Az Afrika-kupa számokban

Az Afrika-kupa számokban

, focitipp.hu

Szombaton rajtol a 2013-as Afrikai Nemzetek Kupája. Statisztikák és érdekességek a tornáról.



5 - A mérkőzéseket a Dél-afrikai Köztársaság öt városában (Durban, Nelspruit, Port Elizabeth Rustenburg, Johannesburg) rendezik meg. A két nyitómeccsnek és a finálénak a johannesburgi Soccer City ad otthont.

7 - A legtöbb Afrika-kupa győzelemmel (héttel) Egyiptom rendelkezik. A fáraók azonban az idei tornára nem kvalifikálták magukat. Rekordjuk mindezek ellenére nincs veszélyben, az örökranglista második helyén álló Ghána és Kamerun csupán négy győzelmet számlál, ráadásul a kameruni csapat ezúttal nem is kvalifikálta magát a döntőre.


7 - A veterán francia edző, Claude Le Roy a hetedik tornáján vesz részt. A tréner most a kongói válogatottat vezette ki a tornára, korábban pedig Kamerunnal, Szenegállal és Ghánával ért el hasonló sikert. Egy érdekesség: Le Roy csapatai eddig még minden alkalommal túlélték a csoportkört.


10 - A résztvevő válogatottak közül tíz legalább egyszer már a magasba emelhette a trófeát. Akik még éhesek a sikerre: Angola, Burkina Faso, Mali, Niger, Togo, Zöld-foki szigetek.


12 - Csupán 12 hónap telt azóta, hogy az előző Afrika-kupa véget ért. Ennek oka, hogy a rendezők ezentúl a páros évek helyett a páratlanokban kívánják lebonyolítani a tornát, az átállás pedig most történik. 


13 - Nigéria 13 alkalommal jutott be a legjobb négy közé, és ezzel Egyiptom mögött második az örökranglistán. A sasok azonban a 13 alkalomból csak hatszor döntőzhettek, és csak kétszer értek fel a csúcsra.


14 - A tornát eddig 14 olyan edző nyerte meg, aki nem a saját szülőhazája csapatát irányította. Az első ilyen a magyar Titkos Pál volt, aki 1957-ben győzelemre vezette az egyiptomiakat.


18 - A kontinensviadal történetében eddig Samuel Eto'o szerezte a legtöbb gól, összesen 18-at. A kameruni ikon legközelebbi kihívója a tíz gólnál járó Didier Drogba.


19 - 19 különböző ország rendezhetett eddig Afrika-kupát. Dél-Afrika második alkalommal kapta meg a rendezés jogát, az előző, 1996-os viadalt megnyerték a házigazdák. A legtöbbször egyébként Egyiptom és Ghána rendezhetett tornát, mindkét ország négyszer töltötte be a házigazda szerepét.


29 - Az idei lesz a 29. Afrika-kupa. Az első versenyt - mindössze három csapattal - 1957-ben Szudánban rendezték. A mezőny az évek során lassan nyolcra, majd 12-re duzzadt, 1996 óta pedig 16 csapat küzdhet meg a serlegért.


76 - A 2012-es tornán 76 gól született. A legtöbb találatot a 2008-as ghánai tornán termelték a csapatok, akkor 99 gólnak örülhetett a közönség.


368 - A 16 csapat 368 játékost nevezett be a kontinensviadalra. Minden válogatott egy 23-as kerettel érkezett, és minden csapatnak kötelező volt három kapust hoznia. Új játékost csak sérülés esetén lehet behívni a keretbe, de csak az első mérkőzést megelőző két napban.


506 000 - 506 ezres lakosságával a Zöld-foki szigetek a valaha volt legkisebb nemzet, amelynek sikerült kvalifikálnia magát a döntőre. A korábbi rekorder a tavalyi társrendező Egyenlítői Guinea volt.


(a fifa.com alapján)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább