Mit csináljunk a huhogókkal?

Mit csináljunk a huhogókkal?

, ktn

Rasszista huhogók miatt Olaszországban félbeszakadt egy barátságos mérkőzés. Visszhangok.



A Milan a negyedik ligás Pro Patria stadionjában focizott - 26 percig. Akkor aztán a milánói Boateng megunta a hazai szurkolótábor rasszista rigmusait, majd felkapta a labdát és a drukkerek felé rúgta azt. Az eset után kisebb tumultus alakult ki, végül az AC Milan játékosai tiltakozásképpen levonultak a pályáról.

"Szégyen, hogy ilyesmi megtörténhet" - fogalmazott Kevin-Prince Boateng, a Pro Patria elnöke pedig nem győzött bocsánatot kérni a történtek után. Pietro Vavassori a Sky Sports kamerái előtt kért elnézést, majd kifejtette, hogy a balhézó szurkolókat korábban még nem látták a stadionban, ők csak tönkre akarták tenni a város futballünnepét.

Boateng és az AC Milan mellett szinte a teljes olasz futballközösség kiállt. Az olasz labdarúgó-szövetség mellett a válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli is kemény hangot ütött meg. "Vége. Ebből elegünk van" - nyilatkozta a tréner. De nemcsak Olaszországban kavart nagy port az eset. "Ami sok, az sok" - kommentálta a ghánai játékos akcióját Jason Roberts, a Reading futballistája. Egyetértését fejezte ki Rio Ferdinand és Patrick Vieira is, utóbbi szerint az AC Milan képviselői példát mutattak abból, hogyan kell reagálni ilyen helyzetben.

Akadtak persze kétkedők is, Clarence Seedorf szerint hagyni kellett volna, hogy a többi szurkoló végignézhesse a mérkőzést. A Milan egykori holland klasszisa szerint a Milan a levonulással a stadionban helyet foglaló "normális többséget" büntette. Sepp Blatter a katari Dohából küldte el erkölcsi intelmeit: "Nem ez a megoldás" - fogalmazott a FIFA mindenható ura.

A heves vitában olyan szereplő is akadt, aki Boatenget hibáztatta a történtek miatt. A Pro Patria csapatának otthont adó Busto Arsizio nevű lombardiai város polgármestere más optikán keresztül értelmezte az esetet. "Boateng 200 km/órás sebességgel bikázta a szurkolók felé a labdát. Egy profi futballista az ilyesmiért a lehető legnagyobb büntetést érdemli. A Bernabéuban vagy a San Siróban alighanem kiállították volna ezért" - állította Gigi Farioli. Másfelől a polgármester nyilatkozatának komoly politikai felhangja van. Farioli annak az Északi Ligának a képviselőjeként szerzett városvezetői posztot, amely nyíltan bevándorlásellenes, és egyik legfőbb célja, hogy az északi, gazdagabb olasz tartományokról válasszák le a szegényebb, déli régiókat. (Umberto Bossi, a párt vezére 1997-ben kijelentette: az olasz zászlót legfeljebb wc-papírnak használná.)

Egy biztos: a rasszizmus az olasz futball számára komoly problémát jelent. Alig néhány nappal a Busto Arsizio-i esetet követően Rómában hangzott fel a huhogás a lelátókon. A Lazio-Cagliari bajnokin a hazai drukkerek így reagáltak, amikor a szárdok kolumbiai szélsőjéhez, Víctor Ibarbóhoz került a labda. "A Lazio nem rasszista klub. Nem állíthatok minden szurkoló mellé rendőrt, amikor harmincezren vannak kint a stadionban" - védekezett Claudio Lotito, a római klub elnöke. Igaza van, mindenki mellé nem lehet rendőrt állítani. De valahogy mégiscsak megálljt kellene parancsolni a rasszista nézetek terjedésének. Csak éppen senki sem tudja, hogyan.

(ktn)

A szöveg az Új Szó nevű pozsonyi napilap futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább