Hiddink lelépett az Anzsitól, a Manchester United Fábregasra hajt

Hiddink lelépett az Anzsitól, a Manchester United Fábregasra hajt

, hb

Futballhírek az elmúlt 24 órából. Július 23.



Hírek

Távozott a River Plate együttesétől David Trezeguet. A világ- és Európa-bajnok támadó a Newell's Old Boysnál folytatja pályafutását.


Lemondott posztjáról Guus Hiddink, az Anzsi Mahacskala trénere. A holland szakember 2012 nyarán szerződött a dagesztáni együtteshez, amellyel még a jelenlegi szezon végéig volt érvényes kontraktusa. Hiddink helyét a Manchester United korábbi pályaedzője, René Meulensteen veszi át a csapatnál.


A maláj ligaválogatott elleni felkészülési találkozón térd- és bokasérülést szenvedett Kevin De Bruyne, a Chelsea belga középpályása. A 22 éves játékos már vissza is utazott Angliába a csapat ázsiai túrájáról, hogy megkezdje a rehabilitációt.


Az FC Groningen hivatalos honlapján megerősítette, hogy egy évre kölcsönveszi Adorján Krisztiánt a Liverpooltól. A holland klub emellett vásárlási opciót is szerzett a 20 éves magyar középpályásra. Adorján 2010 óta futballozik a Liverpoolnál, de az első csapatban még nem lépett pályára.


Lelőttek két Boca-szurkolót a vasárnapi San Lorenzo-Boca Juniors barátságos mérkőzés előtt. Az argentin rendőrség megerősítette, hogy a gyilkosságokat a hazai ultrák követték el. A hatóságok úgy vélik, hogy a két csapat fanatikusai előre lebeszéltek egymással egy összecsapást, ami végül lövöldözésbe torkollott. A tetteseket egyelőre még nem sikerült kézre keríteni.


Négy évvel meghosszabbította szerződését a Laziónál Luis Pedro Cavanda. A belga válogatott védő így 2018 nyaráig maradhat az olasz fővárosban. Cavanda 2007-ben, 17 évesen igazolt a világoskékekhez, ahol fokozatosan beépült a csapatba: tavaly már 24 tétmeccsen kapott játéklehetőséget.


Eredmények

 

Az orosz bajnokság második fordulójában megszerezte idei első győzelmét a bajnoki címvédő CSZKA Moszkva. A fővárosiak a Krilija Szovjetov együttesét győzték le 2-1-re egy izgalmas mérkőzésen. A bajnok már a meccs 8. percében emberhátrányba került, majd a vendégek öt perccel később a vezetést is megszerezték. A második félidőre azonban a CSZKA összekapta magát és Seydou Doumbia duplájával megfordította az eredményt.


A dán liga első fordulójának zárómeccsén Esbjerg-Nordsjaelland 4-0. A tavalyi ezüstérmesnek zsinórban ez volt a második idegenbeli bajnokija, amelyet 4-0-ra elveszített el (a csapat az előző szezon utolsó idegenbeli bajnokiján is 4-0-ra kapott ki, akkor a Bröndbytől).


A Puskás Akadémia 3-0-s vereséget szenvedett a West Bromwich Albiontól a két csapat Sopronban rendezett felkészülési meccsén. A találkozó legjobbja a vendégek Európa-bajnok csatára, Nicolas Anelka volt, aki két góllal segítette új együttesét.


A nap sztorija
David Moyes egy sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a Manchester United újabb ajánlatot készül tenni a Barcelonának Cesc Fábregasért. Mint ismeretes, a katalánok az angolok első, 30 millió eurós ajánlatát visszautasították, így a felkínált összeg ennél biztosan nagyobb lesz.


A nap pletykája
A francia L'Équipe úgy tudja, hogy az Arsenal megszerezte az Atlético Mineiro Konföderációs Kupa-győztes szélsőjét, Bernardot. Az ötszörös brazil válogatott játékos állítólag öt évre kötelezi el magát az ágyúsoknál, és évi hárommillió eurót fog keresni új klubjánál.


A nap száma
2- Az elmúlt két évben csupán két olyan játékos volt a Serie A-ban, aki 20 gól és 20 gólpassz fölé jutott a két szezon során: Marek Hamsik (20 gól, 23 gólpassz) és Fabrizio Miccoli (24 gól, 20 gólpassz).


A nap nyilatkozata
Nem vagyunk ostobák, a mi fejünkben is megfordult, hogy leigazoljuk Iscót, és figyeltük Thiago Alcantarát is. De hamar nyilvánvalóvá vált, hogy esélyünk sincs megszerezni az aláírásukat" - nyilatkozta a kickernek Jürgen Klopp, a Dortmund trénere.



Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Soccernet, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább