Fiúk, ez fájt! Nagyon-nagyon fájt!

Fiúk, ez fájt! Nagyon-nagyon fájt!

, gj

Románia-Magyarország 3-0

Románia-Magyarország 3:0 - lélektelenül és gyáván futballozott a magyar csapat Bukarestben, egyetlen helyzetet sem dolgozott ki.



Sorsdöntő világbajnoki selejtezőn súlyos vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott, amely győzni ment Bukarestbe, de végül annak is örülnünk kellett, hogy három kapott góllal megúsztuk. A románok nem játszottak lehengerlően, mégis kifeküdtünk. Fájdalmas vereség volt.

Ha megússzuk a hazai rohamokat a meccs elején, a románok begörcsölnek és frusztráltak lesznek, s akkor jöhet el a mi időnk - ilyen forgatókönyvben reménykedtünk a mérkőzés előtt. Ehhez képest szinte a középkezdés után, 84 másodperc elteltével gólt kaptunk, s ettől a  váratlan pofontól már nem is tértünk magunkhoz. Helyzeteket nem dolgoztunk ki, az ellenfél kapuját egyetlenegyszer találtuk el (Hajnal a 40. percben), s a 0:3 ellenére a kapus Bogdán Ádám volt a legjobb játékosunk.

"Úristen, mit tettem!"
"Igyekeztem magam függetleníteni a hibámtól, de nem ment. Talán túl nagy feszültség volt bennem. Menet közben is nemegyszer beugrott, úristen, mit tettem! Iszonyatos érzés volt" - nyilatkozta Guzmics Richárd, a Haladás futballistája, aki a meccs legelején utolsó emberként
odaajándékozta a labdát az ellenfélnek. "Azt beszéltük meg, hogy az első percekben próbáljuk meg átívelni a középpályájukat, ezt akartam tenni, de belsővel rosszul találtam el"  - magyarázta Guzmics. De vajon mit keres a válogatottban egy technikailag ennyire képzetlen futballista, aki nem tud belsővel rúgni? S hogyan léphet pályára kezdőként az utóbbi évek legfontosabb meccsén?

Gyászhuszárok
A meccs előtti nyilatkozatok ("Nem félünk a románoktól!", "Győzni megyünk Bukarestbe!") azt sugallták, egy önbizalommal teli magyar csapat fut ki a pályára, amely oroszlánként küzd majd a három pontért. Ehelyett egy gyáva, hitehagyott galerit láthattunk. Nemcsak Guzmics lába remegett, a többieké is. A védelem katasztrofálisan lassú volt, a második gól előtt Kádár "elfelejtett" felszabadítani, a harmadik előtt pedig Liptákot csapták be egy olyan megkerülős csellel (!), amely már a serdülőknél is a vicckategóriába tartozik. Két szűrőnk (Varga, Korcsmár) eltűnt, labdát nem szereztek, s még ahhoz is gyengék voltak, hogy legalább  leütközzék az ellenfelet a középpályán: szinte minden párharcot a románok nyertek meg.

Legnagyobb sztárunkat és ünnepelt futballcelebünket, Dzsudzsák Balázst kiradírozta az "ismeretlen" Alexandru Matel (Astra Giurgiu), az ütemeket késő Koman Vladimirre pedig akár szót vesztegetni: mit várunk attól a játékostól, aki a válogatottban többet játszik, mint klubcsapatában? Ezen a meccsen kiderült az is, hogy Böde Dani harcossága nemzetközi szinten kevés, Szalai Ádám pedig motiváltabbnak tűnt a Schalke meccsein, mint a románok elleni sorsdöntő vb-selejtezőn (mentségére legyen mondva, egyetlen használható indítást nem kapott, s néha a félpályáig kellett visszajönnie labdáért).

Előrelépés?
Nem tudni, mi lehetett az Egervári Sándor által előirányzott taktika, s hogy egy gyors román  gól esetén milyen B-tervnek kellett volna életbe lépnie. A pályán ugyanis semmilyen tudatosságot nem lehetett észrevenni a játékunkban. "Nem tudom értékelni a meccset, felesleges is értékelni. "Csődöt mondtunk" - nyilatkozata Dzsudzsák Balázs. Ő legalább őszinte volt. Egervári Sándortól azonban ismét csak a szokásos közhelyeket hallhattuk ("sajnos nem tudtuk megvalósítani, amire készültünk"), esze ágában sem volt bocsánatot
kérni a szurkolóktól (a helyszínen háromezren, a tévé előtt pedig több millióan szorítottak a csapatnak), és tájékozatlannak nevezte azt az újságírót, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón megkérdezte tőle, lépette előre ez a magyar válogatott az Egervári-korszakban...

Helyünk a világban
"Fontos volt a harmadik gólunk is, mert a végén a gólarány számít" - értékelte a meccset Victor Piturca, a románok szövetségi kapitánya. Ez a mondat rengeteget elárul a pozíciónkról. Mi győzni mentünk Bukarestbe, a románok pedig gólarányt javítottak rajtunk. Sajnos ez a valóság. A kiábrándító, fájdalmas valóság. Mert ki lehet kapni - de nem ilyen alamuszi, gyáva, lélektelen játékkal. Egervári és a csapat: szégyelljétek magatokat!

(gj)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább