Júlio Césarra fegyveresek támadtak, Messit perbe fogják

Júlio Césarra fegyveresek támadtak, Messit perbe fogják

, hb

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. Június 21.



Hírek

A Borussia Mönchengladbach szerződtette a Dinamo Kijevtől Raffaelt. A brazil középpályás az előző szezont már a Bundesligában töltötte, kölcsönben a Schalke játékosa volt. Raffael egyébként Lucien Favre nagy kedvence, a Gladbach trénere korábban dolgozott már együtt a brazillal az FC Zürichnél és a Herthánál is.


Az olasz másodosztályból igazolt középpályást az Udinese. A fekete-fehérek a Novara 18 éves portugál tehetségére, Bruno Fernandesre csaptak le. A fiatal irányító tavaly 23 meccsen négy gólt szerzett a Serie B-ben.


Kirabolták a spanyol válogatott több tagját is Brazíliában, a Konföderációs Kupán. A tettesek a játékosok hotelszobáit törték fel, és több ezer eurót zsákmányoltak onnan. A spanyol szövetség azt egyelőre nem közölte, hogy pontosan kiket ért anyagi kár.


Ugyancsak rablás áldozata lett a tornán a hazaiak kapusa, Júlio César is, akit fegyveresek rohantak le Fortalezában. A kapus éppen a feleségével sétálgatott este a belvárosban.


A francia L'Équipe úgy értesült, hogy a PSG megpróbálta szerződtetni a csapat kispadjára Frank Rijkaardot, de a holland tréner nemet mondott a felkérésre. Az edzőjüket, Carlo Ancelottit minden valószínűség szerint elveszítő párizsiakat korábban már Arséne Wenger, Guus Hiddink és Fabio Capello is kikosarazta.


Meg kell műteni David Luiz orrcsontját - közölte honlapján a brazil szövetség. A Chelsea védője a Mexikó elleni Konföderációs Kupa-mérkőzésen szenvedett orrtörést, miután összeütközött saját csapattársával, Thiago Silvával. A játékos a műtét ellenére nem tervez kihagyást, egy védőmaszkban játszani szeretne a torna hátralévő mérkőzésein is.


A Celta Vigo megvásárolta a Barcelonától a tartalékcsapat egyik legtehetségesebb védőjét, Andreu Fontast. A 23 éves bekk kifejezetten az új tréner, Luis Enrique kérésére került a galíciaiakhoz, mivel a páros korábban évekig dolgozott együtt a Barca B csapatánál.


Egy fiatal spanyol játékossal erősített az Aston Villa is: a birminghamiek hároméves szerződést kötöttek a Sevillától távozó Antonio Lunával. Egy érdekesség: A Celta által igazolt Fontas és Luna tavaly csapattársak voltak mallorcai kölcsönjátékuk alkalmával.


Eredmények

Ahogy az várható volt, a Konföderációs Kupa B csoportjában Spanyolország alaposan megszórta Tahiti válogatottját. A világbajnok a négy gólig jutó Fernando Torres vezérletével 10-0-ra legázolta az óceániai bajnokot. Torres mellett a mérkőzésen David Villa és David Silva is kitett magáért, előbbi három, utóbb két gólt szerzett.

A csoport másik meccsén Uruguay 2-1-re legyőzte Nigériát, ami azt jelenti, hogy az első két hely sorsáról a harmadik forduló dönt. Az utolsó csoportkörben Nigéria Spanyolországgal, Uruguay pedig Tahitivel csap össze.

A nap sztorija

Hivatalosan is eljárás indult adócsalás miatt Lionel Messi ellen Spanyolországban. A négyszeres aranylabdást azzal vádolják, hogy 2007 és 2009 között nem fizette be az adót az államkasszába a reklámjogokból származó jövedelmei után. Az adócsalás mértéke eléri a négymillió eurót (1,2 milliárd forint). Messinek szeptember 17-én kell megjelennie a bíróságon az üggyel kapcsolatban.


A nap pletykája
Több brazil újság is beszámolt arról, hogy a Konföderációs Kupán tartózkodó mexikói csapat tagjai egy sztriptíz bárban vigasztalódtak az Olaszországtól elszenvedett 2-1-es vereség után. A mexikóiak szövetségi kapitánya, José Manuel de la Torre azonban azt állítja, csapata - az utasításoknak megfelelően - a szállodában töltötte a mérkőzést követő éjszakát. 


A nap száma
112 - Gonzalo Higuaín 2007-es madridi bemutatkozása óta 107 gólt lőtt 187 spanyol bajnokiján. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden 112. percben betalált.


A nap nyilatkozata
"A szavunkat adtuk rá az elnökkel, hogy nem engedjük el Gareth Bale-t a klubtól" - nyilatkozta André Villas-Boas, a Tottenham menedzsere.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Soccernet, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább