kupában. A svéd gólvágót ebben a rangsorban Fernando Morientes és Rivaldo követi, mindketten négy együttes színeiben ünnepelhettek BL-gólt.


6 - A legtöbb találatot a csoportkörben Cristiano Ronaldo és Burak Yilmaz lőtte, mindketten 6-6 alkalommal voltak eredményesek. Burak Yilmaz teljesítményének értékét tovább növeli, hogy a Galatasaray csupán hét gólt hozott össze a csoportküzdelmek során. A páros mögött három dél-amerikai labdarúgó, Messi (Barcelona), Oscar (Chelsea) és Alan (Braga) is öt góllal zárt.


(a fifa.com alapján)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább