Klopp: Nápolyt látni és megőrülni

Klopp: Nápolyt látni és megőrülni

, ktn

Az Arsenal és a Napoli került lépéselőnybe a halálcsoportban, odahaza kapott ki a Baseltől a Chelsea, Messi triplával nyitott - ezek a legfontosabb tények a BL első fordulójának szerdai játéknapját követően.



Szerdán rendezték a "halálcsoport" mérkőzéseit a Bajnokok Ligájában. A jelző nem túlzás: az F csoportba a negyedik kalapból került be az a Napoli, amely jelenleg első az olasz élvonalban. Itt a mindig veszélyes Marseille, valamint ebben a kvartettben szerepel a formába lendülő Arsenal, és a tavalyi BL-döntős Dortmund, amely pontveszteség nélkül vezeti a Bundesliga tabelláját.

A nyitónapon mindkét mérkőzés 2:1-es végeredményt hozott. Az Arsenal Marseille-ben győzött, a Napolinak otthon sikerült három pontot szereznie a Dortmunddal szemben. A nápolyi meccsnek ismét fantasztikus hangulata volt, a délolasz szurkolók a nyolcvanas évek futballmeccseinek atmoszféráját teremtették meg a stadionban. Ráadásul jókedvre is volt okuk: az első félidőben a Dortmundot olyan pechszéria sújtotta, ami egy hónapra is elég volna, nemhogy 45 percre. A Napoli vezető gólja után az idegrohamot kapó Jürgen Kloppot Proenca bíró felküldte a lelátóra (joggal), majd Hummelst kellett lecserélni sérülés miatt, a ráadásban pedig Weidenfeller kapus kapott piros lapot (megint csak joggal), miután a tizenhatoson kívül kézzel tisztázott Higuaín elől. A szünet után az addig is magabiztos olaszok olykor egészen látványosan futballoztak, s a fiatal Insigne parádés szabadrúgásgólja után már 2:0-ra vezettek. Sokáig benne volt a levegőben a harmadik olasz gól is, ehelyett Zuniga a hajrában flegma mozdulattal a saját kapujába sarkazta a labdát: 2:1.


A lefújás után Jürgen Klopp a sportszerű arcát mutatta. "Bohócot csináltam magamból. Túlreagáltam a történteket, ilyesmit nem volna szabad csinálnom" - mondta a tréner, aki a nápolyiak első gólja után vöröslő fejjel üvöltött a negyedik játékvezető arcába. Klopp egyébként mindenkitől elnézést kért az eset után. A csoport másik mérkőzése (Marseille-Arsenal 1:2) után az edzők egyetértettek: a londoni csapat a nagyobb nemzetközi rutinjának köszönhetően szerezte meg a győzelmet. Az Arsenal egyik kulcsfigurája ismét Aaron Ramsey volt. A walesi középpályás lőtte a második Arsenal-gólt (amihez az OM védői előzékenyen asszisztáltak), kiváló formáját mutatja, hogy az utolsó hat fellépése során hat gólt szerzett az Arsenalban.


Rosszul járt a másik londoni csapat: José Mourinho második Chelsea-korszakának BL-bemutatkozása szörnyen sült el: a Basel 2:1-re győzött a Stamfird Bridge-en. José Mourinho ezúttal nem a játékvezetőt vagy a nemzetközi szövetséget hibáztatta a mérkőzés után, tőle szokatlan nyugalommal vette tudomásul a vereséget. "Hárman hibáztak a második gólnál, de a felelősség az enyém" - védte meg játékosait a portugál edző. Érdekes, hogy Mourinho éppen néhány nappal ezelőtt nevezte "gyönyörű fiatal tojások"-nak a saját futballistáit, akikre vigyázni kell, akiket télen be kell takargatni. Mert egy nap majd kikelnek, és készen állnak a legmagasabb szinten játszani. Mourinho csak egyvalamit felejt el: a Chelsea (nagyrészt ezekkel a fiatal játékosokkal) 2012-ben BL-, idén pedig EL-címet szerzett, azaz a "legmagasabb szinten" bizonyított. S egy szó a Baselről is: a svájciak a szünet után kimondottan jól futballoztak - nem véletlen, hogy tavaly bejutottak az Európa-liga elődöntőjébe. (A csoport másik meccsén - Schalke-Steaua 3:0 - Szalai Ádám bemutatkozott a BL-ben, 82 percet játszott.)


A G és a H csoportban érvényesült a papírforma. A H csoport mérkőzései nagyobb figyelmet kaptak. A Barcelona 4:0-ra verte az Ajaxot, Messi mesterhármast szerzett, ezzel máris beérte az isztambulban triplázó C. Ronaldót a góllövőlistán. "Nem játszottunk nagyszerűen" - kritizálta csapatát a lefújás után az apját gyászoló Gerardo Martino. Sok edző cserélne vele a Barcelona által aratott, szürke, közepes játékkal megszerzett 4:0-s BL-győzelmek miatt. Például a Milan, amely 2:0-ra verte a Celticet. Csakhogy az olaszok játéka a meccs döntő részében botrányos volt, a szerény képességű Celtic nem állt messze attól, hogy megszerezze a vezetést, ami alighanem végzetes lett volna a Milan számára. Aztán jött a hajrá, s Zapata megpattanó lövése után az első Milan-gól. Majd a második, elsüllyesztve a Celticet. Allegri időlegesen fellélegezhet.


A nap játékosa: Lionel Messi (Barcelona)
Három gólt rúgott az első idei BL-meccsén az Ajax ellen, így már összesen 62 gólnál jár a Bajnokok Ligájában. Csak Raúl (72) előzi meg az örökranglistán.



(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább