'Mindig tanulok valamit'

'Mindig tanulok valamit'

, focitipp.hu

Interjú Lionel Messivel

Lionel Messivel a World Soccer brit szaklap kolumnistája, Sid Lowe készített interjút.




Mi az első focis emléke?
Három-négy éves koromból való. A szomszédokkal labdázok.

Első barcelonai napjaira hogyan emlékszik vissza? Boldog vagy szomorú időszak volt?
Mindkettő. Boldog voltam, hogy Barcelonában lehetek. Tudtam, hogy egy új fejezet nyílik az  életemben. Másrészt viszont nehéz volt elviselni az izoláltságot. Mindent újra kellett  kezdenem, új csapattársaim és új barátaim lettek. Eleinte ráadásul nem is játszhattam, mert megsérültem, s a papírjaimmal is gondok voltak.

Ki volt a példaképe?
Mindig is csodáltam Pablo Aimart. Ő a River Plate-ből indult. Olyan akartam lenni, mint ő.

Előfordult, hogy megszólták az alacsony termete miatt?
Nem, soha. Pedig mindig én voltam a legkisebb, az iskolában és az edzéseken is.

Csak 13-14 éves korában lett biztos helye a kezdőcsapatban. Soha nem fordult meg a fejében, hogy befejezi a focit?
Nem, dehogy. Mindig az edzésekre összpontosítottam, igyekeztem kihozni magamból a maximumot. Tudtam, hogy ez az álmom, s rajtam múlik, hogy megvalósítom-e.

Gyerekként is a "hamis kilences" [false nine] posztján szerepelt?
Nem, akkor más rendszerben játszottunk, volt egy előretolt csatárunk, én pedig közvetlenül  mögötte szerepeltem.

Játékstílusát a Barcelona nevelési módszerei alakították?
Kora gyerekkoromtól ugyanúgy futballozok. Soha nem próbáltam kifejleszteni valami egyedi stílust. Az viszont kétségkívül igaz, hogy a Barca-iskola sok mindenre megtanított. Argentínában a futás volt az edzések központi eleme. Barcelonában viszont a labdával való foglalkozás és a taktikai elemek elsajátítása.

Amikor Fabio Capello először látta önt játszani, "kis ördögnek" nevezte.
Igen, emlékszem. Jólesett a bók. Elvégre nem akárki mondta.

Mit gondol, annak idején Deco és Ronaldinho miért karolta fel önt?
Nem tudom. Ilyen szempontból is szerencsésnek vallom magam. Nem akármilyen  csapattársaim voltak. Egész életemben hálás leszek Decónak, Ronaldinhónak, de nemcsak nekik, hanem Thiago Mottának és Sylvinhónak is. Mindannyian rengeteget segítettek.

Miért esett szét az a csapat?
Magam sem tudom pontosan, hogyan történt. A BL-elődöntőben kikaptunk a Manchester Unitedtől és kiestünk, a bajnokságot pedig a Real Madrid nyerte. Az a 2007/08-as szezon kemény lecke volt mindnyájunknak.

Mostanában nemcsak sok gólt lő, hanem sokat elő is készít. Kevésbé önző, mint korábban? Kevésbé dajkálja a labdát?
Nem hinném, hogy valaha is önző voltam. Mára érettebb lett a játékom. Mindig tanulok valamit a csapattársaimtól.

Például mit? Vannak olyan adottságaik, amelyekért irigyli őket? Például Xavit...
Xavi soha nem veszíti el a labdát, remekül lát a pályán, olvassa a játékot, ő diktálja a tempót.

És mi a helyzet Iniestával?
Iniesta játéka talán valamivel gólra törőbb, mint a Xavié, gyakrabban tűnik fel a tizenhatoson  belül. Máskülönben nagyon hasonlóan futballoznak. Ha Iniesta elemében van, akkor a csapat  hozzá igazodik. Ha pedig Xavi és Iniesta is pályára lép, akkor az ellenfél nagyon nehezen szerez labdát.

Az egész világ folyamatosan véleményezi a játékát. Milyen érzés együtt élni ezzel?
Én vagyok a legszigorúbb kritikusom. Mindig én tudom a legjobban, hogy mit rontottam el. Ehhez nincs szükségem mások véleményére.

Amikor megszerzi a labdát, átfutnak az agyán a lehetséges variációk vagy ösztönösen  cselekszik?
A labdával egyetlen célom van, megindulni az ellenfél kapuja felé, s ehhez mindig igyekszem  kiválasztani a legjobb megoldást. De ez általában magától jön.

Technikailag tökéletesen képzett. Mennyi időt fordít az erőnléti edzésre? Sokat jár  konditerembe?
Tudom, melyek a gyenge pontjaim, és igyekszem ezeket edzéssel erősíteni, hogy a sérülések elkerüljenek. Az erőnlét és a fizikai felépítés éppolyan fontos, mint a labdakezelés. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egész életemet a konditeremben töltöm. Más típus vagyok.

Azt beszélik, a vereség annyira megviseli - még az edzéseken is -, hogy utána meg sem szólal. Képtelen veszíteni?
Nemcsak én vagyok ilyen, hanem a csapattársaim is. Szerintem ez jó dolog. Azt bizonyítja, hogy nem égtünk ki. Folyamatosan éhesek vagyunk a sikerre.

Amióta Pep Guardiola távozott a Barca kispadjáról, ön lett a csapat vezéregyénisége?
Á, nem. Ugyanaz a szerepem, mint korábban. A csapatból mindenki tudja, mi a feladata. Nincs szükség vezérekre az öltözőben.

A következő nagy kihívás a 2014-es brazíliai világbajnokság...
Így van. Brazíliában vébét nyerni, az lenne az igazi!

Egyetért azzal a véleménnyel, hogy minden idők legjobb futballistájává válhat?
Ezzel nem foglalkozom. Az a célom, hogy mindennap fejlődjek valamiben. Pályafutásom végeztével majd lehet mérlegelni, hogy mit értem el, de addig fölösleges.

Ön Newell's-drukker volt Argentínában. Hogyan fog reagálni, ha a fia a River Plate-nek vagy a Rosario Centralnak akar majd szurkolni?
Nem hiszem, hogy ilyesmi előfordulhat.

Azt szeretné, ha a fiából is futballista lenne?
Ezt rá bízom. Ha nagyobb lesz, majd ő eldönti, mi szeretne lenni. Én pedig támogatni fogom, bármilyen szakmát is választ.

Forrás: World Soccer

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább