Holland irányítót vett a Chelsea, a Honvéd kitömte ellenfelét az EL-ben

Holland irányítót vett a Chelsea, a Honvéd kitömte ellenfelét az EL-ben

, hb

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. Július 5.



A Dortmund megszerezte 2012/13-as szezonban a francia góllövőlista második helyén végző Pierre-Emerick Aubameyangot. A gaboni támadót a Saint-Étienne-től vásárolták meg a sárga-feketék.

Venezuelai védővel erősített a Nantes. A Ligue 1-újonc a mexikói Club América válogatott középhátvédjét, a 29 éves Oswaldo Vizcarrondót csábította Franciaországba.


91 éves korában elhunyt a Manchester United egykori kapusa és pályaedzője, Jack Crompton. A portás pályafutása során 212-szer lépett pályára a United színeiben, edzőként pedig részese volt a Vörös Ördögök 1968-as BEK-győzelmének.


A Chelsea nyolcmillió euróért megvette a Vitesse 20 éves holland válogatott középpályását, Marco van Ginkelt. A fiatal játékos 2010 óta volt tagja a Vitesse felnőtt keretének, előtte pedig 11 éven át a klub utánpótláscsapataiban futballozott.


A Parmában folytatja pályafutását Antonio Cassano. A 35-szörös olasz válogatott támadó az Intert hagyta el a sárga-kékek kedvéért. Cassano mindössze egy szezont töltött el Milánóban, ahol 24 bajnokin hét gólig jutott.


Visszaszerezte egykori játékosát, Kike Solát az Athletic Bilbao. A baszkok négymillió eurót fizettek az Osasunának a támadóért. Sola 1998 és 2003 között futballozott az Athletic akadémiáján.


Enzo Maresca és Simon Poulsen mellett Lackó Zsolt sem utazhatott el a Sampdoriával a csapat piemonti edzőtáborába. A genovaiak trénere, Delio Rossi állítólag közölte a játékosokkal, hogy a következő szezonban nem tart igényt a szolgálataikra. Az olasz lapok úgy tudják, hogy Lackót a klub ismét kölcsön fogja adni egy alacsonyabb osztályú együttesnek.


Két legendával bővült David Moyes stábja a Manchester Unitednél. A következő szezontól a skót mestert Ryan Giggs játékos-edzőként, Phil Neville pedig pályaedzőként fogja segíteni. Mind Giggsnek, mind Neville-nek ez lesz az első éles bevetése trénerként.


A Debrecen három évre szerződtette a Pécsről távozó Lázár Pált. A hatszoros magyar válogatott védő nyolc év után tért vissza nevelőegyesületéhez.


Mindkét csütörtökön pályára lépő magyar csapat győzelemmel kezdte meg szereplését az Európa Liga selejtezőiben. A Honvéd - hátrányból felállva - idegenben verte 4-1-re a montenegrói Celik Niksic együttesét, míg a Videoton a Sóstói Stadionban aratott 2-1-es sikert a szintén montenegrói Mladost Podgorica ellen.


Az Európa Liga első selejtezőfordulójának további eredményei >>>


A nap sztorija
Megdöntötte saját rekordját a japán ligában Miura Kazujosi. A veterán támadó 46 évesen, négy hónaposan és hét naposan ismét betalált a bajnokságban, a Jokohama Tocsigi elleni, 3-1-re megnyert mérkőzésén. Kazujosi így továbbra is elmondhatja magáról, hogy ő a japán bajnokság történetének legidősebb gólszerzője.


A nap pletykája
A holland lapok szerint meghiúsulhat Jeffrey Bruma klubváltása. A fiatal bekk átigazolásáról a napokban egyezett meg a Chelsea és a PSV Eindhoven, Bruma azonban nem ment át a hollandok kötelező orvosi tesztjein. Hollandiában az a pletyka terjed, hogy Bruma egy, az élsportolóknál gyakori szívelégtelenséggel küzd.


A nap száma
9 - A Konföderációs Kupán nyújtott teljesítményének köszönhetően Brazília 13 helyet lépett előre a FIFA világranglistáján. Volt is honnan: júniusban a kanárik a negatív csúcsot jelentő 22. helyen álltak, most a kilencedikek. 


A nap nyilatkozata
"Vicces azt olvasni a lapokban, hogy aláírtam a Barcelonához. Úgy tűnik, az újságírók többet tudnak, mint én" - nyilatkozta a Borussia Mönchengladbach kapusa, Marc-André ter Stegen.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Soccernet, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább