A letargia velünk marad

A letargia velünk marad

, ktn

A románok elleni 0:3 után igazi tétje alig maradt az Észtország elleni vb-selejtezőnek. A meccset azért le kell játszani.



"A futballisták esti letörtsége reggelre sem múlt el, kimondottan rossz hangulatban indult a nap, a keret egészséges tagjai komoran ballagtak ki a délelőtti átmozgató edzésre - a szakmai stáb feladata nem ígérkezik könnyűnek, a csapat taktikai felkészítése mellett három nap alatt lelket kell önteni a focistákba" - olvashattuk az MLSZ honlapján szombaton, alig néhány órával a Románia-Magyarország vb-selejtező (3:0) után. A cikk melletti fotón lehajtott fejű játékosok.

A szurkolók sem várják jobb hangulatban az észtek elleni találkozót, ami szinte már tét nélkülinek tűnik. Ha kedden megverjük az észteket, a románok pedig vereséget szenvednek Törökországtól, akkor pontban ugyan behozzuk Romániát, csakhogy az utolsó két mérkőzésen Maricáék sorsolása sokkal könnyebbnek tűnik: Andorra ellen mindkét csapat játszik, csakhogy a románoknak egy észtek elleni hazai meccsük van még hátra, nekünk pedig egy hollandok elleni, ráadásul idegenben.


A pótselejtezős hely megszerzéséhez tehát most már csoda (hollandok elleni idegenbeli győzelem) kell, jelenleg azonban annak is örülnénk, ha a Puskás Stadionban három pontot szereznénk Észtország ellen. A Bukarestben látottak alapján erre nincs garancia, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az észtek múlt héten úgy játszottak 2:2-es döntetlent Hollandiával, hogy Van Persie csak a 94. percben egyenlített tizenegyesből... Tallinnban nyertünk ugyan, de ott sem játszottunk valami fényesen, az észtek csapata pedig masszív, nem véletlenül érte el két ével ezelőtt az Eb-pótselejtezőt, többek között Szlovéniát és Szerbiát is megelőzve.


Mellettünk szólhat, hogy a hollandok ellen duplázó Konstantin Vassiljev eltiltás miatt nem léphet pályára. Ott lehet viszont az ellenfél csapatában két Magyarországon szereplő légiós, Tarmo Kink Győrben, Jarmo Ahjupera Újpesten futballozik. A magyar válogatottat is veszteségek érték, Korcsmár Zsolt a bukaresti sárga lapja miatt kipontozta magát az észtek elleni találkozóról, s a válogatott tagjai közül négyen (Dzsudzsák, Koman, Vanczák, Varga) kisebb sérüléssel érkeztek haza Bukarestből. 


Nagy kérdés, hogy a Puskás Stadionban milyen lesz a hangulat. A szurkolói fórumokon elképesztő össztűz zúdult a magyar válogatottra, s maga Dzsudzsák Balázs is azt nyilatkozta, hogy nem lepődne meg, ha a drukkerek nem jönnének ki a stadionba. A Dinamo légiósa tudja, miről beszél, sok drukker - saját elmondása szerint - egyszerűen összetépte a már meglévő jegyét a magyar-észt meccsre. Amelyre az MLSZ hétvégi közlése szerint elővételben nyolcezer tikett kelt el. Bukarest után az is nagy eredmény lenne, ha csak ez a nyolcezer ember kimenne a stadionba. Ahol a magyar válogatott - s ez a pillanatnyilag legszomorúbb tény - még csak nem is a becsületéért játszik. Dzsudzsákék akár 10:0-ra is nyerhetnek, ezzel sem változik semmi, a letargia még sokáig velünk marad.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább